Miert van az, hogy eloszor szimpatikus vagyok aztan nem?

- mégsincs bennetek túl sok közös téma, érdeklődési kör, álláspont az életről

- újonnan megismert emberke sokszor csak elsőre tűnik érdekesnek, mikor már mindent kibeszéltetek, alábbhagy az érdeklődés

- illetve újonnan megismert emberke a következő alkalomkor már unalmas, fárasztó is lehet

Mert az embereknek szimpatikus a másik fél első benyomásra.

Megismeréskor még csak a felszínt látja, így pedig sokaknál előfordul, hogy akarva akaratlanul társul mellé egy önmaguk által létrehozott szerep, amit rád aggatnak.

Idővel szembesül, hogy nem vagy olyan, amilyennek "kellene lenned", így csalódva vagy semlegesen odébb állnak.

Ez ott van minden kapcsolati formában.

Pl a szülők esetében is. Van, hogy meg se születik a gyermek, már kattog is a fantáziájuk, hogy milyen lesz az ő gyerekük pl rövid, de akár hosszú távon.

Aztán bele se gondolnak, hogy a szülés olyan, mint a zsákbamacska. Akármit tartalmazhat.

Ezesetben akármilyen személyiség alapot, külsőt stb.

Ahogy idősödik a gyermek, nő fel. Keresi, felfedezi önmagát.

A szülők zöme pedig nem nyitottan áll gyermekéhez sok esetben, hanem tudat alatt bosszantja, hogy miért nem olyan a gyerek, ahogy ő azt elképzelte. Ergo "nem olyan, amit akartam" hiszti indul el bennük. Az helyett, hogy végig kísérnék a gyereket az önmaga megismerésének útján is, így megismerve és elfogadva gyermeküket.

Hasonló a helyzet ismerkedéskor is. Sokaknak van egy elképzelése, amit ráhúznak másokra. Pl mert vannak elvárásaik, amik az ő személyiségükkel komfortosabb személyre hajaznak.

Nézd el s engedd el. Jobbat nem tudsz tenni.

Vagy ott van pl az udvarlás, párkeresés. Rám is kivetítik az elképzelt szerepeiket, ám jómagam kifejezetten eltérek az átlag sablon emberektől.

Pl csakmert imádom az elegáns blézeres ruhaösszeállításokat, körszoknyát stb.

Irodistától egészen a főnökig minden szerepet rám húznak. Papírokkal, iratokkal dolgozónak néznek.

Dehogy. Amikor pl látnak barkács boltokban, ahogy csillogó szemekkel kezelem a kirakott minta gépet vagy alapanyagokat, eszközöket veszek és magassarkúban határozott léptekkel megyek a kasszához szinte látni az összezavarodott embereket.

Főleg ha leszólítanak vagy én kérek segítséget mit merre találok vagy van-e egyáltalán.

Ilyen esetekben udvarolgatni kezdenek csak a megjelenésem miatt. Így szóba erednek és kérdezősködni kezdenek, finoman tapogatóznak, mert azt hiszik "a pasim kért meg ezekre, tuti".

Dehogy!

S részletezem alkotói projektjeimet és lesokkolnak. Főleg a szakmai részleteknél.

Vannak, akikben egy ilyen fellépés kisebbségi komplexust vagy/és szégyenérzetet okoz.

Pl mert ő maga pasiként tized annyit nem tud.

Volt olyan, hogy integettem tesómnak, aki elém jött autóval, majd a kasszás nő megszólalt "milyen pasi az olyan, aki a barátnőjével vásároltat ennyi és ilyen cuccot és baszik bejönni".

Aztán mondtam a nőnek, hogy ne ítélkezzen vakon senkiről, semmiről.

S a srác, aki oda állt éppen az a tesóm, aki pont, hogy az én hirtelen kérésemre kikéretőzött a melójából, hogy haza dobja a túlvállat fenekemet. Amúgy meg saját munkámhoz kellenek a cuccok, nincs párom.

Vörösödött a feje a kasszásnak szégyenében.

Ilyenek az emberek zöme.

Érdemes elsőre figyelni ténylegesen az emberek személyiségére. Első alkalommal is meg lehet mondani, hogy működni fog-e vagy sem a (bármilyen) kapcsolatotok.

Akikkel éreztem, tapasztaltam tényleges közös pontokat, azok mai napig ismerőseim, barátaim.

Voltak, akiket első találkozó végén már pattintottam, mert tudtam, hogy azok csak felszínemmel imponálnak vagy csak be akarnak cserkészni.

Látom azt is, hogy mik érdeklik, mik nem a témázgatás alatt.

Figyelj a másikra és észreveszed.

Nem csak a másik felet tiszteled meg a figyelmeddel, hanem önmagadnak is könnyíted dolgát.

Voltak, akik számon kértek (szolidan, de modortalanul, pofátlanul is).

2-3x visszakérdezek ilyenkor, hogy "biztos akarod tudni? Csakmert őszinte és tényszerű leszek."

Majd részletesen a tali első pillanatától minden kielemzett, megfigyelt részletet felsorolok és ezzen példákon keresztül adok magyarázatot, miért nem működne a dolog.

Ismerem magamat s tudom mi az, ami belefér vagy sem.

Tudom milyen egyedekkel, adott tulajdonságokkal rendelkezőkkel nem tudunk kijönni jól. Mindezt pedig úgy térképezem fel, hogy a másik fél aspektusait is számításba veszem.

A többséggel szépen meg lehet vitatni, beszélni. Meg vannak, akik csakazért is folytatni akarják naívan, és vannak azok, akikik nemtetszésüket vulgárisan kaffogva nyilvánítják ki.

Az utóbbi 2 típus az, akiknek adott helyzetben csak annyit mondok:

Látod? Erről beszéltem. Nekem ilyen zárkózott elmével rendelkező, értelmes kommunikációra nem vevő személlyel nem tudok kijönni jól. Számomra toxikus, problémás ez a viselkedés.

Igyekszem nyitott lenni mindenki felé. Sok féle embert ismerek, ismertem meg már és várom, hogy mégtöbbet felfedezhessek. Ezért se zárok senkit be egyfajta elképzelt szerepbe.

Olyannak akarom tudni, látni, hallani az embereket amilyenek és ugye: mindenkinek joga van megválogatni a saját társaságát, kapcsolatait.

S azokra se haragszok, akik nekem mondanak nemet, hiszen ő dolga, joga.

Minden emberi kapcsolathoz két fél kell.

Nem, nem egyszerű mindez. Egy szóval se mondtam, ám nem lehetetlen "küldetés".

Ahány ember annyi eset, szituációk, témák, viselkedési formák, mindezek kezelése stb.

Általában érdekes, esetenként kellemes, másik esetekben pedig hátam közepére se kívánom, mert nem tud viselkedni ember módjára.

Ilyen az élet.