Értitek az advaita tanításokat, pl. Tolle, Rupert Spira, Mooji stb.?

Legnagyobb részben én is értem a lényegét. Van egy magyar hölgy, aki szintén azt tanítja. Ott is feltettem a kérdést kommentben, bár még választ nem kaptam.

Mindenesetre onnan másolom ide a kérdést, hogy ne írjam le újra.

A kérdés így hangzott:

Szia. Sok videódat megnéztem, sajnos még nem vagyok nagyon gyakorlott a témában, így el is akadtam egy kérdésben, ezért gondoltam felteszem neked a kérdést. Igazából nem csak a magam nevében, mert több néződet is ismerek akik szintén nem tudtak választ adni erre. Ez most nem kifejezetten erre a videódra vonatkozik, hanem általában a tanításodra.

Ha jól értelmezem:

A tudat jelenléte az ami vagyunk, az ego pedig a gondolat, illetve egy kitalált én, ami szintén gondolat. De ugyanakkor azt is mondtad hogy az ego az ami, felosztja a világot jóra és rosszra, ezt még értem, mármint hogy olyan mint egy szűrő vagy szemüveg amin keresztül a tudat kétpólusúnak látja a világot. De azt is tanítod, hogy az ego (vagy elme/gondolat) az ami szeret vagy nem szeret vagy szenved, mert a tudat jelenléte, a tiszta éberség mindent egyformán fogad el, nem értékel, csak tud.

A kérdésem az lenne hogyan képes az ego, egy gondolat, vagy szűrő vagy szemüveg, szeretni vagy nem szeretni vagy szenvedni? Hogyan képes az ego bármire is, ha nem is egy létező entitás, hanem csak egy kitalált én?

Vagy pl. amikor mondod hogy azért szenvedünk mert azonosítjuk magunkat az egoval, vagyis a gondolattal. Ki az aki azonosít? Mert elvileg csak a tudat teheti ezt meg, de ugyanakkor azt is mondod hogy a tudat érinthetetlen és a tudatnak nincsenek tévhitei, csak az ego a szenvedésünk okozója. De az ego csak egy funkció. Nem? De ha felteszem a kérdést ki szenved, arra is az ego a válasz. De hogy tud egy gondolat vagy egy funkció szenvedni?

Köszönöm szépen előre is a válaszod, bocsánat hogy egy kicsit hosszú lett, nagyon érdekelne többünket is hogy mi a magyarázat, ami ezt az ellentmondást feloldja, ha van egyáltalán ellentmondás. Üdv. és csak így tovább. :)

Itt a video, ami alatt a kérdés van.

Bár még nem válaszolt, de mindenkire reagál, ezért gondolom erre is fog, ha tudja a választ. Mondjuk abban nem kételkedem hogy tudja, ha már erről tanít.

[link]

Tolle-t még nem hallottam erről konkrétan beszélni, ami engem érdekel, sem Moojit, igazából senkit sem kivéve Spirát.

Ebből a videobol nekem az jön le, a tudat az ami szenved, azért mert egonak hiszi magát. Igaz hogy csak addig szenved amíg egonak hiszi magát, de akkor is..

[link]

Sajnos nem kielégítő a válasz, ettől Spira is azért jobban lényegre tört, ha megnézed a videot amit linkeltem.

A tv-s példa szerintem nem egészen jó ide, de ha mindenképp rá akarjuk húzni ezt a hasonlatot reagálok. De előtte újra tisztázni szeretném mit állít a tanítás. A tudat vagyunk mi, más nincs, minden más a tudaton kívül, a tudat egy módosulása. Pl. egy asztal, vagy egy gondolat is maga a tudat, de bizonyos lekorlátozott szemszögből valami másnak látszanak, nem pedig tudatnak. Pl. tárgynak látjuk a tudatot. Pl. Bizonyos szemszögből víz vagy tó, közelebbről megnézve fény. Ez a délibáb. Ezt úgy követi vissza Spira, hogy pl. a fény vagy egy asztal, látásból (és egyéb érzékből van),

mert ha ezeket kivennénk (az érzékeket, pl. látás) akkor már az asztal vagy fény nem lenne, ezután továbbmegy hogy a látás (és a többi érzék) pedig tudatból van, mert ha azt kivesszük nincs érzék.

