Értitek az advaita tanításokat, pl. Tolle, Rupert Spira, Mooji stb.?

Nem azt kértem hogy fogjuk közre az értelemmel a végtelent, az világos hogy nem menne.

Nincs köztünk vita, nem állítok semmit, csak megadom mi a tanítás, ami bizony logikus, és értelmes egy fokig, nyilván egy határt nem léphetünk át az elmével. De ha kijelentjük hogy csak a tudat létezik, illetve minden tudatból van, felmerül a kérdés, hogy az elszenvedő is csak a tudat lehet, mégha nem is közvetlenül, hanem közvetve.

Adyashanti is azt mondja: "Ha megpihensz tudatként, nem vagy az elmeállapot kelepcéjében"

Ebből az következik hogy ha pedig nem pihensz meg tudatként, akkor viszont az elmeállapot kelepcéjében vagy. De ki az aki az elmeállapot kelepcéjében van? Az elme? Az nem lehet mert az csak a tudat egy lekorlátozódott nézőpontja. Pl. Lekorlátozódik amikor nincs tudatában minden nézőpontnak, csak egynek, emberenként egynek. Én csak a saját nézőpontomat tapasztalom, senki másét, de azon túl is korlátozódik pl. az "idő" által, mert egyszerre csak egy tapasztalatom lehet. Az oké hogy lekorlátozódik, ez világos, nem kérdezem miért, mert ezt valószínű senki sem tudja.( habár nem kizárt hogy lenne rá felfogható válasz)

Igazából ez nem kérdés már, hanem kijelentem hogy a tudat szenved.(aztán majd lehet valaki megcáfol) Logikailag is erre jutottam, és az van, hogy tapasztalatilag is.(megcáfolni csak logikailag lehetséges persze) Szóval logikailag teljesen egyértelmű, akkor is ha a tanítók erről vagy nem beszélnek, vagy az elmére fogják.(az elmére fogni olyan mintha magambaszúrnék egy kést és azt mondanám a kés szenved).

Azt még nem tudom pontosan miért nem nevezik nevén a gyereket.

Tapasztalatilag úgy tűnik hogy csak addig szenvedhet(ek) ameddig nem önmagára teszi a fókuszt (a tudat). De kinek jut eszébe önmagára tenni a fókuszt a szenvedés közepette? Pl. Annak aki tudja hogy ezt kell tenni, erre meg kellett hogy tanítson valaki, aki szintén én voltam(mint tudat, minthogy minden a végtelen tudatból származik), elmén keresztül nézve pedig egy nem kettős tanító ember tanított meg.

Viszont eltudom képzelni simán hogy a tudat önmagára fókuszálása spontán is megtörténhet,(sőt ez biztos, az most mindegy mennyi időre, igazából tudatosan sem tudom állandósítani, így a tudatos nem feltétlenül van előnyben a spontánnal szemben.) Még elmondható a spontánról is hogy csak az elmén keresztül nézve spontán, máskülönben ugyanúgy a tudat vitt rá, mint a megtanult esetben, mindkét esetben csak a végtelen tudatból jöhet.

Idetartozik hogy a fókusz önmagunkra helyezése néha könnyű, néha nagyon nehéz, ez függhet pl. attól is, mennyire vált szokásunkká az agyalás, pl. gyerekkori vagy bármikori sérelmek miatt. Az agyalás az előbbiek alapján megfelel annak, hogy a tudat gondolatokra veti a fókuszát. A gondolatok pedig ebben a példában a sérelmezett szituációk természetes visszhangjai, amire csak nem kéne fókuszálni, de a társadalmunk nem erre tanított, egész kicsi korunktól kezdve.

Nekem sokat jelent ez a fajta átértékelés, mert így nincs az a frusztrált érzésem, hogy valamit nem veszek észre, vagyis hogy nem veszem észre magam, mert csak az elmét veszem észre. A tanítók mintha kihagynák ezt, ami a lényeg,(mármint hogy a tudat szenved), helyette azt szajkózzák amit mindenki könnyen megérthet, meg azt ami mindenkit frusztrál, de maguk nem veszik észre hogy mi frusztrálja őket. Így mindig visszafognak menni a tanítóhoz fizetni,(mert érzik, tudják hogy a tanítás kell nekik) de nem értik meg sosem igazán, és nem látják meg hol van ellentmondás. Inkább azt hiszik, valamit ők csinálnak rosszul.

Szerintem(a magam részéről mindenképp) előbb teljes megértés kell, csak azután jöhet igazán tapasztalat. Legalábbis nálam akinek az intellektuális utat dobta a gép, a magam nevében beszélek. Az intellektualitás is a tudat terméke, és az elme a tudat szolgálatába állítható, egy kis tudatossággal.

"Én pedig azt gondolom, a szenvedés megjelenik a tudat terében, ott van, majd eltűnik. Nincs alanya a szenvedésnek, nincsen szenvedő."

Én pedig azt gondolom hogy nem értettél eddig egy szavamat sem, hanem továbbra is Spirát biflázod feltétel nélkül. Mikor fáj valami, vagy valamid, nem akarod hogy megszűnjön? Nem tapasztalod a szenvedést? Ki az aki tapasztal bármit is? A nem létező elme? Nem bántásból, ha nem tudod megérteni amiről beszélek, nem tudom már hogy mondjam másképp.

