Más is érzet már így?

Lassan 2 éve lesz hogy elhunyt nagyim,esténként sokszor csak annyit veszek észre könnyeim potyognak, valahogyan nem tudom élvezni az életet ahogyan az előtt. Nekem ő volt az életem,sokszor mikor megyek helyekre már úgy köszönnek mert azt hiszik ő is ott van és olyankor ott mondom hogy mitörtént,el sem hiszik. Barátaim sincsenek. Rossz osztályközösségbe tartozom sajnos,velük egyáltalán nem is tudok beszélni,mert akárhogyan is látom én nem egy olyan emberek közé tartozom. Múltkor mondta a tanár hogy ő annyira nem érti hogy manapság miért negatívak az emberek. Tudtam volna erre mit mondani de inkább ott már jobb meg nem szólalni.. Szerencsére ez az utolsó évem. Valahogyan ezt már kibírom. De valahogy annyira rossz ez az egész helyzet. És ha bele gondol az ember hogy nem tud már miben bízni. Akiben bízott is elveszítette.. Lehet itt jönni azzal hogy kapcsolatok, mondhat bárki bármit de egy elhunyt személyt,senki nem fog tudni pótolni sosem. Kapcsolatokat sem keresni kell hanem várni amíg el nem jön a megfelelő pillanat mert ott akkor lesz igazi az a kapcsolat ami váratlanul jön,igen ez kérdéses,valakinek sikerül valakinek nem..