Érdemes még próbálkoznom a versírással? Vagy reménytelen?

Ez egy elég fura vers, tényleg akkor írtam, mikor ez volt a helyzet.XD Az én osztályom ilyen!!!

Becsöngetnek, s nem jön a tanár.

Márk üvölt, mint a sakál.

Táblára írnak neveket,

De Erik ezen csak nevet.

Török Peti vitázik,

Karola is replikázik.

Mi csendben ülünk, figyelünk,

Mindenki kiabál körülöttünk.

Végre jön Betti néni,

Tibi a kezét nyomban fellendíti,

s sorolja:Bence, Bebe, Laura!

Nyomban repül a szekunda.

Jön egy másik. Szerintem ez elég béna.

A másik világban, a másik én,

Ül egy toronyház tetején.

Egy könyvet olvas,

M lefesti a fát, az erdőt,

Minden el, s el nem rejtőt.

De az ő világában nincsen virág, felhő,

Ott mindenki túl hamar felnő.

Nem munkáról van szó, sem bajokról,

Csupán ezekről a vékony lapokról.

Ezt nem tudtam rendesen versszakokba szedni, úgyhogy egybe írom le:

Benyit a szobámba, megijedek nagyon,

Villámgyorsan lefordítom a lapom.

Kell egy jó alibi.

Nehogy megtudja, hogy verset írok neki!

-Most nem alkalmas...-motyogom halkan,

úgy , hogy szinte én magam se halljam.

Bólint majd kimegy,

Én elmosolyodok,

s remélem örülni fog,

hogy majd csak neki szavalok.

Ez anyáknapi vers.

Még ez lesz a legtűrhetőbb:

Csak ott áll.

Nem mozdul, nem kiabál.

Én mégis félek, hogy mitől nem tudom,

Sötét, és olyan magas, mint egy torony.

Végre megvirrad, s én látom.

Hogy féltem, már bánom.

Nincs arca, de tudom, hogy jó,

Sosem bántana, hisz mosolygó.

Szégyenlem, hogy nem láttam a szépet,

Csak a rusnya sötétséget.

Hisz nem mozdul, nem kiabál.

Csak ott áll.

Ezeket 10 éves koromban írtam. Most 11 vagyok. Lány