Valaki segítsen! Fogalmazást kell irni keddre. Tartuff bizalmasa voltam (azaz mint a legjobb barátja). Nem tudok hozzá kezdeni. Mit írjak? A neten néztem az olvasmányt de bele se tudok kezdeni. Érthető és normális választ kérek aminek van értelme.

Már a vígjátékirodalom első nagy

mesterei felfedezték azt a törvényszerűséget, hogy csak az lehet nevetséges figura a kívülállók szemében, akinek cselekedetei, viselkedése nem indítják meg, s nem késztetik szánakozásra a többieket, s a nagy Moliére-elődök: Arisztophanész, Plautus már az ókorban „feltérképezték" szinte az összes vígjátéki lehetőségeket. Alapszituáció szempontjából alig tucatnyi vígjátéki alapállás létezik, a vígjátékírók ötletességén tehát különösen sok múlik, hisz olyan bizarr helyzeteket kell kieszelniök, amelyekből - felületesen szemlélve - nem derül ki nyomban az első pillanatban, hogy „ismerős" fundamentumon nyugszanak. Moliére-nek sem volt tehát könnyű dolga, amikor témáit színpadi művé formálta. Felhasználta például a plautusi alaphelyzetet, s A bögre nyomán írta meg Fösvényéi, de nemcsak új, nevettető mozzanatokkal bővítette, hanem rányomta a drámára saját korának pecsétjét is - vagyis a témát aktuálissá adaptálta. A görög és római drámairodalomban kialakult vígjátékírói módszereket éppúgy alkalmazta, minta népi játékok nyers komédia-szokásait. Moliére-t is a helyzetkomikum, a bohózatí csetlés-botlás, a gesztusokban, mozdulatokban rejlő nevettetéstől vitte az út a magasabb rendű, a jellemkomikum-ból fakadó nevettetés ábrázolásformáinak megtalálásáig.

Ám a sajátosan moliére-i forma megteremtésénél is több gondot okozott talán a klasszicizmus nagy komédiaírójának a Tartuffe bemutatása. Pedig hosszú ideig XIV. Lajos, a Napkirály kegye is támogatta. Az egyház azonban az abszolutista királyi hatalomnál is erősebbnek mutatkozott, és csaknem öt évbe telt, amíg a teljes komédia bemutatását engedélyezték.

Ez a szatirikus vígjáték nemcsak merészen megfogalmazott tartalmi vonatkozásai, az álszenteskedést, a hamisságot leleplező szándéka miatt váltott ki ellenszegülést, tiltást, vitákat, hanem formai megoldásai miatt is. Moliére ugyanis a mindeddig megszokott és szinte törvényként tisztelt drámai expozíciót sutba dobta, s már a darab kezdő jelenetével kihívta maga ellen a finnyásán esztétizáló kritikát. A mindeddig szokásos drámakezdés az volt, hogy a főhős bizalmasa jelenlétében közli az előzményeket, ezzel tudósítván a közönséget a kialakult helyzetről s a játékban elkövetkezendő feszültségek mibenlétéről. Ezt a hagyományt lépi át Moliére a vígjáték elején, amikor egy harmadrendű drámai személy, Pernelle asszony véleménynyilvánítása s vitája révén avatja be nézőit az elvakult és hiszékeny Orgonnak és családjának ellentétébe, amelynek legfőbb okozója Tartuffe, a családba befurakodott, ájtatost játszó, ravasz képmutató. Pernelle-né, a nagymama még fiánál, Orgonnál is elvakultabb híve Tartuffe-nek, s nagyon elégedetlen a családtagok szerinte léha és világias életmódjával. Ebben a pergő jelenetben az író mindenkit bemutat, akinek a drámai cselekményben szerep jut, s mindenkit jellemez, még azokat is, akik e pillanatban nincsenek színen: Orgont és Tartuffe-öt is. Ezt a rendkívül hatásos bemutatási technikát Moliére a népi bohózatoktól tanulta - sok minden más mellett -, amelyeket több mint egy évtizedes vidéki vándorszínész korában módja volt minden ízükben megismerni. A népi bohózatok, farce-ok, amelyek a XV., XVI. századtól kezdve mulattatták a vásárokon összesereglett népet, még ebben az időben is (a XVII. század derekán) igen népszerűek voltak. Nemcsak megcsalt férjek és házsártos, pörlekedő feleségek, nagyszájú katonák, fecsegő, tudatlan orvosok, álszent és erkölcstelen papok csattanós történeteiről szóltak ezek a vásári komédiák, hanem erkölcsi problémákról is, a moralitásjátékok-hoz hasonlóan. Ezekből a rövid, helyzetkomikum-ra alapozott farce-okból Moliére nem csupán témaötleteket kapott, hanem a zakatolóan nyugtalan, gyors, ötletes párbeszédtechnikát is. Ezekben a nyúlfarknyi jelenetekben, tréfákban, amelyek legfeljebb egy felvonásnyi idő terjedelmében kerültek előadásra, valóban alapvető szükség volt a gyors helyzetbemutatásra. Nos innen, s az ugyancsak ez időben megismert olasz commedia dell'arté-ból ültette át saját műveibe a világos, temperamentumos drámakezdés elemeit.