Ez vajon hormonzavar vagy sima depresszió?
Sziasztok. Van egy másfél éves lányom és külföldön élünk. (Több mint 2 éve nem jártam magyarországon, ahol anyukám elhunyt 2 éve)
Mikor elhunyt édesanyám még nem tudtam a terhességemről de voltak árulkodó jelek. (Reggeli rosszullétek, hányás stb) aztán egy nap kaptam a hírt miszerint édesanyánk elhagyta ezt a földet. Leírhatatlanul fájt, fizikálisan is.. napokig sírtam, sőt hetekig. Párom pedig nem volt olyan nagy támasznyújtó, sőt... egyedül vészeltem át nagybátyám és anyám halálát, majd mikor kiderült hogy terhes vagyok (2 hónapos) csak rosszabb volt a helyzet. Terhességem alatt sem kaptam elég figyelmet és sok minden fájt mit párom tett vagy nem tett, mondott vagy nem mondott de ez a mai napig így van. Semmi segítségem sincs, sem önbizalmam.. a hajam több mint egy hónapja iszonyatosan hullni kezdett és erős hangulatingadozásaim vannak. Van, mikor csak nézek ki a fejemből, semmire sem gondolok viszont a könnyeim automatikusan potyogni kezdenek. Aztán néha mikor beszélnék az érzéseimről idegesen a páromnak, sírni kezdek és inkább elvonulok. Egyedül érzem magam hiába vagyok kapcsolatban. Az sem segít hogy tesóimmal sem jó a kapcsolatom. Senkim sincs, akivel beszélhetnék, minden nap ugyan olyan és úgy érzem beleőrülök a hangos segélykiáltásaimba. Pedig párom mindent megtesz értünk, mindent megad nekünk. Úgy érzem nekem nagyok az elvárásaim..nem tudom.. Ez mind nem elég, ráadásul nagy étvágyam lett, nem tudok lefogyni.. a hasamra megy minden, rálóg a császáros hegemre. Hiába edzek nem segít.. a menstruációm pedig hol előbb jön meg és hosszabb, hol később és rövidebb.. mindig más. Volt a napokban, hogy barna folyásom volt de még korai lett volna a menszesz, aztán másnapra elmúlt. Nem értem mi a gond.. nem hiszem hogy terhesség mert védekezünk és párom mindig leeenőrzi hogy kiszakadt e az óvszer vagy sem. Lehet más nem teszi de ő igen és én hálás vagyok érte.. oh és igen, próbáltam már 2 hete felvenni a kapcsolatot az orvosommal mind sikertelenül. Holnap ismét felhívom.. nem tudom hogy ez depresszió e, de keményen vagy csak hormonzavar.. veletek is volt már ilyen?
válasza:
válasza: válasza:A leírásodban van ellentmondás. Pl párod mindent megad... De mégse, mert nem tudod vele megbeszélni ezeket. Lelkedet nem figyeli.
Én ha látom, érzem, hogy valakimnél valami nem oké (még ha igyekszik elfedni is) észreveszem és támogatom.
A párkapcsolatban pedig alap a testi, lelki és anyagi támogatás.
Lehet ezen is el kellene gondolkodnod.
Ha te zárkózol el, neked kell javítanod.
Megtanulnod az, még ha sírva is de kimondod az érzelmeidet, ám normális hangnemben, hogy ne taszítsd el azt, akihez fordulsz.
Nekem pl ezt meg kellett tanítani a családomnak idősebb fejjel, mert anno gyerekként lenéztek "gyerek vagy te még, hogy megértsd".
Alig 1 éve anyámnak volt egy hisztije, rámrontotta az ajtót és agresszív hangnemben rajtam akarta kitölteni a gondját,
Váratlanul ért és az igazságtalan, indokolatlan viselkedésére visszakiabáltam, kituszkoltam az ajtón, mondva, hogy menj és nyugodj le a francba.
Alig 2 percet adtam magamnak, gyorsan átgondoltam a pillanatot, egy látszólag nyugodt arcot felvettem, még ha gombóc is volt torkomban a viselkedése miatt és utána mentem.
Kaffogott, hisztizet (50pluszosan) nyugodt hangnemben elmondtam neki, ha gondod van ne rajtam töltsd le, hanem gyere és beszéljük meg, gondolom valami melóhelyen volt ugye?
Mondott még pár oda nem illő témát, dolgot, majd folytattam nyugodt hangnemmel, gyere ide s tártam ki a kezeimet.
Ellenezte, pár percre rá pedig a nyakamba burulva sírt bocsánatot kéregetve.
Fontos a hangnem és a m@sikhoz való hozzáállás. Mindegy, hogy melyik oldalon vagy és mi nyomja a lelked.
