Kedvenc (komolyabb) versetek?

KOPOGTATÁS NÉLKÜL

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,

de gondold jól meg,

szalmazsákomra fektetlek, porral sóhajt a zizegő szalma.

A kancsóba friss vizet hozok be néked,

cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm,

itt nem zavar bennünket senki,

görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.

Nagy csönd a csönd, néked is szólok,

ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek,

melegben levethesz nyakkendőt, gallért,

ha éhes vagy, tiszta papirt kapsz tányérul, amikor akad más is,

hanem akkor hagyj nékem is, én is örökké éhes vagyok.

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,

de gondold jól meg,

bántana, ha azután sokáig elkerülnél.

1926. ápr.

ADY ENDRE - FINITA

Vége van. A függöny legördült,

Komisz darab volt, megbukott.

Hogy maga jobban játszott, mint én?...

...Magának jobb szerep jutott!

Én egy bolond poétát játsztam,

Ki lángra gyúl, remél, szeret -

Maga becsapja a poétát,

Kell ennél hálásabb szerep?!...

Kár, hogy kevés volt a közönség.

Nem kapott illő tapsokat,

Pedig ilyen derék játékért

Máskor kap rengeteg sokat.

Mert e szerep nem most először

Hozott magának nagy sikert:

Volt már olyan bolond poéta,

Aki magának hinni mert...

Én magam e csúfos bukásért

Vádolni nem fogom soha,

Ez volt az utolsó csalódás,

A szív utolsó mámora.

Egy percig újra fellángoltam,

Álom volt, balga, játszi fény;

Megtört egy kegyetlen játékon,

Leáldozott egy lány szivén...

Vége van. A függöny legördült,

Végső akkordot rezg a húr,

Elszállt a hitem, ifjuságom,

Utolszor voltam trubadur...

Eddig a vágy hevéért vágytam,

Most már a hitben sincs hitem,

Ártatlanság, szűzi fehérség

Bolond meséjét nem hiszem.

Vége van. A függöny legördült,

Komisz darab volt, megbukott,

Rám tán halálos volt a játék,

Magának érte taps jutott.

Így osztják a babért a földön,

Hol a szív sorsa siralom...

...Hány ily darab játszódott már le

Ezen a monstre-színpadon?!

József Attila: Eszmélet

1

Földtől eloldja az eget

a hajnal s tiszta, lágy szavára

a bogarak, a gyerekek

kipörögnek a napvilágra;

a levegőben semmi pára,

a csilló könnyűség lebeg!

Az éjjel rászálltak a fákra,

mint kis lepkék, a levelek.

2

Kék, piros, sárga, összekent

képeket láttam álmaimban

és úgy éreztem, ez a rend -

egy szálló porszem el nem hibbant.

Most homályként száll tagjaimban

álmom s a vas világ a rend.

Nappal hold kél bennem s ha kinn van

az éj - egy nap süt idebent.

3

Sovány vagyok, csak kenyeret

eszem néha, e léha, locska

lelkek közt ingyen keresek

bizonyosabbat, mint a kocka.

Nem dörgölődzik sült lapocka

számhoz s szívemhez kisgyerek -

ügyeskedhet, nem fog a macska

egyszerre kint s bent egeret.

4

Akár egy halom hasított fa,

hever egymáson a világ,

szorítja, nyomja, összefogja

egyik dolog a másikát

s így mindenik determinált.

Csak ami nincs, annak van bokra,

csak ami lesz, az a virág,

ami van, széthull darabokra.

5

A teherpályaudvaron

úgy lapultam a fa tövéhez,

mint egy darab csönd; szürke gyom

ért számhoz, nyers, különös-édes.

Holtan lestem az őrt, mit érez,

s a hallgatag vagónokon

árnyát, mely ráugrott a fényes,

harmatos szénre konokon.

6

Im itt a szenvedés belül,

ám ott kívül a magyarázat.

Sebed a világ - ég, hevül

s te lelkedet érzed, a lázat.

Rab vagy, amíg a szíved lázad -

úgy szabadulsz, ha kényedül

nem raksz magadnak olyan házat,

melybe háziúr települ.

7

Én fölnéztem az est alól

az egek fogaskerekére -

csilló véletlen szálaiból

törvényt szőtt a mult szövőszéke

és megint fölnéztem az égre

álmaim gőzei alól

s láttam, a törvény szövedéke

mindíg fölfeslik valahol.

8

Fülelt a csend - egyet ütött.

Fölkereshetnéd ifjúságod;

nyirkos cementfalak között

képzelhetsz egy kis szabadságot -

gondoltam. S hát amint fölállok,

a csillagok, a Göncölök

úgy fénylenek fönt, mint a rácsok

a hallgatag cella fölött.

9

Hallottam sírni a vasat,

hallottam az esőt nevetni.

Láttam, hogy a mult meghasadt

s csak képzetet lehet feledni;

s hogy nem tudok mást, mint szeretni,

görnyedve terheim alatt -

minek is kell fegyvert veretni

belőled, arany öntudat!

10

Az meglett ember, akinek

szívében nincs se anyja, apja,

ki tudja, hogy az életet

halálra ráadásul kapja

s mint talált tárgyat visszaadja

bármikor - ezért őrzi meg,

ki nem istene és nem papja

se magának, sem senkinek.

11

Láttam a boldogságot én,

lágy volt, szőke és másfél mázsa.

Az udvar szigorú gyöpén

imbolygott göndör mosolygása.

Ledőlt a puha, langy tócsába,

hunyorgott, röffent még felém -

ma is látom, mily tétovázva

babrált pihéi közt a fény.

12

Vasútnál lakom. Erre sok

vonat jön-megy és el-elnézem,

hogy’ szállnak fényes ablakok

a lengedező szösz-sötétben.

Igy iramlanak örök éjben

kivilágított nappalok

s én állok minden fülke-fényben,

én könyöklök és hallgatok.

Továbbá:

József Attila: Nagyon fáj

(Van még tőle több is, de inkább nézzünk mást.)

Kosztolányi Dezső: Boldog, szomorú dal

Szabó Lőrinc: Semmiért egészen

William Shakespeare: LII. szonett