Hogy mondjam meg a barátnőmnek, hogy "szabadságra" vágyom?

Van egy barátnőm, aki a lakótársam is. Együtt kezdtük az egyetemet, gyorsan összehaverkodtunk, lakásgondom volt és mondta, hogy mi lenne ha beköltöznék hozzájuk 3.nak. Én belementem, még jó ötletnek is tűnt. Lassan 1 éve lesz már, hogy együtt lakunk, de már nem bírom. Együtt lakunk, az óráink nagy része is együtt van, mindenhová együtt megyünk. Ez kikészít, de nem akarok bunkó lenni, hogy közöljem ezt vele kíméletesen? Egyszerűen én megszoktam, hogy járom a magam útját, intézem dolgaimat egyedül!!, de ez vele így nem megy. Sokszor van, hogy menni akar valahova, pl kajája elfogy és ha megkérdez és nincs kedvem akkor inkább feltúrja a hűtőt az uccsó morzsáért, de egyedül nem megy el. Szóval olyan önállótlan, neki lételeme, hogy mindig legyen vele valaki és ne egyedül kelljen csinálnia a dolgait, de én épp ellenkezőleg vagyok. Nem akarok elköltözni, csak egy kis teret szeretnék. Mostanában egyre rosszabb a helyzet. Múltkor mondtam, hogy voltam valahol, kb egész héten az első hely volta ahova egyedül mentem, erre, hogy jajj miért nem mondtam ő is akart volna jönni. Aztán volt egy randim, épp indultam volna, erre kérdezi hogy hová megyek, mondom neki, hogy találkozom valakivel, erre hogy jajj hogy mindent ő tud meg utoljára, jó hogy nem utána mondtam el. Szóval így már már rám telepszik úgy érzem. Ráadásul állandóan mondja mostanában, hogy milyen nagyon jó barátnőm, meg hogy mennyire szeret, én vagyok a legjobb barátnője, meg majd megyek hozzá nyáron stb. Amivel az a gond, hogy én ezt nem így érzem, oké jól elvagyok, még úgy so so rá lehet mondani a barátságot is, bár részemről ő inkább egy nagyon jó haver, amióta egyszer szükségem lett volna úgy igazán a támogatására (lelkiekben, semmi anyagi vagy tényleges cselekedet), de ő nem állt mellettem, fordítva viszont elvárja azóta is. A látogatásról meg annyit, hogy elmagyaráztam már neki miért nem megy, de nem fogja fel.

Tudom hosszú lett, de aki elolvassa annak köszönet érte:)