Mostanában (1-2 éven belül) kért valaki telefon vagy villanyoszlop áthelyezést a szolgáltatótól?
Bár már úgysem aktuális a kérdés, de azért válaszolok. Ugyanez volt a helyzet a házam előtt: belógott a garázs elé egy villanyoszlop. A megfelelő ívben rákanyarodva végülis be lehetett állni a garázsba, de egy picit nagyobb autóval (nagyobbal mint egy Corsa) már megnőttek az oszlop találati esélyei.
Kérvényeztem a DÉMÁSZ-nál az oszlop áthelyezését, melyre az engedélyt megkaptam. 100%-ban nekem kellett fizetni minden költséget és nekem kellett keríteni tervezőt + kivitelezőt. Valamint az oszlopon volt egy Telekom kábel és azt is intézni kellett.
A Telekom kivitelezője netto 60e forintos költséggel emelte meg a kábelt, majd rakta vissza 6 órával később.
Az oszlop áthelyezésére kaptam nevetségesen magas árajánlatot is + voltak akik húzták az időmet és 5 hónapon át hitegettek, hogy megcsinálják. Persze közben folyamatosan meg kellett újítani a DÉMÁSZ-os kérvényt, mert az 2 hónapig volt érvényes. A kedvenc árajánlatom ez volt: 1.3 millió forint + áfa és 12 hónap alatt kiviteleznék. Az ilyen embereknek remélem egy külön hely van fenntartva a pokolban. Végül sikerült találni külön tervezőt és kivitelezőt. A Telekomos költségeken kívül bruttó 500e forintba került az áthelyezés és kb 2 éven keresztül zajlott (mellesleg a bürokráciát leszámítva 6 óra alatt kész volt).
A tanulságom: fele ennyi pénzből valakit meg kell bízni hogy véletlen a markoló lapátjával hajlítsa meg az oszlopot, majd az oszlopcserénél kérvényezni, hogy másik helyre rakják. A sérülésnél jegyzőkönyvet vesznek fel, így "senki nem látott semmit" a jó magyar (Vendetta) hozzáállás. Továbbá fél millió forintért már 10 tonna erejű TNT-t kapsz, mellyel egy kisebb városrész eltakarítható, az oszlopot is beleértve.
Szia,
azt meg tudod adni, hogy te kivel csináltattad meg?
Hasonló a helyzet.
Köszi!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!