Folyamatosan csak b. om el az életemet a lehetőségeim ellenére. Minek így "élni"?

Semmi értelmét nem látom így ennek. Szinte 0 emberi kapcsolatom van. Még csak beszélgetni se nagyon tudok senkivel se. Ezért írok ide. De mondjuk nem tudom mit várok. Pár hónapja egyre gyakrabban gondolok a megszűnésemre. Egyszer már próbáltam is, de valószínűleg nem elég komolyan, mert még itt vagyok. (Pedig már teljesen elment az eszem, nem tudtam tisztán gondolkodni, csak arra gondoltam, hogy minden mindegy, csak legyen már vége.) Pszichológushoz is jártam, először hetente. Nagyon rendes volt, szerintem ő mindent megtett, amit lehetett. Gyógyszert is szedek, ami úgy érzem, egyértelműen segít, de hiába a gyógyszer ha én nem tudok megváltozni. Még a hozzám elvileg közel álló emberekkel sem tudok teljesen felszabadult lenni. Nagyon el..sztam mindent, és ez most is tart. Olvastam könyveket is amiktől sokszor "új erőre kaptam" de nem tartott sokáig. Nem tudom mi az hogy szeretet. Nem emlékszek, hogy valaha valakit mondjuk megöleltem volna őszintén. Olyan gyáva vagyok, hogy az már hihetetlen. Általában még ha csak az utcán is megyek, szinte félek az emberektől, vagy legalábbis semminek érzem magam. Ha a pszichológus se tud segíteni, pedig én is úgy éreztem, hogy ő mindent megtett, és én se vagyok képes változást hozni vagy változni, akkor minek élni?