Egy honfogasállkori magyar harcos vagy egy viking harcos nyert volna meg egy igazságos harcot?

Ebben az egész kérdésben az a legviccesebb, hogy alig pár hónapja olvastam, hogy bizonyítékokat találtak a honfoglalás kori magyarok és a portyázó vikingek közötti kereskedelemre. Mit gondoltok, milyen volt a legjellemzőbb páncél és viselet a keletebben lakó vikingek körében? Többnyire keményített bőr, vagy acél lamellákból összeállított páncélt (ezt jellemzően a sztyeppei népek viselték), illetve a törökökhöz hasonló buggyos nadrágot és kaftán szerű felső ruházatot viseltek. Ezenfelül kedvelt cikk volt náluk a selyem, amit csak egy mostanában felfedezett, a Kaukázuson áthaladó kereskedelmi úton keresztül szereztek be.

Szóval, összefoglalva, a vikingek és őseink alapvetően jó viszonyt ápoltak egymással, mivel a harcmodoruk, és célterületeik teljesen eltért (a vikingek a partok mentén fosztogattak, szinte bárhol, és ezt értsd annyira szó szerint, hogy egy alkalommal kifosztották Konstantinápoly [mai Isztambul] környező településeit is, ezzel szemben a magyarok a alapvetően a szárazföldön érkeztek), ugyanakkor hosszútávú céljaik sem ütköztek.

Ha pedig tisztán azt nézzük, hogy egy összecsapásban ki nyert volna, akkor nevezd meg, hogy milyen körülmények között! Nem mindegy, hogy csak párbajról, vagy csatáról beszélünk, nem mindegy, hogy a sztyeppén vívott harcról, vagy a tengerparton vívott csatáról, nem mindegy, hogy kik a vezérek, és nem mindegy, hogy melyik fél volt az, amelyik csatára kényszerítette a másikat. Ezek mind olyan tényezők, amiket nem lehet figyelmen kívül hagyni, és többnyire a vezér egyéniségétől függnek. A magyar Bulcsú vezér hadjáratait például mind a mai napig oktatják a West Point Katonai Akadémián, mivel kifosztotta fél Európát, úgy, hogy alig néhány embert veszített. Ellenben Harald Haldrada, viking király, nevéhez a viking kor alkonya fűződik.

Ha párbaj érdekel, akkor pedig a személy képzettségén, és nem kis részben a szerencsén múlik minden. Ugyanis a legjobban képzett harcművész bármikor elbánik egy képzetlen ellenféllel, viszont ha két képzett harcos egymásnak feszül, akkor a győzelmeik aránya kb. ugyanolyan lesz, mint amikor két képzetlen küzd egymással.

Az előző hozzászóláshoz hozzáfűzve, nehéz elhinni, de ezen a képen egy viking harcos látható, autentikus felszerelésben:

[link]

Igazságos harc az, ahol ők választják meg a saját fegyvereiket és nem avatkozik be senki a harcba.

A viking alá is lehetne lovat adni, de az csak rontaná az esélyeit a gyakorlatlansága miatt. Az északi hajós fosztogatók mindig is talpas harcosok voltak, mivel egy hosszúhajóra nem igazán lehet sok lovat felvinni, ezért ezeket főleg a jarlok és egyéb magasabb rangú harcosok vitték magukkal a fosztogatásokra, főleg közlekedés céljára. Egyedül a normandia területén letelepedett vikingek harcoltak lovon is, akik később angliát is meghódították.

A vikingek gyakran használtak íjakat, a holmegaard-íjtípus (egy északi hosszúíj) teljesen az ő kreálmányuk, bár kérdéses, hogy mennyire lenne esélye egy íjat is használó vikingnek egy alapvetően íjjal harcoló lovas katona ellen.

Természetes, hogy pajzzsal rendelkezne, az a harcmodoruk alapeleme volt. Egy vastagabb, széles pajzzsal és egy lándzsával a kezében már keményebb ellenfél lenne a magyar számára, így jobban tudna védekezni a nyilak ellen, egy szablyával pedig megrohamozni egy láncinges-pajzsos lándzsást halálos ítélet. Gyalogos harcban egyértelmű a viking fölénye, a kard-pajzs párost elképesztően hatékonyan használták, pillanatok alatt miszlikbe aprítana egy alapvetően lovas harcmodorhoz szokott embert, ugyanez történne, ha a lóháton ülő harcost sarokba szorítaná.

Azonban nyílt terepen a viking csak a pajzsában bízhat, és abban, hogy a magyarnak nincs még 2-3 tegez vessző a nyereg oldalára akasztva.