Keresek egy regebbi sci-fi novellat. Urhajok, raklenyek... Otletek?

Az űrhajóóriás lassan vánszorgott az űr végtelen feketeségében, mint egy óriási sziluett, mely árnyékot vetett a csillagokra. A kisebb hajó, amelyet épp most vont be a raktérbe, mintha eltörpült volna mellette. A hajótest fémes csikorgása betöltötte a teret, amikor a dokkolókarok végül rázárultak, és a légzsilip sípolva lezárult.

Az "Ikatulok" — ahogy az emberek nevezték őket — lassan, fenyegetően gyülekeztek a raktérben. A rákszerű lények bőre fényes és páncélozott volt, mint egy fémes pajzs, mely visszaverte a halvány, villódzó fényt. Lábuk hosszú és hajlékony volt, mintha maga az evolúció is a mozgékonyságukra tette volna a hangsúlyt. Egy dolog azonban rögtön szembetűnő volt: ülni nem tudtak. Tömzsi, merev hátsó lábaik képtelenné tették őket erre a mozdulatra, így mindig álltak vagy guggoltak egy groteszk, kétrét görnyedt pózban.

A kis hajó legénysége mindössze négy emberből állt. Parancsnokuk, Lena Dravik, egy tapasztalt űrpilóta, aki korábban számtalan veszélyes helyzetből kivezette már az embereit, most azonban feszültnek tűnt. A hajójuk gyomrában rejtegetett valami olyasmit, amiről még ők maguk sem tudták pontosan, micsoda, csak azt, hogy az Ikatulok mindenáron meg akarták szerezni.

— Mindenki maradjon nyugodt! — mondta Lena, miközben fegyverét szorosan markolta. — Ezek a lények nem támadnak ok nélkül. Ha megtartjuk a hidegvérünket, talán elkerülhetjük az összetűzést.

De mindenki tudta, hogy ez a remény illékony. Az Ikatulok híresek voltak arról, hogy brutális hatékonysággal csapnak le minden prédára, ami az útjukba kerül. Lena és társai számára azonban most minden azon múlott, hogy sikerül-e időt nyerniük.

Az Ikatulok vezetője, akit csak "Kryok” néven emlegettek, előrelépett. Hangja torzított, fémes zörejként csendült a kommunikációs eszközön keresztül.

— Tudjuk, hogy rejtegettek valamit. Adjátok át, és talán életben hagyunk benneteket.

Lena összenézett a többiekkel. Az emberek szemeiből félelem és bizonytalanság sugárzott, de Lena arca kőkemény maradt.

— Fogalmunk sincs, miről beszélnek — válaszolta hidegen, bár tudta, hogy ez csak olaj a tűzre.

Kryok egy ideig mozdulatlanul állt, majd egyetlen karmozdulattal jelezte embereinek, hogy kezdjék el átkutatni a hajót. Az Ikatulok gyorsan és kíméletlenül dolgoztak. Hat hosszú lábukkal szinte széttépték a hajó berendezéseit, minden zugot átvizsgáltak. De a hajó szívében, egy egyszerű szék belsejében — amelyet az Ikatulok soha nem gondoltak volna rejtekhelynek — ott lapult a titokzatos tárgy. Egy kicsiny, fekete doboz, amelynek tartalma megváltoztathatta volna a galaxis jövőjét.

A szék volt a tökéletes búvóhely. Az Ikatulok gondolkodásmódja egyszerűen nem tette lehetővé, hogy ilyesmire gyanakodjanak. Az ő világukban nem létezett az ülés fogalma; az ő biológiájukban és kultúrájukban soha nem merült fel a szükségessége. Éppen ezért a búvóhely annyira nyilvánvaló volt, hogy szinte láthatatlanná vált.

— Továbbra sincs semmi! — jelentette az egyik Ikatul, mire Kryok dühtől remegve fordult Lena felé.

— A ti időtök lejárt — mordult fel. — Ha nem áruljátok el, hol van, akkor...

De Lena gyorsabb volt. Egy jelzésre az egyik legénységi tag, Marcus, aktiválta a hajó fegyverrendszerét, amelyet a raktérre irányítottak. Egyetlen precíz lövés — páncéltörő töltettel — éppen Kryokot találta el. A rákszerű vezér szinte azonnal összeesett, páncélja darabokra tört. A többi Ikatul habozva hátrált, majd káosz tört ki közöttük.

Lena kihasználta a pillanatnyi zűrzavart, és kiadta a parancsot:

— Indítsd be az ugrómotort! Most!

A hajó motorjai felbőgtek, és a kis hajó kilőtt a dokkolóból, hátrahagyva a zavart és feldühödött Ikatulokat. Még utoljára látták, ahogy az óriási űrhajó lassan távolodik mögöttük.

A legénység fellélegzett, de Lena még mindig szorosan markolta a fegyverét. Tudta, hogy ez csak az első ütközet volt egy sokkal nagyobb háborúban. A fekete doboz rejtélye — és a benne lévő titok — most már az ő felelőssége volt.

— Mi legyen a következő lépés, parancsnok? — kérdezte Marcus.

Lena hosszan nézett a kis szék irányába, amely most üresen állt a raktér sarkában.

— Először is, rá kell jönnünk, mi a fenét rejtegetünk. Aztán pedig fel kell készülnünk arra, hogy mindenáron megvédjük.

A csapat tudta, hogy az előttük álló út veszélyekkel és rejtélyekkel lesz tele, de egy dolog biztos volt: az Ikatulok többé nem fogják alábecsülni az emberek találékonyságát.

Kíváncsiságból feltettem egy angol nyelvű scifi-s oldalra és ez a választ jött (angolról fordítva):

Úgy hiszem, hogy ez a történet Jack L. Chalker 1977-es "No Hiding Place" című műve. Nem találtam túl sok információt erről a címről az interneten, de elegendőt ahhoz, hogy biztos legyek benne: egy olyan történetről van szó, amelyet a "The Haunted Houses: The Greatest Stories" című antológiában olvastam, amelyet Martin Greenberg szerkesztett. Ez egy időutazásról szóló történet, amelyben a jövő emberei és két lábon járó, rákra emlékeztető idegen lények háborúznak.

A rák-szerű idegenek nem tudnak úgy leülni, mint az emberek – ha elesnek, hosszú karjaik segítségével kell magukat újra talpra állítaniuk. A páncéljuk áthatolhatatlan a modern fegyverekkel szemben, ugyanakkor áttetsző.

Egy jövőbeli ember a Föld múltjába menekül, hogy elrejtse a háború kimenetele szempontjából kulcsfontosságú információkat. Végül Észak-Amerika mocsaras vidékén, egy régi házban köt ki.

Egy rák-szerű idegen követi őt az időben, hogy visszaszerezze az információt, amely a fajuk vereségéhez vezetne. Az idegen az ember érkezésének időpontjából indul, majd előre ugrál az időben, különböző korszakokban átkutatva a házat. Eközben találkozik az adott kor embereivel, akikkel harcba keveredik. A ház emiatt idővel „kísértetjárta” hírnévre tesz szert.

A végén egy modern kori gyerekcsapat találkozik az idegennel, és felnőttek segítségét hívják, akik egy bazookával végeznek vele.

Ezután egy másik jövőbeli ember érkezik, hogy megtalálja az elrejtett információkat. Már majdnem feladja a keresést, amikor leül pihenni, és véletlenül aktivál egy székre rejtett hangszórót, amely elvezeti őt az információhoz.

megtaláltam a magyar kiadást. Ez egy novellagyűjtemény, ami tartalmazza a keresett művet:

[link]