Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Egyéb kérdések » MI a véleményetek a történetem...

MI a véleményetek a történetem legelejéről?

Figyelt kérdés

Lassan hajnalodott. A fogadóba egy alak lépett be, földig érő fekete köpenyben. Csuklyáját még mélyebben az arcába húzta, ahogy határozott léptekkel elindult az asztalok között. Arca teljesen árnyékban volt, ám ilyen helyeken és főképp ilyen korban ezen senki nem csodálkozott.

Egy másik alakhoz lépett, aki hasonló öltözékben állt az ablak mellett. Kifelé bámult, nem mintha bármit láthatott volna a sötétben.

- Megszületett - jelentette ki az újonnan érkezett. A másik lassan felé fordította a fejét. Kapucnija nem lógott az arcába, a távoli gyertya halványan megvilágította arcának vonásait.

- Üdv, Linville.

- Fiú - mondta a csuklyás jelentőségteljes pillantással, még ha szeméből semmi sem látszott.

A másik körbekémlelt.

- Ne itt - mondta alig hallhatóan. A Linville nevű bólintott, és a fal mellett az ajtóhoz sétáltak. Jelenlétük alig pár embernek tűnt fel, ők pedig semmiféle jelentőséget nem tulajdonítottak neki, és - talán a sokadik pohár olcsó bornak köszönhetően - hamar el is felejtették őket.

Kint Linville és társa lóra pattantak. Egy szó sem esett köztük abban a fél órában, amíg a várhoz vágtattak.

A vár körül elterülő falu nem nyújtott szívderítő látványt, de a mindenhol vastagon ülő sűrű, sötét köd miatt most semmit sem láttak belőle. A vár sem volt már a régi, pompás formájában, de a körülmények között ezzel is bőven megelégedtek.

A tárgyalóba mentek, és elküldtek minden szolgát. Levették köpönyegeiket, és leültek a hosszú asztal mellé.

- Biztos, hogy senki nem hal itt minket?- kérdezte Linville.

- Biztos - bólintott a férfi, Jerrod Richards.

- Mit tegyünk?

- Azt, amit javasoltam. Nem hagyhatjuk, hogy ez így folytatódjon.

- Ezzel árulók leszünk, Jerrod…

- Lélekben már most is azok vagyunk.

Linville sóhajtott.

- Igen. De nyíltan… az életünkkel játszunk, ha elhozzuk a gyereket.

- Én bízom a szerencsénkben. És ha sikerrel járunk, az ország egy sokkal jobb jövő előtt állhat. És én, én elveszlek téged feleségül, Lili Rose.

- Ó, Jerrod… hát legyen. Tegyük meg, amit kell.


2011. jan. 12. 17:44
1 2
 11/11 A kérdező kommentje:

Hát, én kitöröltem. Általában nem szoktam, de olyankor az egész nem tetszik és teljesen újat kezdek.

Nem válaszoltam még, hogy 15 éves vagyok.

És köszsönöm a sok szép választ :)

2011. jan. 27. 22:42
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!