Mi lehet az a mozgó fénypont, amit Fehérvár felett lehet látni esténként?
Székesfehérvártól 10 km-re lakunk Sárszentmihályon, és gyakran megfigyelünk egy jelenséget esténként a város felett. Egy fénypont viszonylag alacsonyan, hol lassan, hol egy picit gyorsabban halad ide-oda, és van amikor megáll egy helyben. A fénye sem állandó. Néha annyira elhalványodik, hogy teljesen kialszik, majd újra fénylik. Többnyire szabálytalan a mozgása, de van úgy, hogy egyenletesen halad egy irányba, amíg teljesen el nem tűnik. A szabálytalan mozgása miatt repülőgép nem lehet. Helikopter sem lehet, mert az nagy zajt csapna, és máshogy viselkedik. (Helikoptert látunk már sokszor éjszaka repülni, ezért meg tudjuk különböztetni.) Én drónra tippelek, de nem tudom, hogy azok ki vannak-e világítva. Mivel az UFO szó azonosítatlan repülő objektumot jelent, ezért egyenlőre számomra ez egy UFO, mivel nem tudom, hogy mi az. De egy-két sci-fi film után könnyen idegen bolygóról jött lények űrhajójának is gondolhatnánk. (?) Valaki tud esetleg valamit róla, vagy szintén látta már, vagy látott ilyet máshol?
U.i.: Láttunk már a keleti Bakony felett is ilyet e egy kirándulás alkalmával szükületkor.
Köszi a választ, erre nem gondoltam. Logikus magyarázat, és most pénteken volt is rá esély, mivel elég felhős volt az ég, és tudtommal a felhőket világítja meg alulról a lézerfény.
Viszont még mindig nem tudtam teljesen nyugvópontra térni a kérdés felett, mivel ahogy írtam is, ugyanilyen jelenséget láttunk többször olyan helyeken, ahol város, és szórakozóhely sehol a közelben nem volt. Pár éve történt, hogy a Bakony legkeletebbi részén, a Csór-Iszkai hegy tetején túráztunk. Teljesen derült volt az ég (talán néhány kis kósza felhő lehetett), a nap már éppen lement, de még szépen derengett az ég kékje, amikor nyugat felé megpillantottuk az egy helyben álló fénypontot, ami hol halványabb lett, hol felerősödött. Ez többször ismétlődött, aztán eltűnt. Nekem még olyan ötletem volt, hogy lehet, hogy valami katonai objektum, mivel abban térségben gyakran szoktak hadgyakorlatot tartani. Akkor speciel nem volt, mert azt hallottuk volna, de attól még lehetett militáris eszköz...
Miféle otrombaság ez? Kikérem magamnak ezt a sértegetést, és jelenteni fogom! Nem szoktam
valótlan dolgokat kérdezni! Ha nem tudsz érdemben válaszolni, akkor legalább ne gyanúsítgass
másokat! Egyébként úgy látom, nem ismered a számokat, mert Te vagy a 6-os "válaszoló".
Valószínűleg a 4-esre gondoltál, aki azt írta, hogy videózzam le. De könyörgöm hogyan, ha a jelenség
csak max egy percig tart és olyankor általában nincs nálam telefon, de ha lenne is, telefonnal semmi
nem látszana a felvételen, mivel apró kis pontokról beszélünk, és nem egy csúcskészülék az enyém.
Azonkívül annyira lebilincselő, ami épp az égen történik, hogy eszembe sem jut telefon után
rohangálni. Szóval, ha csak kötekedni akarsz, akkor nagyon nem jó helyen jársz!
#8
Bocsi, azért írtam ezt, mert ezen az oldalon már csomó ilyen hamis kérdés volt, ami annyira látszott, hogy kitalált.
Ott is az volt, hogy a "videózd le"-nél bukott le a kérdező.
Bocs, de a tapasztalatok ebbe az irányba sodortak engem.
Most már elhiszem a látottakat.
OK, semmi gond! Megértem, hogy a sok hamis "észlelés" ezt a reakciót váltja ki az emberből. Ezért is nehéz ez a terület, mert sok mindent akarnak elhitetni velünk, illetve sok mindent akarnak letagadni, ezért itt már kiigazodni nem könnyű. De azért jól esett, hogy bocsánatot kértél!
Én is alapból szkeptikus vagyok, de amikor már sokadszor tapasztalunk hasonló dolgokat, akkor az emberben kérdések merülnek fel.
Na, akkor elmondom a legutóbbit. Kb. 1 hónapja történt, hogy a fiam az udvarunkból (Sárszentmihályon lakunk) egymást követő, kb. 10 fénypontot látott haladni észak-nyugati irányban. (Arra vannak a Bakony hegyvonulatai is.) A fénypontok egymást követték egyenletes sebességgel, nagyjából keleti irányban haladva, és egy pontot elérve, ugyanott mindegyik sorban eltűnt. Ez kb. 1 percig tartott. Azért ezek szöget ütnek az ember fejében, hogy mi a csuda lehet ez? Nem tudom, de azért furcsa. Szerintem repülő, helikopter, diszkófény kizárva. Ami esetleg racionális aggyal szoba jöhet: valamilyen katonai manőver, de az meg hangjelenséggel párosulna - talán... Úgyhogy marad azonosítatlan repülő objektum, vagyis U.F.O.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!