Hogy tudnám leküzdeni a félelmem éjszaka az utcán?

18 éves lány vagyok. Tudom, nem kellene éjjel egyedül mászkálnom, de muszáj. Hajnal 2-3-4 órakor szoktam hazajárni, ha hétvégente elmegyek a barátaimmal valamerre. A szüleimnek mindig azt mondom, valaki majd hazahoz kocsival, mert nem akarom, hogy éjjel felkeljenek, elautózzanak értem, ha meg azt mondom, gyalog jövök haza, el sem engednek. Nem mindig tud hazahozni valamelyik barátom, van, hogy nem kocsival jönnek vagy épp annyit isznak, hogy úgy gondolják, jó dolog haza rallyzni, de én úgy nem ülök be senki mellé, nem vagyok hülye.

Nagyon félős vagyok, még egy ág reccsenésétől is felmegy a vérnyomásosom nyolcezerre. Állandóan a hátam mögé nézek, ha szemben/ mögöttem jön valaki, ver a víz, a torkomban dobog a szívem, szinte futok. A beszólogató részegekről, hajléktalanokról ne is beszéljünk, inkább visszafordulok, teszek egy óriási kitérőt. A telefon mindig a kezemben van, ha olyan van, tudjak gyorsan telefonálni valakinek. Nem tudom, mi okozhatja ezt nálam. Talán az, hogy tőlünk egy utcára pár éve 15-20 cigány család lakott, állandóan beszólogattak, követtek, illetve szintén az egyik szomszéd utcában lakik egy mentálisan beteg srác, aki régebben gyakran követett a város különböző pontjaira, vigyorgott rám, ordítozott, ha meglátott. Nagyon szeretném leküzdeni ezt a félelmet, mert tudom, hogy meglátszik az emberen, és akkor nagyon könnyű prédának tűnik, ha ténylegesen olyan emberbe botlik. Illetve nekem sem jó azt a 20-25 percet gyomorideggel, kalapáló szívvel, izzadó tenyérrel, remegve megtenni úgy, hogy folyamatosan arra gondolok, bármelyik pillanatban belém köthetnek, állandóan össze-vissza tekintgetek, jön-e utánam, mellettem valaki más. Mit tehetnék? Azt ne mondjátok, hogy ne menjek sehová így, bizonyos esetekben nem tudom megoldani máshogy a hazajutást, otthon maradni pedig nagyon nem szeretnék. Inkább a félelmem megszüntetésére keresek megoldást. Köszönöm!

18l