Hogy szerettessem meg magam az osztályom fiúival? (részeletesen lent)
Figyelt kérdés
14 éves lány vagyok, és rengeteg barátnőm van, mind jófejek, megértőek, de ezt nem akarom az orrukra kötni. Szóval ezek a barátnők ötödikben elhívták a fiúkat lógni, terekre, meg minden, és itt kialakult a kapcsolatuk. Ketten össze is jöttek. Viszont én meg a legjobb barátnőm akkor még nem voltunk jóban azokkal a lányokkal, akik barátkozni kezdtek a fiúkkal, tehát mi ebből kimaradtunk. Teltek az évek, összebarátkoztam a "fiúzós" lányokkal, különösebb bajom nem is volt azzal, hogy nincs szorosabb kapcsolatom a srácokkal. Ám mostmár egyre jobban hiányzik egy kis olyanfajta buli, amiben a fiúk is bennevannak. Egyikükre ráírtam MSN-en, hogy van e valami bajuk velem, ő meg visszaírt, hogy nincs, és ássuk el a csatabárdot. Viszont azt leszámítva, hogy néhányszor kérdeznek valamit, vagy válaszolnak, ha én kérdezek, még mindig nincs olyan szoros kapcsolatom velük mint a barátnőimnek. Pedig nagyon szeretném. Legyek bátrabb és beszélgessek velük MSN-en, meg a suliban? De az furcsán jönne ki, ugyanis alig beszéltünk eddig. Vagy legyek benne a programjaikban? Csak azzal meg az a baj, hogy nem szólnak, mert miért is szólnának? Szeretném, ha természetes lenne, hogy engem is elhívnak mindenhova. Nem csak a barátnőimet. Vagy ez valami genetikai visszamaradottság, hogy rosszul teremtek kapcsolatokat? Az meg azért nem lehet, mert mindkét szülőm, sőt a testvérem is nagyon jókat szoktak beszélgetni tök idegenekkel is :-D. Vagy majd kialaul a kapcsolatunk, ha nagyobbak leszünk? Dehát akkor a barátnőimmel miért olyan jófejek? Esetleg lelkizzek velük, hogy ha van velem valami bajuk, akkor változtatok rajta, és legyünk jóban? Megy ilyenek? Szinte minden esetben tök hülyének néznének, szóval valami jó tanácsot várok :-D. (egyébként mind teljesen normális, értelmesek, lehetne velük nagyon jól, komolyan is beszélgetni, és a barátnőim sem azok a \'mindenkivel smacizzunk\' tipusú ribancok).2009. júl. 11. 16:14
1/6 anonim válasza:
lúzer vagy ennyi :D
ez ellen nem lehet mit tenni ;)
3/6 anonim válasza:
Ó, a szerencsétlen kommentelők! Nem benned van a hiba, ne ijedj meg. Veled semmi baj, ez egyszerűen így alakult. Nincs semmi bajuk veled, nem titkolnak előled semmit sem. Csak megszokták, hogy nem beszélgetnek veled annyit, mert mindig el voltál hanyagolva, megvannak tehát nélküled is. Mert nem ismernek elég jól. Ha jobban ismernének, tudnák, hogy szükségük van rád, mert te is egyéniség vagy, neked is vannak különböző oldalaid, téged is jó ismerni. Beszéld meg egy barátnőddel, hogy ha buli van, lehet menni valahová, neked is szóljon, hogy te is ott legyél. Persze, először furcsa lesz, hogy mit keresel ott hirtelen, nem is fognak tudni mit kezdeni veled, hanyagolni fognak. Erővel kell majd bekapcsolódnod a beszélgetésekbe, ha el akarsz érni valamit, mert ha te nem próbálod, ők sem fogják. Előbb vagy utóbb pedig könnyebb lesz, a lényeg, hogy ne add fel! Sok sikert!
4/6 anonim válasza:
Midenesetre vigyázz! Ha hirtelen sokat lógsz velük meg fognak egy kicsit lepődni, túl furcsa lesz számukra. Ha meg nagyon nyomulsz éppen az ellenkezőjét éred el, kerülni fognak, ne talán ki is beszélnek aztán meg jópofiznak. Tapasztalatból mondom. Szóval szerintem fokozatosan csatlakozz a társasághoz és így egyre inkább megszokják a jelenlétedet. De ha meg ügyet sem vetnek rád, pedig már egy jó ideje próbálsz beilleszkedni bizonyára nem bírnak. De azért sok szerencsét.:D
5/6 anonim válasza:
második kommentelőnek !!
k*vára nem kéne beugatni.. (első)
6/6 anonim válasza:
21:47-nek: Na miért nem?:D
Ne foglalkozz az ilyenekkel, kérdező, ne hagyd, hogy elrontsák a kedved. Lassú folyamat lesz, velem is pont ez volt, csak nem érdekelt annyira, hogy nagyon törjem magam. Szerintem ha próbálkozol, sikerülni fog, csak ne ess át a ló túloldalára. Gondolkozz el: mi lehet az oka, hogy nem lógnak veled: Ha arra jutsz, hogy semmi, akkor ez egyszerű megszokás. Azon pedig lehet változtatni!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!