Jól gondolom, hogy ez rém tisztességtelen lenne tőlem?

Volt egy kutyám, akit nagyon szerettem(és még mindig szeretem). A nagyimnak és apunak viszont csak gondot okozott. A probléma az volt, hogy szörnyen neveletlen volt, és öreg korára kezdett "meghülyülni", hogy az ő szavaikkal éljek. Mindent szétrágott, ezzel több százezer forintos károkat is okozva. Nagyimék el akarták őt vinni menhelyre. Anyu és én tiltakoztunk. Eddig miattam nem vitték el, mert tudták, hogy ha ott lennék, mindenképpen megakadályoznám. Nos, egyszer elmentünk a sulival Németbe a nyelvvizsga miatt. Én tudtam, úgy tudtam, hogy elviszik! Úgy érzem, nem tettem meg mindent, és csakis az én hibám, hogy ez történt! Anya pénzzel támogatja a menhelyet, fizeti az ellátását. Mindig szörnyen érzem magam, ha erre gondolok. Úgy volt, hogy ezt az egészet nagyi mondja el nekem, de még mindig nem szólt egy szót sem, nem is említi meg. Az, hogy elvitték, május elején történt.

Nagyim él-hal a földszintes kutyákért, ezért lehet, hogy befogadunk egyet. De én olyan szörnyen érzem magam! A régi még él, és nem hozhatjuk vissza, mert akkor csak még jobban elrontanánk a dolgot. És apa meg nagyi nem is hagynák, ezt már régebben megmondták. Ez olyan, mint ha cserben hagynám, vagy nem is tudom. Kicsit örülök neki, hogy végre megint lesz állat a házban, viszont az, hogy a tény, hogy ilyen kevés idő telt el az előző óta, és hogy (mint az előbb említettem) él... Ha jönne az új kutyus, 100 százalékig biztos vagyok benne, hogy semmivel a világon nem ártanék neki, sőt még gondoznám is! De jól gondolom, hogy ez gonosz dolog lenne?