Ugyanígy a gondolat is a tudat egy módosulása, az elkülönült én (amivel azonosulunk, amit magunknak hiszünk) nem egyéb mint gondolat, egy kitalált én, a test mentális megjelenése, csak egy kitalált gondolat, ami a tudat terében, a tudott "térben" jelenik meg, mint a test mentális visszhangja, de annak nincs élete, nincs lénye, csak azért létezhet mert a tudatban van, és a tudat fókuszában van. Csak egy fikció.

Azt tudjuk hogy szenvedhetünk, és a szenvedést valósnak éljük meg, és bárkit megkérdeznénk, senki sem akar szenvedni.

A kérdés az volt hogy tud egy gondolat szenvedni? Szerintem sehogy, szerintem a tudat szenved, addig amíg önmagát nem végtelennek, hanem elkülönült énnek hisz, vagy él meg. Tulajdonképpen Spira a videójában("ki lesz tudatlan" címmel) is erre hajaz, de valahogy tabuként bánik ezzel, nem szívesen tér ki erre, mintha titkolnivaló volna, hogy végsősoron a tudat élheti csak meg a szenvedést, mégha nem is az a természetes állapota. A videóban is csak nincs benne a kérdező, aki pontosan erre megy rá, kibúvólehetőséget nem hagyva.

Most idézetek tőled:

"Ez olyan, mint ha azt kérdeznéd, hogy hogyan képes a tévében lévő szereplő szeretni vagy gyűlölni."

A tv-ben szereplő személy, ha mindenképp idevesszük a tv-t, akkor nem más mint a fény játéka, ami a képernyőn megelenik, és mint ilyen nem érez. A tv-t Spira használja ugyan a tanításnál, de teljesen más hasonlatokban használja.

"Vagy mint ha azt kérdeznéd, hogy a tévében lévő szereplő hogyan azonosítja önmagát önmagával."

Ez kicsit zavaros nekem, ha gondolod fejtsd ki.

"Ha a tévében szereplő személyt valóságosnak fogadod el, akkor mindent, amit tesz, érez, mondd, azt valóságosnak kell elfogadnod. De ha a szereplőt csak úgy tekinted, mint egy szereplő, azaz nem létező, akkor semmit sem fogadhatsz el vele kapcsolatban létezőnek."

Ha mindenképp a tv-nél maradunk akkor fények vibrálásának fogadom el, semmi több, és így ez nem visz előrébb a feltett kérdésben.

"Ki az aki azonosít? Senki sem azonosít,"

Hogy senki sem azonosít, azt eltudnám képzelni, de akkor is ki kell valahogy fejezni ami történik, pl. úgy hogy a tudat a gondolatra fókuszál. Itt már nem mondtuk hogy azonosít, csak hogy tud, de a szenvedés az szenvedés maradt. És kérdés maradt ki szenved(ezesetben is csak a tudat lehet)

"mert a gondolaton kívül nincs semmi, ami azonosíthatna bármivel, vagy azonosulhatna bármivel."

A gondolat nem tud, nem érez, Spira szerint sem. Itt érkeztünk a pontra amikor belezavarodok. Mert az azonosulás maga a gondolat kell hogy legyen. Ennek a gondolatnak a tudat a tudója, de ki az elszenvedő? Egy gondolat nem szenvedhet. Egy gondolat mondhatja hogy szenvedünk, de maga hogy szenvedhetne, az csak szinte egy káprázat(a gondolat)

Tehát nem az hogy azonosít a gondolat, hanem valahogy a gondolat az azonosulás.

"Mint ahogy gyökér nélkül nincs virág, ugyanúgy nincs gondolat nélkül azonosítás. Ennélfogva, ha a gondolatnak nem adsz hitelt, akkor az azonosításnak se adj."

