Egyszerűen már nem bírom tovább úgy fáj! Mit tegyek?
Figyelem!: ide tévedt kiskorúak, és olyanok akik nem bírják ha halál körülmény van leírva kérem ne olvassák! A kérdésben vér és egy aranyos kis állat halál esete van leírva így csak saját felelősségre olvassa el bárki!
---------------------------------
Sziasztok!
Lassan két napja halt meg az egyik kis álattunk és nagyon rosszul viselem az elvesztését. Úgy érzem ebbe bele fogok rokkani ha így folytatódik.
Az történt, hogy hétfőn jöttem haza egy pár napos programról s minden rendben volt, van két kutyánk s 3 (vagyis már csak kettő) macskánk ebből kettő már nagy s a másik kiscica pedig 5 hónapos volt.
No már most a kiscica nagyon szerette mindkét kutyát nagyon jól el voltak egyik sem bántja a másikat meg semmi ilyesmi és ott feküdt mellettük a konyhában békésen el voltak együtt míg pár lépéssel arrébb mosogattam erre rázkódás hangokat vettem észre s oda néztem erre azt látom hogy az egyik kutya (akit egyébként kb fél éve fogadtunk be mert meghalt a gazdája) harapja a cica nyakát s mindenhol ömlik a vér. Gyorsan el szedtem a cicát a kutyától nagy nehezen s feltettem a konyhapultra a kutyát pedig kizártam. Próbáltam megmenteni a cicát aki rázkódott s ömlött belőle továbbra is a vér. Próbáltam a vérzést el állítani s melkas kompresszióval is meg próbálkoztam mikor láttam hogy egyre nehezebben veszi a levegőt. Közben kihangosítva hívtam apámat aki éppen átment a szomszédba kocsi szerelés miatt.
S nem tudtam megmenteni a cicát még annak ellenére sem hogy még vett levegőt mikor apukám oda rohant segíteni.
Ez az esett nagyon megrázott s a kutyára aki ezt tette a kis cicámmal azóta rá sem bírok nézni mert azonnal elönt a harag, közben magamra is iszonyatosan dühös vagyok mert voltam olyan idióta hogy nem figyeltem oda mikor kellett volna.
A szüleim s a bátyám már túl tették magukat rajta mintha nem is létezett volna én viszont erre képtelen vagyok. Akárhányszor lehunyom a szemem csak azt látom magam előtt ahogy ömlik a macskából a vér, rázkódik s képtelen vagyok rajta segíteni utána pedig csak üveges tekintettel mered a semmibe. Az eset óta szinte nem aludtam semmit mert rémálmaim vannak, kb fél-egy órákat alszom többet nem tudok.
A normális étkezések helyett akaratlanul is azt csinálom hogy nem eszek semmit utána pedig a normál étel fogyasztásom háromszorosát is képes vagyok megenni. Egyedül az ivás az ami maradt a normálisban. Eddig mindig hallottam a gondolataim s mindig ment egy zeneszám vagy könyv esetleg film most viszont teljes csend van, mintha köd lenne az agyamon.
A szüleimmel is elég csúnyán össze vesztem nem is egyszer mert nem képesek megérteni, hogy jelenleg én képtelen vagyok akárcsak ránézni arra a kutyára nem ám még hogy szeretgetni, mert csak a gyűlölet az amit érzek irányába. Annyit sírtam aznap, hogy azóta is fáj a szemem. Egyre gyakrabban van hányingerem és fejfájásom s nem tudom, hogy ettől az esettől lehet-e, de már a környezetemben lévők is aggódnak. A szüleim elvittek ide a nagyszüleimhez pár napra, mert szerintük most jobb ha nem minden a cicára és az esetre emlékeztet. Ezzel csak az a gond, hogy a telefonom háttérképén is a három cicák vannak s nem tudom lecserélni sem mert fáj.
Mit tudnék tenni, hogy a környezetem ne szenvedjen amiatt, hogy én képtelen vagyok tovább lépni? És mit tudnék tenni, hogy én tovább léphesek rajta? És mit tegyek hogy ilyen soha többet ne fordulhasson elő?
És végezetül: Alváskor mindig eszembe jut akaratlanul is a cica mert mindig amikor mentem aludni akkor dorombolva a nyakamba mászott miközben a másik két cica is mellé feküdt és ők is doroboltak s most már ilyen soha többet nem lesz mert meghalt.
A többi családtagomat azért nem rázta meg ennyire mert mindig velem volt a cica, mivel hozzám kötődött a legjobban. S a mindiget tényleg úgy értem, hogy mindig! Mikor suli időszak volt akkor reggelente mindig a táskámra vagy egyenesen abba bele mászott, ha itthon voltam még a mosdóba is utánam jött mert a véletlen kinn maradt fürdő ajtón kívűl akkor nyávogott addig míg be nem engedtem. Ha ettem akkor ő is kért enni hiába evett előtte már ő akkor is mindig velem akart enni ha törött ha szakad. Ha éppen segítettem anyáéknak kiteregetni akkor mindig rámászott a kimosott ruhátra s dorombolt. Ha éppen söpörtem akkor kergette a seprűt. Ha a kutyákkal játszottam épp akkor ő is jött kutyával kergetősdit játszani (mármint hogy ő "kergette" a kutyát, nem azt amelyik megölte) egy szóval egy csomó közös emlékem van vele mint ahogy a másik két cicával is hasonlók. S képtelen vagyok tovább lépni...
Tudom, hogy a szüleim is csak segíteni szeretnének, de nem úgy teszik ahogy nekem szükségem lenne rá s ezt nem értik meg.
Mit tegyek?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Adj magadnak időt, idővel jobb lesz, és fel fogod tudni dolgozni.
A kutyát meg ne gyűlöld, ő nem azért csinálta, mert gonosz vagy mert fájdalmat akart volna okozni, hanem mert egyszerűen egy ragadozó állat.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
ROSSZABB LENNE, HA EMBERT, VAGY MAGÁT A GYEREKEDET HARAPTA VOLNA MEG.
Idővel begyógyul a sebed. Minden jót!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!