Hogyan találjak az életemnek értelmet, szeressem magamat?

17 éves fiú vagyok, szegény családban élek, apám alkoholista szóval nincs arany életem. Pár éve már véget akartam vetni az életemnek, de féltem(az élettől is és a haláltól is)...most is így érzek. Tudom, h nem lennék rá képes, hisz még magamért se tudok sehol se kiállni. Úgy gondolom, h magamat büntetem azért, mert apám alkoholista(koplalok, szomjazok volt amikor csak minden második nap aludtam). Senkt se érdeklek és mindenki csak saját magával van elfoglalva körülöttem. Mindig próbálok segíteni, de aztán észreveszem magamat és inkább játszom a tétlent, mert elegem van. Nincsenek barátaim, mindig cikiznek a suliban(nehezen nyílok meg, gyáva vagyok, plusz matekból is buktam már egyszer). Nem akarok meghalni, mert félek, de így nem folytathatom az életemet: mindig segítek, cserébe hátba szúrnak vagy egyszerűen letojnak, nem tudok kiállni saját magamért se, mert egy nyomi kis p@cs vagyok, csak úgy rám jön a síráskényszer, hangulatingadozásaim vannak(ezt lehet a kamaszkorral magyarázni mondjuk), önsanyargatok és ok nélkül olyan hülyeségeket csinálok aminek semmi értelme nincs és csak még nagyobb zűrbe kerülök. pl: be kellett volna vinni pár könyvet a suliba és kivenni az újakat, de valamiért nem mertem és csak feküdtem az ágyamban, majd fogtam magam és kimentem a közeli parkba egy padra, h végre csendben, nyugodtan gondolkozhassak(mondjuk abban az elmeállapotban szerintem lett volna hülyébb ötletem is). Apámnak már szemébe mondtam, h mit gondolok az alkoholizmusról, de ő azzal jött, h támadok(?) meg, h ő nem alkoholista csak szerinte megérdemli, h igyon, ha nem munkaidőben van, meg a munkahelyi stressz...a probléma az, h őt nem nagyon hívják be dolgozni és csak sofőrködnie kell, amiben nem nagyon látok sok stresszes körülményt. Utálom és nem értem magamat. Legszívesebben befesteném a hajamat, behúznék ennek a piásnak, elhúznék otthonról, de annak sincs értelme, mert szeretem ezt a hajszínemet és ha leütöm és elmegyek, akk egyrészt nincs szállásom, még tanköteles vagyok és akár fel is jelenthetne(kicsi koromban bezzeg nekem nem volt rá jogom, h feljelentsem).

Kérlek segítsetek! Teljesen össze vagyok zavarodva és még egy barátom sincsen(olyan, akit nyugodtan felkereshetek és nem csak akkor vagyok barát, ha pénz kell vagy hasonló) akinek elmondhatnám a problémáimat. Nem tartozom sehova. pl suli: A fiúk általában sportolnak vagy tanulnak, a lányok is sportolnak vagy tanulnak, viszont nekem nehezen megy a tanulás és energiám sincs rá, mint ahogy sportolni sincs. Sajnos gimibe mentem, mert úgy gondoltam, h ha nem tudom, h mi legyek, akk az a legjobb megoldás...hát nem. Egyedül az angol tudásom jó, az énekhangom fejleszthető és valamennyire a rajztudásom, de nem átlag feletti a tehetségem. Egoistának érzem magam miközben az énektanárom mindig azt mondja, h szerény vagyok és félénk(ő az egyetlen tanár aki valamennyire ismer, viszont mint tanár, nem megbízható->magán énekre akartam menni hozzá, erre mindig közbe jött valami:nem ebédelt, csokit akar venni, felidegesítették a gyerekek vagy a legáltalánosabb...elfelejtette). Hülyének, hisztisnek, szánalmasnak és önsajnáltatónak érzem magam(ami ebből a regényből látszik is) és legkevésbé mondhatom magamat fiúnak/férfinak. Őszintén szólva azt se tudom, h heteroszexuális vagyok e vagy se...egyszerűen nem tudom:'(. Ha végig bírtátok olvasni ezt a rendezetlen, szánalmas szöveget, akk írnátok pár szót, h mit gondoltok, vagy mit kellene/nem kellene csinálnom?

Ui: A hajfestés nem tudom, h miért...