Mit szóltok ehhez? (Veresegyházi Medvepark)

Tegnap délután elmentünk a Veresegyházai Maciparkba egy 2,5 és egy 11,5 éves gyerekkel. Alig, hogy odaértünk, eleredt az eső, így bemenekültünk a park területén lévő étterembe. Az étterem majdnem teli volt, a külső asztalokra és a belső asztalokra is egy-egy pincérnő jutott.

Negyedóra elteltével a párom megunta a várakozást, s a szomszédos asztalról elvett egy étlapot. Ezt látva a pincérhölgy, odaszólt, hogy azonnal jön. Így a rendelésünket kb. az asztalnál való helyet foglalást követő 20 percen belül sikerült is felvenni. Egy gyerekmenüt (sült krumpli, rántott husi) 3 palacsintát és egy somlói galuskát rendeltünk.

Majd következett a hosszas várakozás. Időközben elállt az eső (kb. 45 percre rá, hogy leültünk), apa a nagyobbik gyerekkel egy jó negyedóra után elment sétálni, hátha jobban telik az idő.

Ekkor a kicsit már elég nehéz volt lefoglalni. A szomszédos asztaltól elment az addigi játszópajtás, és már igencsak éhes volt a kisfiunk, így ő sétálni már nem volt hajlandó. Nálam is kezdett elszakadni a cérna, mert már több mint egy órája ott ültünk. A pincér hölgyet ezt követően legalább 2 alkalommal megszólítottam, hogy "Elnézést kérek, sokáig kell még várnunk?". Első alkalommal azt a választ kaptam, hogy "Nem, már a miénk készül." Második alkalommal (kb. másfél óra várakozás után) félvállról odavetve annyit, hogy "Most írtam ki a rendelésüket a szakácsnak, mindjárt hozom." A két alkalom között jó tíz perc eltelt, így nem egészen értettem, hogy ha az előbb már a miénk sült, akkor hogy lehet, hogy csak most írta ki a rendelést. Majd fél perc múlva kihozta a somlói galuskát. Felháborodásomnak ekkor hangot adtam: "Ne haragudjon, de több mint másfél órája itt ülök egy 2,5 éves gyerekkel. Ön is gondolhatja, hogy nem egyszerű őt egy helyben tartani. Legalább szóltak volna, hogy sokáig kell várni." A hölgy reakciója (pofavágás) olyan volt, hogy jeleztem, kérem az étteremvezetőt.

Étteremvezető persze sehol, helyette végre megkaptuk a maradék rendelésünket, tűzforrón.

Miután a fiam végzett, mi elmentünk sétálni, majd a nagylány utánunk szaladt, hogy mehetek fizetni. Előtte 20 perccel kérte a férjem a számlát. Persze csak akkor rohant ki a pincérhölgy, mikor már apa is elkezdett szedelőzködni. Majd látva, hogy fizetés nélkül távozik (én akkor még csak az étterem ajtajánál jártam), berohant a hátsó részbe. Visszamentem az asztalunkhoz, szóltam a hölgynek, hogy akkor fizetnék. Mondanom sem kell, azonnal jött a számla. Persze a másik pincérnő hozta.

Rákérdeztem, hogy ő e az étteremvezető.

- Nem. - az arcán értetlenség.

- Szerettem volna vele beszélni. Mennyi lesz?

- x. - S átadta a számlát.

Kiraktam az asztalra a bankkártyámat.

- Csak készpénzzel lehet nálunk fizetni.

- Igen? S ez hol van kiírva?

- Sehol. Itt kint nincs internet.

- Nézze. Mivel már múltkor is így jártunk, hogy nem tudtunk kártyával fizetni, tudok róla, van nálunk készpénz, de jó lenne, ha kiírnák ezt az információt, mert elég kellemetlen tud lenni, mikor az utolsó 5 forintos is úgy vadássza össze a család.

- Az interneten fent van.

- Az lehet, de nem mindenki olvassa végig a honlapjukat. Mellesleg pedig azért szerettem volna az étteremvezetővel beszélni, mert a rendelésünket jó másfél óra várakozás után kaptuk meg, s mivel láthatták, hogy kisgyerekkel vagyunk, elvártam volna, hogy jelezzék, sokat kell várnunk. Illetve mikor rákérdezek, hogy mennyit kell meg várakozni, akkor lesznek kedvesek udvariasan válaszolni, pofavágás nélkül. Az is csak önöket minősíti, hogy még az étteremvezető sem jön ide az asztalhoz, ha valaki beszélni szeretne vele.

- Az étteremvezető azért nem tudott idejönni, mert épp nyaral.

- Igen? Ezt az információt a kolléganője elfelejtette velem megosztani. De gondolom, helyettese van?

- Nem, nincs.

- Akkor ki orvosolja a felháborodott vendégek panaszait?

Szegény erre már nem tudott mit válaszolni.

- És a minimum az lett volna, hogy elnézést kérnek.

- Elnézést kérek.

- Köszönöm. A viszont látásra.

- Viszont látásra.

Hozzátartozik a történethez, hogy a rendelés felvételekor nem törölték le az asztalunkat, így egy merő ételmaradékkal megszórt asztalon kellett elfogyasztanunk az ételünket, a fizetéskor kijött pincérhölgy elfelejtett köszönni, a mellettünk egy egy éves kisbabával szintén másfél órája két palacsintára váró család megunta, s becsomagoltatta a rendelésüket, majd később - míg a szomszédos játszótéren hintáztak a gyerekek - hallottuk, hogy a kinti - tőlünk a rendelést felvevő, majd kiszolgáló - pincérhölgy odaszól egy vendégnek: "Én is éhes vagyok, még nem reggeliztem." Illetve torkos péntek volt meghirdetve, tehát számíthattak a forgalomra. Illetve náluk minden péntek torkos péntek.