Mit kezdenétek az ötöslottó ötöstalálati nyereményével?
Egy részéből megvalósítanék egy teljesen önellátó birtokot. Ennek az lenne a célja, hogy a család összes élelmiszerszükségletét bio minőségben meg tudja termelni. Azért hogy soha többé ne kelljen a multicégek profitját növelve "szemetet" ennem. (Hisz tudjuk, hogy mennyi génmanipuláció, sugárkezelés és vegyszer van a ma kapható élelmiszerekben) Ezen a birtokon lenne egy passzívháztechnológiával épült, de ódon stílusú kiskastély, ahol élhetnénk. A fűtést, hűtést, vizet, áramot pedig a birtokon kiépített saját kis energiaellátó rendszerem oldaná meg. Pl: napkollektor, napelem, szélerőmű, víztisztító a kútvízhez stb stb. Ennek, ha már milliárdos az ember nem elsősorban anyagi előnye lenne, hanem ELVI! Nem kellene soha többet sárga csekket kapnom egyetlen olyan monolpol helyzetben lévő szolgáltatótól sem, ami egyoldalúan áraz, mert nincs konkurenciája. Hát nálam az elmű nem rúgna labdába, mert a szélkerekek és a napelemek megoldanák a problémámat. Nem lenne ugyan olcsóbb, mint a villanyszámlák, (bár csak egyszeri beruházás)de a saját döntésem lenne, nem lennék egyik közműnek sem a rabszolgája. Ugyanez a vízellátásra is vonatkozik. Az önellátó gazdaságban dolgoznának alkalmazottak és annyi bio élelmiszert termelnénk, hogy az elfogyasztáson felül maradjon annyi eladható felesleg, ami a személyzet és a fenntartás költségeit visszahozza. Nem ebből élnék, de "nullszaldóra" hoznám ki. A pénz többi részét úgy diverzifikálnám, hogy bőven legyen annyi hozama, részben pedig kamata (kisebb kockázatú, bizonságos befektetéssel) hogy megéljek. A sok pénz nálam nem a költekezésről, a vásárlásokról szólna, hanem a teljes FÜGGETLENSÉGRŐL és kiszolgáltatottságmentességről.
A pénzügyeimet, esetleges cégeimet úgy irányítanám, hogy egyetlen forint adót ne fizessek az államnak!!! Ekkor már úgyis lenne pénzem nagyon dörzsölt jogászokra :-) Helyette viszont az uniós átlagnak megfelelő nagyságú adókkal azonos arányban juttatnék hasznos tevékenységet folytató közalapítványoknak, mecénásként támogatnám az egészséges magyar érzelmű oktatás létrehozását (pl iskolák támogatása), a magyar "abszurdisztán" dolgok ellen dolgoznék a vagyonommal. Széles körben terjeszteném, médiával, oktatással azt, hogy nekünk magyaroknak csak az összefogás és a hazafiság az, ami kiirthatja közülünk azokat az elemeket, amik bomlasszák azt a tudatot, ami más országokban egy egészséges nacionalizmusként jelen van az emberekben. És hogy miért nem adóznék? Mert nem vagyok hajlandó hülyékre bízni a pénzemet. Ugyanakkor a mecenatúrák által nem tarthatna senki egy csaló ingyenélőnek.
Fúratnék egy geotermikus kutat,tehát forró vízzel fűteném a házat.Többet nem kéne fát,szenet,gázt tüzelni.
Megvenném az egész lakóhelyemet.
Cigányok kizárva!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!