Jogosan haragszom?
Az iskolával elmentünk úszni.
Én nem tudok úszni, viszont a legjobb barátnőm tud.
A legjobb barátnőmet most hívjuk G-nek.
Az óra végén azt csináltunk amit akartunk, a medencén belül.
G odajött hozzám, megfogta a karomat, és elkezdett húzni.
Gondoltam oké, itt még leér a lábam, nem lesz semmi baj.
Aztán még két barátnőm odajött hozzánk, és 4-en mentünk tovább.
Ezt a két barátnőmet most hívjuk L-nek és Zs-nek.
Odáig mentünk, hogyha lábujj hegyen is álltam, akkor is az államig ért a víz.
Mondtam hogy forduljunk vissza.
G tovább ment, és húzott engem, L-t, és Zs-t is.
Nekem meg lebukott a fejem a víz alá, és elkezdtem fuldokolni.
Zs mondta hogy forduljunk vissza, hogy kimentsenek engem, hisz nem tudok úszni.
Zs próbált kihúzni minket, L pedig a medence széléhez akart irányítani minket, hogy ki tudjunk mászni a vízből.
Viszont G tovább húzott minket, én fuldokoltam, de a többiek tudtak úszni.
Végül engem a tanár mentett ki, L Zs és G pedig kiúsztak.
G az iskolához visszafele sétálva azt mondta hogy ez nagyon vicces volt.
Majdnem megfulladtam, szóval szerintem jogosan haragszom G-re, hisz ő akart elmenni a medence végéig (mert G ezt úszás végén bevallotta)
Egyébként én alacsony vagyok, szóval nem sokáig ért le a lábam.
Szerintetek jogosan haragszom?
Megbocsássak G-nek?
4-es:
Gréta, Lili, Zsuzsi.
Mondjuk.
Vagy, mert én öreg vagyok: Gabi, Laura, Zsanett
Szerintem ez felelőtlenség.Ha nem tudsz úszni,abból nekik nem szabad viccet csinálni.Sajnos ez lelki traumákhoz is vezethet.Jogos a haragod,de ezt meg kellene beszélnetek,hogy ilyet nem szabad csinálni.S nemcsak egymás közt.(a tanárral is).
Én sem tudok úszni,de nekem is van ilyen történetem egy osztálykirándulásról.Csak én a medence szélén ültem,amikor egyszer azt veszem észre,valamelyik társam belelökött a vízbe.Hirtelen azt sem tudtam,mi történik,de végül sikerült feljönnöm a víz felszínére.Azóta többször próbálkoztam,hogy megtanulok úszni,de eddig még nem sikerült.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!