Bablevestől, chilisbabtól fingik az ember? Vagy csak városi legenda?

Ne mondd, hogy még nem ettél babot!

Igen, amiben sok a cellulóz, az az emésztés során gázokat termel.

A bélgázok jelenléte végigkíséri az evolúció és az emberi történelem rögös lépcsőit. Leghíresebb alkalmazásainak egyike valószínűleg 1314 március 18-án történt Párizsban, mikor a Szép Fülöp francia király és talpnyaló egyháza a templomos lovagrend felszámolása ürügyén a rend vezetőit grillezés útján történő kiiktatásra ítélte. Hugues de Pairaud, a rend kincstárnoka elátkozta elítélőit, Geoffroy de Charnay comtur a gyóntató szerzetes arcába köpött, a nagymester, Jaques de Molay, viszont a „van-e valami mondanivalója” illetve mit kíván szólni a királyhoz” kérdésekre egy határozott, de recsegős választ adva erősítette meg a harcos szerzetesrend lakonikus beszédet megkövetelő reglamájában foglaltakat. Könnyen tehette, hiszen ekkor még nem gyújtottak alá, bár azt kell, mondjuk, a több heti éheztetés után valódi bravúr lehetett részéről, hogy a szükséges gázmennyiséget összetakarékoskodta. Az Úr áldja meg a vitéz lovagot, aki életében száz meg száz muzulmánt fingatott ki, végül maga is stílusosan köszönt el az árnyékvilágtól.

A szellentést a földi élet kb. 350 millió évvel ezelőtt találhatta fel. Minden, két végén nyitott tápcsatornával rendelkező állati lény fingik. Az űrbelűek – szegények – maximum böfögni képesek. Az örvényférgek, mint rendkívül egyszerű állatkák, meg vannak fosztva a gázeregetés kéjes örömétől, bár cserébe őket az úr kifordítható garattal ajándékozta meg őket. Más, primitívebb féregfajok, pl. a kommunisták inkább a földet akarják folyton sarkaiból kiforgatni, lényegesen kevesebb sikerrel, mint az örvényférgek a garatukat.

Már általános oskolában elmagyarázzák a nebulóknak, hogy a világ lényei auto-, és heterotróf táplálkozásúakra oszlódnak. A szerencsés szervezetek képesek szervetlen anyagokból felépíteni testük szerves anyagát, így pl. a növények ásványi sók, az archeák nemfémes (pl. kén) egyes más fajok (pl. Lakatos-, és Rézművesfélék) fémes anyagok felvételével biztosítják életfeltételeiket. Az állatok és a gombák azonban kénytelenek másokat megenni, ahogy ember is embernek farkasa. A növényi táplálék rendszerint nehezen emészthető, azok az evolúció magasabb fokán álló lények, akik más állatkákat esznek meg, könnyebb helyzetben vannak, és e révén rövidebb bélcsatornával és egyszerűbb emésztési mechanizmussal is jól boldogulnak. Az az átkozódás, hogy XY.-t adott esetben tehát a rák vagy a döghalál emésszen el, ugyanolyan természetes valója a világnak, mint pl. a bélgázok, ha eddig még nem szóltunk volna róluk.

Egykori középiskolai kémiatanárom helyes megállapítása szerint, „szerves anyag az, amiből pálinkát lehet főzni”, illetőleg a „szerves kémia tárgya azon tudományos ismeretek összessége, amelyek az anyag etilalkohollá alakítása céljára szolgálnak”. Ergo: erjesztenünk kell. Egyszerűen muszáj. Mint amikor a vén milliárdos Schwartztól megkérdik a meggazdagodás titkát. Az öreg megsimogatja a szakállát, majd azt mondja: hát, szerintem jó módszer az, hogy legalább két-három évig szemérmetlen uzsorásnak kell lenni. És utána? – jön a kérdés – Utána már nincs gond, akkor már egyszerűen az ember képtelen abbahagyni...

