Mit jelent az a szó hogy "Cigány munka"? Többi lent.
#3
Ha a cigányt össze lehet kapcsolni a rossz munkával, akkor gondolom a vidéket is a paraszt viselkedéssel. Én is vidéki vagyok és szoktam kapálni évente kétszer(a paraszt földművest is jelent), de amikor valakit vidéki parasztoznak, akkor nem veszem magamra, mert szerintem azt nem rám mondják, hanem olyanokra, akik műveletlenek és ebből következően ostobák, és idegesítőek és agresszívak, tehát például olyanokra, akik megsértődnek ha mondanak rájuk két szót vagy egyenesen ők mondanak két sértő szót valakire. Itt jegyezném meg, hogy én nem két sértő szót mondtam a "vidéki paraszt"-tal, hanem gúnyosan felhívtam, a figyelmet egy felesleges/káros szótársításra.
Erről eszembe jut egy történet:
Én ismertem (sajnos) cigány takarítónőt, aki kórházban "dolgozott" . A nővéreknek, főnővéreknek, asszisztenseknek folyton visszapofázott, rikácsolt azért, csak mert normálisan, szépen megkérték valamire, vagy mert finoman rászóltak valamiért, teljesen jogosan.
Többször volt olyan eset is, hogy hébe-hóba, úgy-ahogy felmosott, de a betegszállító vagy mentős, fekvőkocsival vagy kerekesszékkel beteget hozva kénytelen volt rámenni a friss felmosásra - elsősorban azért, mert a beteget gyorsan el kellett a megfelelő helyre juttatni, másrészt azért, mert másfelé nem is lehetett elmenni, nem volt más út.
Emiatt aztán olyan hujjogatást csapott megint, hogy a segge vége majdnem lejött, mert mi az, hogy rá mernek menni, mi az hogy tönkreteszik az ő munkáját stb. stb.
42 évesen már nagyanyó, unokája kb. 5 év körüli pulya. A tróger fia amúgy azoknak a semmirekellő lumpereknek az egyike, akiknek kitették a szűrét Kanadából.
Mikor takarítónőként munkába állt, persze mindenki megelőlegezte neki a bizalmat, amivel persze irdatlanul aljas és pofátlan módon visszaélt ez a nőstény buckalakó. Emellett egy alpári tuskó némber, egy ősbunkó trampli volt. Pár hónap múlva már az is feszültséget keltett a kórház dolgozóiban és a betegekben, ha pusztán a pofáját meglátták ennek a krampusznak.
Természetesen őt sem a bőrszíne és az etnikuma miatt rúgták ki kisvártatva úgy, hogy a lába nem érte a földet.
Kicsit később kiderült, hogy valahonnan Miskolc környékéről szalajtották ezt a putriszökevényt, meg hogy valami közmunka program keretében kapott munkát kórházban.
Ha már közmunka program, szerintem sokkal jobb és célszerűbb lenne/lett volna ezt a nem idén barnult orkot inkább a mezőgazdaságban alkalmazni, mint madárijesztőt.
Mert egészégügyi közegben, kórházban olyan volt, mint egy kellemetlen fing egy múzeumban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!