Szerintetek miért megy sok hivatásérzet nélküli emberke egyetemre?

Szerintem túl sok a szak, és túl sok a csapda.

Egyeseknek saját bevallásuk szerint sincs érdeklődési körük, otthon megnéznek pár filmet, de csak kényszerből, nem élvezik, aztán söröznek haverokkal és minden nap unatkoznak.

Másoknak pedig túl sok érdeklődési körük van, csak mind felszínes, vagy váltakozik, melyik mély, melyik felszínes.

A gimnázium ilyen szempontból ingerszegény. Maga a gimnázium szerintem sok esetben kevés arra, hogy kialakuljon, mik szeretnénk lenni.

Dolgozni sokan egyetemig egy percet se dolgozunk, így honnan tudnánk, mi az a munka, és milyen típusú való nekünk? Honnan lennénk képben saját képességeink felől?

Nagy a nyomás a család, a környezet részéről, vagy saját részről, hogy gimnázium után rögtön egyetem. Sokan nem is hagynak ki évet, aztán persze, hogy szakot tévesztenek.

Régebben nehéz volt bejutni egyetemre, és tényleg az olyan ment, aki oda való. Az egyetemeknek, főiskoláknak volt színvonaluk, a diplomának pedig értéke volt.

Most itt a nyomás, úgy érezzük, mintha 22-24 éves korunkig tankötelesek lennénk.

Nem egy ember van, aki nulladikos volt és évvesztes is, rajtuk még nagyobb a nyomás, hogy gyorsan-gyorsan, több évet már nem veszthetnek.

Szerintem ez az egész pályaválasztás egy stresszes hajsza, egy káosz!

Utána mi vagyunk a véres húsok, hogy csak úgy ülünk ott, hivatástudat nélkül, esetleg nemhogy hivatásunknak nem érezzük, nem is érdekel; vagy épp büfészakon vagyunk... :(

Mennyiben értetek ezzel egyet?