Természetesen, nem csak alkoholos erjesztés létezik, erjesztésnek nevezünk minden olyan folyamatot, mely során a nagy-, vagy markomolekuláris szerves anyagokból kisebb, egyszerűbb szerves anyagokat állítunk elő mikrobiológiai úton. A növényevők egy része, pl. az evolúciósan igen sikeres (nem az esze miatt) nyúl cökotróf módon táplálkozik, azaz két kört megy benne az ennivaló, jobban szólva visszaeszi saját elsődleges székletét, hogy abból nyulat és nyúlbogyót állítson elő. A nagyobb állatok erjesztőtartályként viselkednek: a szarvasmarhák (naív férj, illetve a tehénke) négyrekeszes gyomorral rendelkeznek, hogy a füvet iható formájúvá (tej) alakítsák. Az erjesztés nagy erjesztőkaszkádokban gazdaságos, a nagy erjesztőtartályokhoz pedig nagy állat vagy gyógyszergyár kell, mivel egy hat köbméteres gyomrot nehéz lenne egy macska testébe belecsomagolni. Ezért nőnek egyes növényevők (pl. elefánt, stb.) nagyra. Egyes igen komoly erjesztőtartályokat hordó lények, pl. a dinoszauruszok, rettentő nagyra nőttek. Ezek a rontó-, meg bontó szauruszok nemcsak 30-40 m hosszúak és 30-80 tonnásak voltak, hanem hatalmas beleket hordoztak, melyekből mai ésszel mérve óriási mennyiségű széklet és bélgáz ürült. Az erősen üvegház-hatású bélgázokkal a dinók maguk is nagy szorgalommal igyekeztek hozzájárulni a trópusi, a mainál lényegesen melegebb klíma fenntartásához, ismerve az ősi mondást, miszerint büdösben még senki nem fagyott meg. Ez a gázmennyiség adott esetben talán meg is gyulladhatott lehetséges hogy az agy evolúciója okán tízmillió évekig megőrződött a tűzokádó sárkányok emléke, arról nem is beszélve, hogy ezeknek a sárkányoknak adott esetben egy másik sárkány az anyósuk volt.

Az anyagcsere lényege a szervezet homeosztázisának fenntartása. Folyamatosan veszünk fel és adunk le környezetünkből, környezetünkbe anyagot. Mind szilárd, mind folyékony, mint gázok formájában veszünk fel és adunk le anyagot. Tüdőnkben naponta több köbméter gázt megforgatunk, ehhez képest csekélység ez egyéb gáztermelés: egy átlagos európai ember naponta 1-1,5 liternyi bélgázt termel, persze, igen nagyok az egyéni ingadozások. Van, akinél a termelés csaknem nulla, más viszont meg sem áll 30-40 literig. Ez már a disznók, szarvasmarhák kategóriája: egy jobb tehén nem csak tejből termel meg napi 40-50 litert...

Ha belegondolunk, ez a mennyiség roppant jelentős. 6 milliárd (felnőtt) emberre számolva ez napi kb. 7,5 millió köbméter, azaz 2000 tonna feletti metántermelés, amely egyrészt energetikailag sem semmiség, másrészt komoly üvegházgáz-tényező. És ekkor még nem szóltunk haszonállataink gáztermeléséről.

A tengeri állatok sok szempontból hátrányos helyzetűek. A tengeri emlősök gyakran szellentenek, elképzelhető, hogy egy bálna milyen akusztikus zavarokat tud okozni egy jól sikerült galambocskával. Az ámbrás cetek kedvenc kalmárjaik (tintahalaik) után vadászgatva akár 1000-1100 méter mélységig is merülnek. Természetesen ilyen nyomáson már nem tudnak fingani, bármilyen erős egy cet záróizma, 100 bar nyomással szemben nem tudja kipréselni a cetfelesleget. Egy átlagos tengeri lény 20-30 méter vízmélységig tud szellenteni, ez ember (tessék megpróbálni!) már öt-nyolc méter mélyben (1,5.1,8 bar nyomás) képtelen fingani. Mikor órás merülése után a cetjószág a felszínre emelkedik, miközben feji részéből mély kilélegzésekkel erőteljes páraoszlop emelkedik a levegőbe, a cet másik végét is nyílván megkönyebbült, ámde jóval komolyabb gázfelhők hagyják el. Mellesleg az ámbrás ámbrája az elfogyasztott tintahalak viaszos anyagából származik, amelyet a cet nem emészt meg, hanem nagy darabokba összeáll a belében, majd őkelme ezt kiüríti. Az illatszeripar kiváló alapanyag lényegében bálnaszar. Az emberi gusztustalanság határtalan, bár meg kell jegyezni, a pálmát nyílván mégiscsak a pápuák (fore törzs) kedvenc csemegéje, a pálma-, és banánlevélbe csomagolt, gazdagon fűszerezett, a halottak rituális elfogyasztása során melléktermékként jelentkező...nos, találják ki – viszi el.

A normális ember normális vegyes táplálékon él. Ennek megfelelően, hasonlatosan a patkányhoz, disznóhoz és sündisznóhoz lényegében bármit megeszik, amit elé tesznek és akciós a tescoban. Egyaránt fogyasztunk állati, növényi és hipermarketi-ipari eredetű táplálékot, amely alapján szénhidrátokat, zsírokat, fehérjéket és ballasztanyagokat – amelyeket nem tudunk megemészteni – fogyaszt el. Emészteni és fingani nem lennénk képesek bélbaktériumok nélkül. Különösen igaz ez a cellulóz-emésztő lényekre, pl. lovacskákra, és egyéb szénaüzeműekre.