De ki itt az aki hitelt ad? Nem maga az is egy gondolat ami hitelt ad? Tehát arra jön ki hogy egy gondolat hitelt ad vagy nem egy másik gondolatnak.

Nem egyszerű ez, de Spira szerint megérthető. Az első lépés pedig a megértés értelmileg, azután abban megerősödni, és ezt követően tapasztalatilag is megvizsgálni, és szintén megerősödni.

Kíváncsi leszek nagyon az említett youtube-os hölgyre, hogy mennyire mélyek és átfogóak az ismeretei.

Remélhetőleg reagálni fog, hiszen visszakérdezhetünk egy tanításra szerintem.

Most eszembejutott egy másik megközelítés. A gondolat nem tapasztal, mert a gondolat megtapasztalt. Tehát a tapasztaló a tudat kell hogy legyen. Mert hát én a tudat vagyok a tapasztalatom tudatában. Az lehet hogy a tudat a maga minőségében vagy természetes állapotában nem tud szenvedni, de esetünkben a testen keresztül tapasztal, többek között az 5 érzéken keresztül. De ha tudat tapasztal, miért ne tapasztalhatna szenvedést is csak úgy mint örömet, legalábbis a jelenlegi esetünkben.

Világos hogy kitud menni a fókuszból pl. meditálással, de adott fókuszban maga kell hogy szenvedjen, mert más nincs ami szenvedjen.

A tudat lekorlátozódik első körben úgy hogy nincs tudatomban minden ember tapasztalata, csak a sajátom, pedig ugyanaz a tudat, másodsorban pedig lekorlátozódik egy bizonyos fókuszra, egyszerre csak egy dolog állhat a fókuszában. Pl. Néztem most egy filmet, és a film közben "ezeken kezdtem gondolkodni", és ameddig ezeken a gondolatokon volt a fókuszom, a filmből semmi sem "jött át", pedig végig a képernyőt néztem.

Azt ismerem már jól ennél a témánál, hogy amikor nem tudja az ember a választ, olyankor egyszerűen, csak annyit kell mondani, hogy az elmét kergeted az elmével, és megtapadztalni kell stb. stb. Én is mondhatnám ezt, helyette beismerem hogy nem tudom. Egyszerű a kérdés. Ki szenved?

Nem azt mondtam magyarázd el az elméddel a végtelent, akkor megérteném az ilyen válaszokat.

Valami szenved, szeret, utál stb.

Ez a valami azt mondja a tanítás hogy az elme, csakhogy az elme az nem egy érző, tapasztaló entitás, hanem a tudat egy funkciója, egy prizma amin keresztül a tudat tapasztal. Tulajdonképp csaknem kimondja Spira a linkelt videóban hogy a tudat szenved, a tudat lesz tudatlan. Mégis más videóiban, ugyanezt az elmére fogja.(mint a többi tanító is, beleértve akit most ajánlottál, köszi amúgy)

Egyébként nem értsd félre, de a magad nevében beszélj. Nem rosszindulatból mondom, de azt te nem tudod előrébb leszek-e, ha ez a kérdés tisztázódott bennem. Nagyon jól tudom hol az a határ amikor a gondolkodás, vagyis az elme nem visz előrébb, és azt is tudom milyen könnyű erre fogni a hiányos megértést. Ugyanis a megértésnek igen is helye van egy fokig ebben a témában is, és úgy gondolom az én kérdésemre is van értelmi válasz.

Helye van a kérdésnek, ha már ki van jelentve hogy az elme szenved de ugyanakkor az elme fikció, mert a szenvedés nem fikció. Az pedig hogy a tudat képes önmagát figyelmenkívül hagyni, és ezáltal szenvedni, nem a tudat, nem veszélyezteti a tudat örökkévalóságát, nem fogom magam rosszabbul érezni ha kiderül hogy nem csupa jóság a tudat és az élet vagyis Isten, sőt pozitívan értékelném át a helyzetet.