Mit gondoltok/ mi jut eszetekbe Olaszországról?

DZSANNI

es neked

Piros, pipacsok alkotta mező.Langyos szél simogatja arcomat, miközben a virágok koszorújából lesve figyelem a dombok mögül előbújó narancssárga Napot, ahogyan egyre magasabbra és magasabbra kúszik az égen. A levegőt a friss szőlő édeskés aromája lengi be. Valahonnan a közelből pedig templom harangjának halk, ütemes kongása töri meg a mező csendjét, a fülemülék trillázó énekét. Kikászálódok a fűből és a civilizációhoz vezető utat keresem. Azonban hiába kutatom a helyes irányt, szemem minduntalan zöld virágtengert lát. Ekkor tűnik csak fel. Egy halványpiros háztető szakítja meg a végtelen síkságot, amelynek kerítését buja növényzet nőtte be. Igyekszem átverekedni magam a pipacskoszorún, majd a borostyánnal borított kopott kapun, amelynek nyikorgása a házban éldegélő galambokat távozásra késztette. Akárcsak Alice Csodaországban bámészkodom az elhagyatott ház kertjében, amelyben egy, a régi Olaszországot felidéző reneszánsz madáritató is díszelegett. Kíváncsiságom a ház irányába űz, amelynek rozoga ajtaját kinyitva félő volt, hogy a kúria régi falai kártyavárként omlanak össze. Elvarázsolva lézengem be a villát, amelyben semmi életjelet nem vélek felfedezni az ablakpárkányon fészkelő sárgarigó páron kívül. A hatalmas szobák vágyakozással teli sóhajom visszhangozzák, hogy talán egyszer én is részese lehetek ennek az apró csodának. A hajdani nappali emlékét csupán egy régi kanapé idézi vissza számomra, miközben a konyhában rozsdásan álldogáló üstök csak arra várnak, hogy ismét használják őket. Ócska faajtó rejti a régi kamrát, amelyet kinyitva egy apró, szürke egér szalad el a lábam előtt tucatnyi rojtos újságot maga mögött hagyva, még 1829-ből. Az emelet felé veszem az irányt. Talpam alatt nyikorgó, vén lépcső jelzi minden egyes léptemet. A hálószobát, csupán egy régi komód és egy baldachinos ágy tarkítja, miközben a fürdőszobában réges régi bádog kád ácsorog. Kitárom az ablakokat, hogy a fény kedvére játszhasson a régi, antik csempéken. Egy aprócska erkélyre nyíló, megfakult üvegű ajtóra leszek figyelmes, amelyre kilépve csodálatos panoráma tárul elém. Ezer meg ezer szőlőtőke áll peckesen a hátsó udvarban, csak arra várva, hogy valaki gondozásba vegye őket, miközben valahonnan a völgy irányából a szomszédok apró alakjait fedezem fel, ahogyan az éves olajbogyószüretet ejtik meg tanyájukon. Kedves mosollyal intenek felém, mintha világ életükben ismertek volna. Azt hiszem, ez az olasz vendégszeretet.

meleg időjárás:)