Mit tehetek, kivel tudnám ezt megbeszélni (a szüleimmel nem, nővérem messze él, másban nem nagyon bízok), mivel tehetném jobbá?
Nos, a kérdésem összetett és zavaros lehet, de: szar időszakban vagyok, úgy értem, leginkább önmagam miatt, nem külső okokból (pl haláleset, tragédia, válás, stb, stb), tehát: rossz a tanulmányi átlagom (a félévim életem legpocsékabbja lett, hat kettesem lett, és egy ötösöm), a szakmám most hidegen hagy (szobrászat), a művészet szintén (régen sokat írtam és rajzoltam, most egyiket sem művelem semmilyen szinten, pedig előbbi nagyon fontos számomra, utóbbi a szakmám miatt lenne fontos), nincs életkedvem, agresszív vagyok, levert, sosem vagyok vidám és boldog, pillanatok alatt nyomottá tudok válni. Ennek ugyan van egy elég erős, konkrét, családi oka is, de nem olyan vészes.
Mindent összevetve nem érdekel semmi, kedvetlen vagyok, és szarok a világra. Néha ezt annak tudom be, hogy kamaszodom, de néha úgy érzem, ez sokkal több ennél.
A sulit unom, elegem van ebből a monotonitásból, úgy érzem, hogy fuldoklom, és minél előbb muszáj lesz ebből kitörnöm, hogy ez az egész nem nekem való, holott olyan iskolába és közegbe járok, ami pont nekem való.
Nagyon jó lenne, ha lenne valaki, akivel ezt meg tudnám beszélni, lehetőleg egy felnőtt, a szüleimet kizártam már, az emberekben amúgy sem bízok, milliószor érzem azt, hogy magamra vagyok utalva.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!