Beragadtam. - Öngyilkos legyek?

Konkretizálok, hogy mi minden okoz bizonytalanságot:

- mihez értek? (egyetemista vagyok és sok társadalom- és bölcsészettudományi kérdés érdekel, de mostanra már nagyon elbizonytalanodtam. És sok mindenhez kellene értenem, ha a saját szakmámban életben akarok maradni, mivel eléggé gyenge szakma munkaerőpiacilag. Ráadásul gyakorló íróként is nagy feszültségeket okoz műveltségem kezdetlegessége...)

- tartozok-e valakihez / valakikhez? (a családommal említésre nem méltó a kapcsolatom és valamiért soha nem éreztem még szeretetet senki iránt és a magány már nagyon gyötrő)

- szexuális érdeklődés (még ezt sem tudom, de ez a legkisebb gond)

- annyira félénk vagyok hogy még megszólítani se nagyon merek másokat... nem igazán

A lényeg, hogy már-már teljesen összezavarodok mindettől: értéktelenség, félénkség, magány és hogy mi értelme az életnek érzelmek nélkül... na mindegy

Igazad van, de itt nemcsak a bátorságról van szó: - mint már mondtam, nem látok értelmet az életben, számomra minden egyforma, egyhangú, annak ellenére, hogy foglalkozok bizonyos dolgokkal. Csak néha érdekel az igazán, amit csinálok. És csak tippelni tudok, hogy ennek hátterében ezek állnak: barátok, párkapcsolat hiánya, szeretet. Nem biztos, hogy ezek változtatnának valamit. S akárki szeretett életemben, én azt nem tudtam fogadni. Ez is érdekes. Egyébként meg nem foglalkoztatna ez az egész, ha kapnék egy komoly, engem valamelyest érdeklő, felelősségteljes munkát. Legalább. Na mindegy.

Egyébként már odáig jutottam, hogy kétségbe sem vagyok esve, szomorú sem vagyok - egyszerűen csak tökéletesen apatikus. Viszont mivel elég ésszerűen gondolkodok, azért keresek most válaszokat.

Kedves utolsó.

Mielőtt megnéztem az üzeneted, sejtettem, hogy egy indulatos kommentet kapok ezúttal. Működött a megérzésem.

Úgy látom, hogy hagyod magad alárendelni az indulatoknak. Ez engem nem zavar és biztosan téged sem. Azért elmondom:

- ha végigolvastad volna a kommenteket, tudnád, hogy:

1. önkéntes munkát is akartam vállalni, háromszor, de elutasítottak. Nem mindenki tudja jól eladni magát - szerencsére - és nehogy már az önkénteskedéshez is az önmenedzselés legyen az elsődleges szempont; itt a lelkiismeretnek kellene számítania.

2. Emellett foglalkozok nyelvtanítással (egy párost tanítok eddig) - ez jó, de még nekem kevés. (Nem pénzügyileg, az nem érdekel, eddig is megoldottam.)

3. Az imént megpróbálkoztam már harmadjára azzal, hogy feladjam - ingyenes - szolgáltatásaimat: művészettörténet és filozófia oktatást vállalok érettségizőknek, egyetemistáknak, ugyanis ez a két tudomány a szenvedélyem az általam hallgatott - és már kezdetlegesen gyakorolt - neveléstudomány mellett;

4. valamint ami engem érdekelne, ahhoz még nincs kompetenciám, azért járok egyetemre, hogy legyen. Kutató szeretnék lenni és szerencsére épp van is rá igény (biztos forrásból tudom) - és hidd el, teperek mint állat, azért olvasok és írok állandóan, azért járok nyitott szemmel a világon, hogy képben legyek mindenfélével. Ha nem kutató leszek, az sem baj, sok minden érdekel.

