Kolléganőm, akivel jóban vagyok, 2 hét szabadsága után bejelentette, hogy lombikozik, kész időpontokkal.Tudta, megbeszéltük, hogy év végén vesszük ki a szabinkat, van még 2 hetem. Mennyi esély van rá, hogy beültetés után tud jönni dolgozni?
37 éves, első lombik. Ketten visszük a boltot, természetesen ez nem lenne gond, ha többen lennénk. Mivel az időpontjai folyamatosan változnak, ezért már a 2. megbeszélt szabadságomat töröltük, nem tudok elmenni emiatt. Tudom, ez fontos és igyekszem támogatni, türelmesen állni ehhez, de így egyre nehezebb, s félek, hogy veszélyeztetett lenne vagy azt mondják neki, hogy nem dolgozhat már utána, nekem pedig oda minden tervem.
Mi is babát tervezünk egyébként.
Hogy szokott ez lenni?
Nem tudsz egy harmadik megbízható személy beállítani arra az időre?
Az én szememben mindkettőtök indoka jogos, de én a Te helyedben visszakoznék. Elképzelem, mennyire szeretné már a babát.
Viszont megemlíteném neki, hogy ha máskor már tudja a Te időpontodat, akkor
ne pont akkora fogadjon el magának időpontot.
Rajtunk kívül csak a főnök van, akinek millió más dolga van. Hát igen, tudom, nehéz helyzet, s tényleg neki ez most a legfontosabb. Viszont kissé átverve érzem magam, mert miután ő 2 hetet pihent, nekem esély sem maradt már szabadságra, ez önző dolog és jól esne, ha csak egy minimális bánást látnék rajta, de nem nagyon érdekli.
Tényleg, remélem sikerül neki, de hulla fáradt vagyok, erre a 2 hétre vártam egész évben, amit nagyon jól tudott.
Faramuci.
Szia!
Nem válogathat az időpontok között ez így van.Mikor van szabad hely akkor mennie kell vagy csak következő hónapban mehet.
Miután meg lesz neki a beültetés már mehet dolgozni csak ne végezzen fizikai munkát tehát ne emelgessen nehéz dolgokat például,ne sportoljon stb.
Nálunk az orvos ezt mondja mindig
Akkor jó, mert említette, hogy utána 2 hetet feküdni kell, illetve a leszívás után is napokig.
De köszönöm a választ, akkor hátha sikerül még idén szabadságra mennem, s mindneki boldog lesz végül. :)
Emlegetni szerencsére nem kell, az elkerülhető, ülő munka.
Hát pedig a leszívás után ma kiíratta magát 1 hét táppénzre.
Gondolom akkor beültetés után is elég valószínű lesz.
Köszönöm a segítő válaszokat!
Lehet fáj a hasa.Nekem is fájt utána.Igen,ki tudja magát íratni ha úgy érzi szükséges bár nem ezen fog a siker múlni mert már én is túl vagyok nem egy beültetésen és nem valószínűbb a siker az otthon maradás miatt de nyilván ha fáj a hasa vagy ilyesmi akkor szívesebben marad otthon az ember
Sok sikert neki!
Értem, köszönöma valaszod, akkor úgy készülök erre a maradék időre az évben,lelkileg...
Remélem Neked sikeres volt végül! :)
Köszönöm!Remélem már végre siker lesz a vége!
Neked is sikerüljön mielőbb a baba😊
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!