A spanyol idegenlégióról mit tudtok?

Igen, jól olvassátok; a nevezetes francián, továbbá a Svájci Gárdán és a gurkhákon kívül létezik még egy további fegyveres erő, ahol a sorállományú katonák állampolgársága nem feltétlenül egyezik meg parancsnokaikéval és/vagy kenyéradói gazdáikéval. A spanyol légióról (múltjáról és jelenéről) keveset hallani, ezért posztunk valóban súlyos hiánypótlási igénnyel lép elétek. Mivel tényleg van egy csomó érdekesség velük kapcsolatban, vágjunk bele!

1920. január 28-án XIII. Alfonz királyi rendeletben engedélyezi három olyan zászlóalj létrehozását, melynek elsődleges feladata a belső rend fenntartása a spanyol gyarmatokon. Nem titkoltan a franciáktól lopta az ötletet; hogy korrektek legyünk Őfelsége emlékével, nem is ő volt az értelmi szerző, hanem egy José Millán-Astray nevű alezredes, aki olyan színes egyéniség volt, hogy előbb-utóbb külön poszt fog szólni róla.

Szóval az ibériaiak is létrehozták saját idegenlégiójukat, amely azonban csak félig-meddig volt idegen: megalakulása óta elsősorban spanyolok, illetve spanyol anyanyelvűek szerelnek fel; egy-egy ázsiai vagy német arc felbukkanása a mai napig ritkaságszámba megy, de a lehetőség adott.

Létezésük első tíz évében főleg Marokkóban taposták ki a lázadozó bennszülöttek belét. A spanyol polgárháború három éve alatt természetesen a nemzetinek mondott, és (nem kicsit, hanem meglehetősen) fasisztoid puccsisták mellett állnak ki, ami nem is annyira meglepő, ha tudjuk, hogy a Legión egyik alapítóját és parancsnok-helyettesét a húszas évek második felében Francisco Paulino Hermenegildo Teódulo Franco y Bahamonde-nak, rövidebb verzióban Francisco Franconak hívták. És nem, nem névrokonokról van szó.

Ez itt jobbra a hivatalos címerük. Magyarázatot nem igazán igényel; ahhoz képest, hogy a Legión a huszadik század elején alakul, szimbólumai a hagyománytiszteletet hivatottak megtestesíteni. Kiemelendő a számszeríj, amely Tell Vilmosnak is a becsületére válna.

1939 késő tavaszán (rögtön azután, hogy a Caudillo hivatalosan is az egész ország államfője lett) a légió 18 zászlóaljából tizenkettőt megszüntetnek és a maradékot soron kívül visszazsuppolják Marokkóba; "kell a fenének egy ilyen bevállalós banda az ember közvetlen környezetében..." - gondolhatta Franco tábornok. És ő azért a témában tudta, amit tudott.

1956 áprilisáig egészen jól elvannak, de ekkor vissza kell vonulniuk, mert bizonyos V. Mohamed olyan ügyesen tárgyalt a franciákkal, hogy Marokkó önállósodik, és a spanyol uralom alatti rész is csatlakozik hozzá; rá egy évre a telhetetlen arabok elkezdik hergelni a velük szomszédos, még hispán domínium, Spanyol-Szahara lakosságát. Ezt persze Franco nem tűri szó nélkül, na és kiket küld oda gyorsan-gyorsan? Nem, nem az Üdvhadsereget. És ez lesz az, amit spanyolul - szemérmesen - a mai napig La Guerra Olvidada-nak, vagyis elfeledett háborúnak mondanak. 1976 februárjában Spanyolország (egy picinyke ENSZ-noszogatásra) lemond a területről, a Legión kivonul, otthagyva a sok sivatagi burnuszos csávót, hadd öljék egymást. És lőn.

Franco 1969-ben még Gibraltár ellen is be akarta vetni