Képzeld, teszek érte valamit: olvasok és nyitott szemmel járok a világban. Ugyanis az én leendő hivatásomhoz ez szükséges. Van fogalmad róla, hogy hány felé kell szétosztania a figyelmét egy olyan valakinek, mint amilyen én vagyok? Szóval nekem elhiheted: teszek magamért, de probléma (de nem gond):

- hosszútávú tervek mentén / után valósíthatom meg céljaimat, de én már addig is gyakorolni akarom (!) szenvedélyeimet. Arról már nem tehetek, hogy ezekre a tevékenységekre még ingyen sincs igény.

Nagyon egyszerű, amit írtál és nagyon egyszerűen írtad meg és nem tudok igazat adni benne.

8. kérdezőnek:

köszönöm szépen, időközben találtam egy demokráciaprogrammal kapcsolatos, tudományos - ismeretterjesztő önkéntes munkát. Ezen végre nem a rátermettséget mérik. Tényleg köszönöm szépen a tippet.

Hát ők amerikaiak. Felszínes optimizmusuk nem segít rajtuk. A családom, köszöni, nem kér belőlem. Az Örkény-egyperces helyett a saját véleményedre is kíváncsi lettem volna, azt nem sikerült kifejtened. Persze, olvastam Örkényt, jók az egypercesei.

Fel vagyok állva egyébként meg, állandóan csinálok valamit, ami előremozdít, hányszor kellene hangsúlyoznom?

Az egyetlen gond: érzelmi deficit. Érthető? Ez fejlődéslélektanilag vagy esetleg genetikailag kódolt.

Mégegyszer összefoglalom:

nem érzek igazi emberi érzéseket, csak idegrángásokat és ez már kezd sok lenni.

És valahogy magányosnak érzem magam, de nem tudom, hogy kell embernek lenni. Fogalmam sincs róla.

Érthető már?

És még: kezdetleges optimista világképpel rendelkezek, amelynek a középpontjában az emberi tökéletlenség áll mint viszonyítási pont. Mai fogyasztói kultúránkban pedig a végtelen növekedés modellje érvényesül és ez nem vezet sehová. A buddhizmus is elfogadja az embert olyannak, amilyennek, én is.

Csakhogy nem érzem magam őszintén magamat magamhoz.

Mert ez úgy lenne lehetséges, ha éreznék.

Az érzésekben manifesztálódik az őszinteség.

Na, ezzel mégegyszer aláhúztam a lényeget.

Persze, hogy másoktól várok segítséget, mert az ember az emberi kapcsolatokból él elsősorban (humanisztikus pszichológia).

Sok tekintetben egészen okés vagyok,

bár ugye nyilván túl sok feladat rakódik rám,

ettől lehet neuraszténiásnak lenni kedves barátom,

szóval még sokadjára is aláhúzom:

csak ember akarok lenni és nem tudom hogy kell.

Az Örkény-egyperces erre nem ad magyarázatot, a mai filmes- és szépirodalom pl. igen. Shortbus, Hívj be stb.

ja és én remélek:

saját babonákat találok ki magamnak, márpedig a babona is a remény egyik fő melegágya.

- és egyébként ezek a babonák kifejezetten jó dolgok.

- meg egyébként és remélek én, csak sokszor megingok, merthát teljesen egyedül vagyok és olyan mintha ennek így kellene lennie,

olyan mintha ennek így kellene lennie.

A tanulmányaim előrevisznek.

Legföljebb egy teljesen magányos, érzések nélküli ember maradok, csak tudod mi a gáz?

Fejlődéslélektanból is tanulható az, hogy érzelmi és értelmi fejlődés kéz a kézben jár. Lásd pl. hospitalizáció fogalma. Erikson fejlődéselmélete stb.

Szóval sokszor azt veszem észre, hogy előadást tartok és hirtelen elfelejtek mindent. Leblokkolok. Pár perc múlva eszembe jut, de az akkor is nagyon kínos. Érted, tök alaposan felkészülök és akkor ez van. Na mindegy...

Egyre rosszabbak az összpontosítási képességeim.

És ez nagyon aggaszt.