Tegnap éjjel hányt a kisöcsém, aki 2 és fél éves. Mit lehetne neki enni adni ma a főtt krumplin, ropin, kekszen kívül?
tartsunk be néhány általános szabályt az étkezéssel kapcsolatban! Könnyen emészthető ételeket készítsünk, ezek ne legyenek zsírosak, olajosak, fűszeresek! Fontos, hogy a gyerekek ekkor is életkoruknak megfelelő ételeket és italokat kapjanak. Kerülendő a füstölt, fűszeres hús és sajt, a csípős táplálék, jobb, ha a húsokat pároljuk, és nem sütjük. Elképzelhető, hogy az olaj túlságosan nehéz lesz, így egy kis vajon érdemes megpárolni egy kevés húst. Ehhez főtt burgonyát, tej és tejföl nélkül készült burgonyapürét, párolt rizst adhatunk.
Főleg a gyermekek táplálása igényel ilyenkor még nagyobb körültekintést. A betegeknek, különösen, ha gyomorrontásuk van, vagy légúti, lázzal járó, gyulladásos betegségekben szenvednek, rendszeres és nagyobb folyadékbevitelre van szükségük, mint általában. Ha valaki étvágytalan, ne erőltessük az evést, a hangsúly a folyadékpótláson van.
A kisgyermek egyszerre nem tud sokat inni, negyedóránként próbálkozzunk, akár kanalanként vagy kortyonként, és éjszaka is itassuk meg néhányszor. Szakemberek szerint ilyenkor a gyermek szervezetének napi folyadékszükséglete testsúly-kilogrammonként 1,5 dl. Kicsit soknak tűnik, de lehet rá törekedni. Nem árt, ha a folyadékba teszünk egy csipet sót, hiszen ilyenkor az izzadás miatt is nagy a sóveszteség.
Fontos, hogy olyan legyen az innivaló, amit az otthon ápolt szeret, amit szívesen megiszik. Az innivaló lehet forralt és lehűtött víz, napközben gyenge fekete tea, de inkább zöld, vagy gyümölcstea. A mézes kamillatea még mindig bevált, ha valaki szereti, bár a méz nem javasolt egy éves kor előtt. A kamilla, hacsak nem allergiás rá az illető, az egyik legjobb gyógyhatású növény, gyulladáscsökkentő, már csecsemőkortól adható, kisgyermekeknél azonban vízhajtó hatású lehet. Ne áztassuk sokáig a teafiltert, a forró vízbe éppen csak fél vagy 1 percre mártsuk bele, ennyi idő éppen elég.
Annyiféle üdítőitalt lehet kapni, hogy mára már elfelejtették a szülők a limonádékészítést: friss citromléből, lehűtött, de nem hideg forralt vízből, kevés cukorból készíthetjük. Folyadékot pótol, hűsít, ráadásul tele van C vitaminnal. A kifacsavart narancslé pedig a vitaminok tárháza. Ügyeljünk arra, hogy természetes vitaminforrásról gondoskodjunk, de C vitamint tablettában is kaphatnak.
Ha fáj a torkunk és lázunk van
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!