Ez a gyakorlati példa megmaradt anyámban és azóta igyekszik ezt fejleszteni.
Ülj le pároddal és normálisan beszéljétek meg.
Ha kifakadsz, ne mondj semmit, csak kérj egy ölelést s mondd, legyen türelemmel, kis pill és összeszeded magadat.
Vezessétek be a több kisebb-nagyobb beszélgetéseket.
Ha viszont nem tudsz kontrollt tartani vagy/és ő eltol magától vagy nyűgneki, akkor önmagában veletek van gond. Nem passzoltok és az egymás felé az adok-kapok elv nincs meg.
Neked is kell figyelni az ő lelkére. Vajon támogatod-e?
Stb.
Ám leírásod alapján nem igen van benne nagy segítség, támasz nyújtás feléd pl anyukád meggyászolásában ahogyan írtad.
Persze ez csak a te aspektusod, ki tudja nem-e te toltad el magadtól. Stb. Ezeket így vakon nem lehet megmondani.
Vajon hasonló mentalitásúak vagytok? Mennyire passzoltok?
90%felett vannak a közös pontjaitok és a maradék ellentétesek vajon kiegészítik egymást vagy ütik egymást?
Sok kérdés pörög fejemben.
A hajhullással menj el orvoshoz. Pajzsmirigy problémától bármi lehet.
A depresszió és a magadrahagyottság érzése megbolygatja a hormonokat is. No és stressz hormonjaid is nőnek a sok elfolytott ki nem mondott dolgok miatt.
A stressz, szorongás pedig a menstruációra is kihat, ám minimum évente egyszer alap kivizsgálásra érdemes elmenni nőgyógyászhoz. A sűrübb se lenne gond.
Persze el kell mondani, hogy pl depis vagy stb és lehet az miatt van - a doki is tudja a befolyásoló tényezőket.
Idővel a lelki gondok felemésztik a testet is. S ha úgy vesszük a lelki dolgok is testiek, mivel reakciók képződéséből fakadnak melyek az agyban zajlanak.
A depresszió és társai gyengítik az immunrendszert is, mindemellett kortizolt termel a test és az okozhat gyulladásokat, betegségeket.
Mindenképpen kezeltesd.
S törekedj arra, hogy normálisan rendezd a dolgokat, beszélgetéseket, mert a gyerekedet is elvehetik.
Alapon pedig a gyermekek érzik a szülőkön tudat alatt a gondokat és náluk is lelki elváltozásokat okozhatnak.
A gyereknek jó példát is kell statuálni azzal, hogy a két szülő tud rendesen kommunikálni és a problémákat nem barbár módon vezetik le, hanem korrekten kultúráltan megbeszélik. Még akár a gyerek előtt is, hogy lássa, eltanulja, lehet szépen is rendezni a dolgokat.
Ehhez viszont Te és Párod kelletek.
Kb 1.5-2 éves lehet a gyerkőcöd.
Ilyenkor már ragadhatnak meg emlékek is.
Nekem is vannak ilyen régi emlékeim, amin szüleim meglepődtek és nagyot néztek, hogy emlékezhetek én ezekre "... Dehiszen csak 2 éves voltál"
3éves koromból pedig a papámat kísérték a bejárati ajtón ki a kórházba tiszta véresen, akkor láttam utoljára. Azt is meg tudtam mondani, hogy anyukám jobb kezét fogtam a varrószoba ajtajában a másik kezében pedig a húgomat tartotta babaként.
Mielőbb tanuljátok meg kezelni a dolgaitokat, ha nem is magatokért, de a gyermeketekért minimum.
Az elmét nem szabad lebecsülni!
Se a sajátotokat, se a gyermekét!
A kezdet mindenben nehéz, főleg önmagunkon változtatáskor, ám nem lehetetlen. Csak tudatosítani kell magunkban dolgokat és több aspektusból rálárni helyzetekre, magunkra és másokra.
Menni fog! Túllendülsz a holtpontodon és könnyebb lesz minden. Felszabadultan fogod érezni magad és megszűnnek a stresszből, depresszióból eredő gondjaid és mindezt a környezeted is fogja érezni.
Sok sikert és boldogságot!
Még ha lesznek is nehéz helyzetek.
Magadat érdemes rendbe szedni, mert egy valaki mindig ott lesz melletted: te magad, és nem mindegy milyen állapotban vagy jelen a saját életedben.
Köszönöm a válaszokat. 3/3 válaszára válaszolva..
