Ha kórházba kerülök anorexia nervosa miatt, mikre számíthatok?

Szia!

Én megértelek,és tudom,hogy nagyon nehéz. Szerintem a "gondolkodj el,miért nem eszel",és a "miért csinálod ezt" sem túl jó mondatok.. Az ember ha benne van,egyikre sem tud válaszolni..az anorexiás nem hülye.. (de ezektől annak érezheti magát)lehet intelligens ember,egyszerűen az agya blokkolva van...nem tud gondolkodni..tudja,hogy nem jó,de ezt teszi,mert nem tud mást tenni...gúzsba van kötve... ez egy létező betegség,ugyanúgy,mint a depresszió.. nem kell úgy beszélni az emberrel,mint egy retardálttal,vagy mint egy kidobott kutyával... amit javasolni tudnék,hogy keress egy jó pszichológust,aki segít neked a lelki kiváltó okokat felderíteni,és a problémát megoldani,mert egyedül csak egyre rosszabb lesz. Sok sikert!

Szia.

Én ezzel a problemaval 2x voltam korhazban,nagyon megszenvedtem.

Nalam mindig elkaptak azt a 'pontot' ami nekik mar nem tetszett suly ugyileg,eselyem sem volt tovabb fogyni,kiveve a korhazban.

Eloszor 166cm 49,5kg-val kerultem be(ami szerintem normalis) bar 57-rol fogytam le 2 honap alatt.

Korhazban lefogytam 48,4re.

Ugy engedtek ki.

Masodszorra 169cm 47kg-val kerultem be.

Igazabol en a pecsi gyerekklinikan voltam,szar hely...

Kenyszeritettek,hogy egyek,de altalaban kijatszottam a rendszert.

Fenyegettek szondaval is,de megusztam.

Most epp fogyoban vagyok,169cm 44-45kg korul.

Minden bajom van.

Teljes mertekben megertelek.

Nekem a korhaz nem segitett,csak rontott.

Te erzed,hogy szukseged van-e kulso segitsegre,vagy megoldod magad.

Amugy irhatsz nyugodtan:)

17/L

elég régi kérdés, de azért megkérdezem, mi lett veled? remélem már jobban vagy :)

nos, ahol én voltam, folyamatosan mondogatták, hogy "ők a legjobbak", de nekem egy életre való törést okoztak, az biztos...

a pszichológus az első adandó alkalommal kétszer is elmondta, hogy azért koplalva fogytam, és nem rendes diétázással, mert nincs semmi akaraterőm. úgy kerültem, be, hogy már körülbelül 6-7 éve (elég kicsi korom óta) OCD-s voltam, és kényszergondolatokkal küzdöttem, de ezen nem voltak hajlandóak segíteni. Kaptam egy antidepresszánst, amitől eleinte képtelen voltam aludni, de nem nagyon érdekelt senkit. Egy idő után öngyilkossági gondolataim is támadtak, de nem mertem szólni - féltem, hogy visszakerülök, és a nővérek közül egy rendes volt csak, a többi vagy idióta volt, vagy egyszerűen pszichológialag alkalmatlan volt arra, hogy beteg gyerekekkel foglalkozzon.

Falásrohamaim lettek, most jövök kifelé a bulimiából. Mikor elmondtam a pszichológusnak ezt, azt mondta, hogy ez is azért van, mert gyenge vagyok, és mégis miért nem megy normálisan? Az azutáni nap miért nem eszek rendesen? (nyilván mert nem bírok annyi kaja után -.-")

Mikor híztam, azt mondták folyton, hogy de már nem kell (megj.: 164 cm 48 kg voltam akkor)

Végül hazudtam folyamatosan, és kikerültem. Felkerestem egy családterapeutát, és azon vagyok, hogy rendbe rakjam magam. Ő segített rendes pszichológust találni, segítenek, hogy ne kelljen visszamennem a pszichiátriára. Keresem az okokat, próbálom oldani a feszültségem, sokat mozgok, mert az sikerélményt ad, olyasmit, mint a fogyás adott. Tudom, hogy ezzel az egésszel, pláne, hogy már másodjára lettem anorexiás egy tünetmentes időszak után, nagy törést okoztam a családomnak is, ebben is segít a családterápia. Nem tudom, te miért lettél anorexiás, de remélem, támogat a családod, és nem csak behunyják a szemüket a probléma felett. Remélem te jobb kezekbe kerültél, és tényleg segítettek neked, és nem csak tüneti kezelést kaptál.

Bocsi ezért a gigahosszú szövegelésért, de muszáj volt kiírnom magamból.

Csak ügyesen ezután! ;) Vigyázz magadra!

A bunkó válaszolóknak meg: hát, talán el kéne ismerni, hogy a pszichiátriai betegség is betegség.