Dehogyis nincsen szenvedő. Fizikailag is és mentálisan is lehet szenvedni. Az hogy nincsen alanya az lehet, de tapasztalója az van. És csak egyetlen valódi létező van, ami tapasztalni képes, a tudat az, igaz hogy az elmén keresztül tapasztal, de attól még az tapasztal. Az elme közvetítésével tapasztal. Láttam már a videót, köszi azért. Spira is mondja a videóban, hogy a szenvedés nagyon is valós. Engem nem izgat van-e alany vagy nem amikor szenvedést tapasztalok. Pl. Szerelmi bánat, haláleset, egyéb traumák, aztán fejfájás, csonttörés egyéb fizikai szenvedés..ezeket mind tapasztaljuk, csak a tudat képes tapasztalni. Az elme pedig egy eszköz amin keresztül tapasztal, nem csak szenvedést, örömet is meg sok mindent.

"Ha viszont a tudat azonosul a szenvedéssel, akkor már valóban ő szenved!"

Így gondoltam én is.. De Spiráék és a többiek sohasem mondananák ki ezt, helyette azt mondják az elme szenved.

Lehet hogy rosszul fogalmaztam akkor most nem olvasom vissza (bár nekem nem tűnt fel)

Nem mást állítottam mint te ezzel a mondattal. Mondtam is hogy a szenvedés addig tart, amíg nem a valódi önmagára figyel(ek), meg hogy van amikor ezt könnyű megtenni, van hogy nagyon nehéz(minthogy olykor szinte lehetetlen, mert a figyelmünket szinte rabul ejti a szenvedés vagy más tapasztalat tárgya, van olyan tapasztalat ami kifejezetten önmagamra figyeltet), de olyan is van mikor spontán jön tapasztalat milyenségétől függetlenül, hogy egy spontán fókuszváltással észreveszem magam stb.

Ha a szemünket vesszük tudatnak, az elmét vehetjük egy színes szemüvegnek. Spira meg a többiek pedig rendszeresen úgy adják elő mintha ebben a példában nézve a szemüveg tapasztalna, nem pedig a szem, pedig úgy helyes hogy a tudat tapasztal az (elme)szemüvegen keresztül. A tapasztalat(pl. szenvedés, öröm) pedig valóságos az elmén keresztül, hiába egyenlő valójában a tárgy a tudattal, hiába csak illúzió a tárgyak világa, a szenvedés tapasztalatát nem tagadhatjuk csak úgy le, azzal hogy nincs alanya. Attól hogy az alany nem valós, a szenvedés vagyis a tapasztalat létezik, mert tapasztaljuk.

"Bár inkább úgy mondanám, hogy a tudat "egy része" azonosul csak, mert a tudat a szenvedés közben is ugyanaz a tudat marad, de ugyanakkor jelen van az ego. Pontosabban, a szenvedéssel történő azonosulás során az ego ideiglenesen valódinak tűnik."

Erre kissé reagálva, leírom a jelenlegi gondolataimat.

Már azon korábban elkezdtem gondolkodni(de most megint eszembejuttattad)hogy a tudat ha végtelen, márpedig annak kell lennie, akkor az nem tud felosztódni (szerintem felosztódni csak valami megadott méretű dolog tudna) de mégis mind a 8 milliárd embernek jut belőle. Ez a fajta megfogalmazás szerintem téves (mármint hogy jut belőle mindenkinek).

Másik oldalról nézve, a tudatnak jut 8 milliárd elmeszemüvegen keresztüli nézőpont. Lehet hogy van még neki billiószor billiószor billió, pl. más bolygók elméi, vagy lelkek elméi. Nem tudom.. de elgondolkoztatott hogy.. miért pont én élem ezt az adott tapasztalatot? Ezt a kérdést bárki feltehetné, akkor is ha ellenkező nemű lenne mint ami. Viszont ezt a kérdést egyértelműen csak elmén keresztüli nézőpontból lehet feltenni, vagy rövidebben az elme teszi fel. Nem azért hogy más ember bőrébe bújnék, mert szinte mindenki szenved, a hiányérzet és a félelem az ember alapjellemzői, de azért érdekes hogy miért pont úgy van ahogy van. Érdekelne. De az is lehet hogy csak meg kell világosodni, és már nem is érdekel. Nem tudom. Majd lassan a nem kettős tanító hölgy is kifejti a véleményét, már visszareagált youtube-on, csak nem ért rá kifejteni, lehet hogy ide is írni fog.

"Valójában az az elképzelés, hogy az Önvaló a szemtanú, csak az elme sajátja; nem ez az Önvaló abszolút igazsága. A tanúság mindig összefüggésben van azzal az objektummal, amelyre irányul. Mind a tanú, mind pedig a tárgya mentális kreáció."

Igen olvastam Maharshi művét, köszi azért. Ezt Spira is szokta gyakran emlegetni amit ideidéztem, hogy a tapasztaló és tapasztalat még mindig kettősség. Szokta mondani Spira hogy a tudat nem egyenlő a figyelemmel, mert a figyelem is csak a tudat egy formája, csakúgy mint a megfigyelt. Nem tudom mennyire ismeri ezt Spira élményszerűen, vagy csak Maharshit ismételgeti ezzel..pl. Tolle gyakran használja a "figyelem" szót a tudat szinonimájaként, gyakran nevezi úgy a tudatot, tehát Tolle-től még nem hallottam a Maharshi féle észrevételt.