Nagyon sokszor próbáltam vele beszélni az elmúlt napokban is, de úgy érzem süket fülekre találnak szavaim. Vagy viccet csinál a dologból, vagy elkezd azzal jönni hogy neki sevolt ott senki és erős maradt, egyedül leküzdött mindent. De ez butaság! Én például mindig ott vagyok neki.. akkor is ha ő nem akarja, mert azt mondja de nem ezt gondolja. Szerettem volna megbeszélni vele azt is, hogy segítsen egy picit amikor itthon van mert van egy két teendőm a házban és szeretném megcsinálni , hisz a kislányom egy kis duracell és ha nem rá figyelek hanem pl mosogatok, ott csüng a lábamon és sír. Hosszútávon nem tudok tevékenykedni, hanem vele játszom. És bár sokszor érzem magam rosszul , csalódott és szomorú vagyok de vele mindig higgadtan próbálok beszélni és viselkedni. Hisz ő semmiről sem tehet, nem ő akart a világra jönni. Egy este például azért pityeregtem, mert napközben sem jön oda megölelni vagy megpuszilgatni, aztán mikor este fürdés után lefektetem a kicsikémet, akkor sem jönne oda hozzám bújni, inkább filmet néz és zabál konkrétan. Nem is értem.. csak mi nők vágyunk a figyelemre és törődésre vagy én vagyok ennyire szeretethiányos és magányos? Mikor említettem neki hogy szeretnék pszichológushoz menni, azt kérdezte miért hisz semmi bajom, majd ő lesz a pszichológusom. Mondtam hogy lehetnél ha nem csinálnál viccet mindenből amit mondok és végre komolyan arra fókuszálnál, hogy egy picit jobban legyek mert ez ha akarom ha nem kicsit kihat rájuk is. Tudom..
Amikor pedig túlestem a műtéten és megszületett a kislányunk, 3 nap után én már takarítottam és föztem.. miután látta, hogy így összeszedtem minden erőm,már kevésbé segített.. egyszer sem mondta hogy büszke lenne rám, hogy milyen erős vagyok, egyszer sem mondta hogy jó anyuka lennék, semmit.. szerintem egyszerűen csak nem illünk össsze..
Én például mindig meghallgatom, ha van valami ami zavarja például a munkahelyén vagy a családjával vagy esetleg barátaival.. próbálom megnyugtatni és megölelgetem, de ez mindig így van. Tudja hogy én ott vagyok neki és ezt szavakba és tettekbe is kifejezem felé.. én viszont nem ezt kapom.. mikor elvesztettem édesanyám, akkor is erősnek próbáltam mutatni magam és nem sirni, de mikor ott volt és ölelt egyszerüen nem tudtam visszafogni. Tesóm pedig mikor hívott csak rosszabb lett. Sírtam , beszélni sem tudtam.. ő pedig konkrétan ideges lett hogy persze most sirok de mikor élt nem foglalkoztam vele stb, ilyenkor mindig mindenkit szeretünk ésatöbbi.
De amit ő nem tud az az hogy én nem csak anyagilag de lelkileg is támogattam édesanyám, egyedül én. Mégis betámadott és nagyon fájt.. apró kis dolgok is nagyon rosszul esnek tőle hisz szeretem és szeretném.. de úgy érzem ez kihalt lesz.. nagyon szomorú.. próbálnám rendbe hozni a kislányunk miatt és magam miatt is de néha annyira feleslegesnek érzem. És igen sírtam mikor idegesen ki akartam önteni a teli vödröt az érzéseimmel, a fájdalmaimmal és inkább elmentem, mert tudom hogy süket fülekre találnak szavaim.
válasza:Így elmondásod alapján lehet nem passzoltok s igazad van.
Próbáltál te hozzá bújni vagy mondtad-e neki, hogy jól esne egy kis ölelgetés?
Kevés a figyelmes, odaadó faszi, valakikben tényleg csak az ösztön van. Eszik, iszik, hu.... ik, dolgozik és létezik.
Valószínű a szeretetnyelvében sem a testi érintés és a minőségi idő dominál, míg nálad top hármas ez a kettő +dícsérő szavak.
Hasonló személlyel nem lenne "szeretethiányod".
Azért mert ösztönösen úgy reagál dolgokra az ember, ahogy saját szeretetnyelve dominál.
Pl szomorú a másik fél, akinek a testi érintés fontos, annak ölelést ad.
Sokat számítanak az apró közös pontok.
Ha nem változik a helyzet, akkor külön utak, még ha a gyermek áldozatul is esik a válásnak.
Jobb, minthogy szomorodott esetleg vitatkozó, egyre nagyobb feszültséggel történő események szemtanuja legyen a gyerkőc.
Szomorú látni, hogy emberek beleszaromsága miatt így burulnak össze kapcsolatok.
Mindettől függetlenül remélem jobb lesz minden a nehezebb időszak után.
Megölelgetnélek, hogy kitartás! Menni fog! S mielőbbi boldogságot!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!