Valaki el tud adni bármit is a vaterán vagy a jófogáson? Kb. a fb marketplaces időszak kezdete óta egy szöget nem sikerült eladni a fentebb említett két oldalon.
Igen, marketplace-n és jófogáson is meghirdetem az eladó tárgyaimat, változó, hogy melyik felületen adom el. Vaterát régen használtam rendszeresen, pár éve nem rendeltem onnan, mert megtalálom, amiket keresek a többi helyen. Én többnyire zenéket és kerékpár alkatrészeket vásárolok és adok el apróhirdetésekben, de pl mobiltelefon hirdetéseimre nem túl értelmes érdeklődők jelentkeztek, akik leginkább csak az időm rabolják.
Én kedvelem ezeket a felületeket, nagyon hasznosnak találom, nem félek a csalóktól, meg akik nem veszik át az utánvétes csomagot, a rövid üzenetváltásból ki lehet szűrni, kivel lehet üzletet kötni. És igen, előre is utalok rendszeresen és nekem is utalnak, bár tudom, hogy ez sokak szemében eretnekség...
Adtam is és vettem is mindegyik oldalon.
S az tény, hogy utóbbi időkben szinte alig lehet bármit eladni. Nincs semmi forgalom szinte már.
5-ös, ugyan nem tőlem kérdezted, de az átveréshez ostobának kell lenni.
Számtalan módon ki lehet deríteni dolgokat.
S pl ezért is adok lehetőséget az én vevőimnek is, hogy meggyőződjenek arról, hogy nem átverés.
Pl glavír gép eladáskor felajánlottam, hogy nyugodtan helyben is kipróbálhatja, igen működik.
A találkozáskor, amikor húztam ki a hosszabbítót, mondta, hogy hagyjam csak, elhiszi.
Rajztáblánál pedig bemutattam kamerán keresztül a terméket, működését is és fényben megvillogtattam a felületet, hogy lássa, alig használt, szinte új. Szimplán nem jött be nekem a kijelző nélküli wacom termék, helyette egy érintőkijelzős monitorra váltottam, amit szintén láthatott.
Az extra igényes csomagolást pedig külön meg is köszönte.
Próbáltak engem már átverni, csak rábacctak, mert felkészült voltam.
Pl vittem magammal elemet vagy pl csiszoló gép esetében hosszabbítót.
Tesco előtti találkánál azt hitte nem lesz lehetőségem csekkolni és átverhet.
De rácseszett, mert korábban már ott voltam és megudvaroltam az egyik ottani árust, hogy kihúzhatom-e a hosszabbítómat hozzá bedugva.
Tényleg csak egy bekapcsolás elejéig. Teljesen megértette a helyzetet, gond nélkül belement.
Nah az...aki jött eladni az keményen felsült. Leblokkolt, hebeget habogott.
Aztán ez a kis húzása után én vertem át.
Szembesítettem, hogy ez csúnya dolog volt, majd rafkóztam magyarázatokkal, hogy kell nekem ez, de így... Hmm... A javítását is ki kellene fizetnem blablabla. Mennyi plusz költség lenne ez nekem, játszottam a buta, hozzá nem értő nőt,de jófej leszek és mindezek ellenére teszek egy árajánlatot. Vagy elfogadja vagy nem, ajánlottam neki fel a választási lehetőséget.
Sarokba szorítottam, megvettem jelképes összegért.
Amúgy meg megszereltem én magam itthon. Tökéletesen üzemel a kicsike mai napig.
Nem szeretek f,sz lenni, de így jár az, aki nem egyenes és tisztességes.
Azt kapja, amit érdemel. Főleg ha ostoba is mellette.
Adok-kapok elv mindenütt ott van.
Tisztességes és korrekt emberhez úgy állok, ahogy ő maga is hozzám.
Aki bizalmat ad, az kap is.
Aki patkány, azzal pedig úgy kell bánni, hogy saját gerinctelenége visszanyaljon.
Immár leginkább közösségi csoportokban adok el, ott még úgy ahogy van vevő. A fb marketen kb egy éve már semmi nem kelt el, pedig van pár dolgom felrakva, frissítve is.
Ám több ismerősömmel is beszéltük, hogy leáldozóban vannak az említett oldalak.
Nekik mondjuk vállalkozásuk azon alapul, hogy restaurálnak, megszerelnek kidobott dolgokat s eladják megjavítva azokat.
A covid környéke óta zuhan lefele a vásárlók száma.
Az utóbbi időkben pedig sokan meggondolják mire költenek az anyagi helyzetek káosza miatt kétszer is. Több visszamondás s volt.
Voltak, akik egyenesen megmondták, hogy étlere, benzinre vagy befizetni valóra kell inkább a kess.
Egyszerűen kétségbeesésük, lelki állapotuk miatt kijön a szájukon. Úgymond kiadják magukból.
Ami teljesen megérthető.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!