Mit tegyek, ha lassan már pótcselekvéssé válik az evés nálam?

Na ennek véletlenül szakértője vagyok, mert én gyerekkorom óta(!) pótcselekvésként eszem, voltam már bulimiás is, szoktak lenni falásrohamaim is. Ennek egy része nem lelki hanem biológiai okokból, ugyanis mint kiderült inzulinrezisztens vagyok, ami gyors vércukorszint leeséssel jár, és emiatt hamar megéhezek, továbbá minnél több szénhidrátot eszek annál több szénhidrátot kívánok. (ez utóbbi mindenkire igaz, de inzulinrezisztenseknél sokkal erősebben)

A kezelésem három (sőt négy) összetevőből áll: van egy pszichiáterem, aki felírt egy gyenge antidepresszánst, amit bulimiásoknak szokatk írni. Van egy pszichológusom, akihez minden héten járok, és van egy belgyógyászom, aki az inzulinrezisztenciámat kezeli. (A negyedik emberem a dietetikusom, de hozzá csak 3 alkalommal kellett mennem, diétás oktatásra.) Mindegyik orvosom tud a többi orvosomról, és támogatják hogy járok azokhoz is.

Nem tudom, hogy nálad mennyire erős ez a kényszer (valószínüleg nem olyan erős mint nálam), de ha úgy érzed, hogy komoly a gond, akkor javasolom első körben egy belgyógyász megkeresését.