A pici baba bélcsatornája nem üres, de steril. Belében természetesen nem lehet baktérium, de ez lényegében megszületés után azonnal változik. Első sírásával, amely megnyugtatja a mamát és a szülészt, és megrémíszti a szülésnél jelenlévő kispapát, aki ekkor döbben rá rendszerint tettének súlyos következményeire (és fogadja meg hogy következő életében hinni fog a lélekvándorlásban és szerzetes lesz) – a baba a környező agyonsterilezett kórházi levegőből erjesztők és szaprofiták őrült tömegét szippantja magába, majd az első cicilés folyamán a mama bőréről átveszi a mama bacijait, amely egy részét már a szülőcsatornában való végigmanőverezés során összeszedte. Az a kölök, akit a mami nem ken össze a saját különbejáratú családi baktériumtenyészettel, satnya, gyenge, sérült immunrendszerű és nyápic lesz világ életében, azaz a mama kedvencei sokkal férfiasabb és egészségesebb jelenségek. A gyermek meghatározó baktériumkultúráját élete első hat hónapjában gyűjti össze. Sok ember ez után fel is hagy a kultúra összegyűjtögetésével, számos egyént ismertem, akik kulturális foka ekkor már elérte felnőttkori viszonylatát. Ez a kulturális összlet határozza meg, hogy valaki mit szeret és mit emészt jól, ezért felnőttkorában már nehezebben alkalmazkodik idegen tájak idegen bélbacijaihoz, így bárhová sodorja az élet, ha nincs vasból az emésztőrendszere, az új körülményekhez való alkalmazkodást kiadós fosással kezdi.

A baba belébe először tejemésztő, tejfehérje-bontó és tejcukor-hasító lactobacterek kerülnek, amelyek 24-48 óra alatt szaporodnak el, és ettől kezdve a baba kiválóan emészti a mami tejét. Ugyanakkor 3 napos korától kezdve képes fingani, azaz gázt termelni. A legtöbb csecsemő rájön, hogy ez a jog egyben szinte kötelesség is, és igyekszik minél inkább telegázosítani szülei lakását. Mivel az anyagcsere nem a testtömeggel, hanem a testfelülettel arányos, nem meglepő, hogy az élénk gyermek fajlagosan (testsúlyához képest) a szülei gáztermelésének a sokszorosát produkálja.

Egész életüket végigkíséri a cellulóz kényszeres evése, bár nem tudjuk megemészteni. Növény azonban nincs cellulóz nélkül, ezért ha nem vagyunk tisztán állati táplálékon, mint pl. Dracula, kénytelenek vagyunk enni több-kevesebb cellulózt. Terrorizálásunkat már baba korunkban megkezdik, amikor növényi rostos babatápszert kapunk, majd óvodás korunkban tömik belénk a paraj-, káposzta-, és tökfőzeléket, meg az egyéb ilyen borzalmakat, megmagyarázva, hogy ezek a gusztustalanságok finomak és emészthetőek. Érdekes módon marhapörköltet nokedlivel, homárt, lazacot vagy ricai banánsalátát soha nem szolgálnak fel középső csoportban. Később, iskolás korunkban kényszerülünk megenni pad alatt postázott szerelmes leveleket, érettebb korunkban a kihallgatások során az előkerült írásos tárgyi bizonyítékokat. Végül elérünk abba a korba, mikor aranyerünk kínzó fájdalma okozta örömünkben, üldögélés közben nem őszinte mosollyal ráncos orcánkon vécépapírt rágcsálunk, pusztán szórakozásból persze.

Az elfogyasztott cellulóz jó részét természetesen változatlan formában ürítjük. Természetesen nem csak cellulózt erjesztünk, sőt az emberi bélben ez történik a legkevésbé. Mi is a különbség az erjesztés és a rothadás között? Semmi. Mind a kettő köznapi, nem adekvát tudományos fogalom. A központi értelemben véve a növényi makromolekulák széttördelését, természetesen mikrobiológiai és enzimatikus úton erjesztésnek, a fehérjék esetén ugyanezt rothadásnak nevezzük. A növény is tud rothadni, főleg az, amiben sok a fehérje (bab, borsó, de a gabona is), ellenben az állat nem tud erjedni. Rothadt krumpli vagy, de erjedt dög nincs. Csak rohadt dög.

Mi van a bélgázban? Először is : lenyelt levegő. Az ember evés közben óhatatlanul nyel levegőt, e mellett lehet szénsav a megivott szódában, sörben, pezsgőben, colában – izlés dolga – nem is kevés. Egy liter átlagos szénsavas üdítő vagy maláta-komló ízesítésű árpaszörpike 7 g/ liter Co-kettőt tartalmaz, ami kb. 3,5 liter gázhalmazállapotú szén-dioxidnak felel meg. Ez valamelyik irányba elindul (ha felfelé, akkor böfögés formájában távozik) vagy esetleg felszívódik a belekből és a kilégzéssel hagyja el szervezetünket. Mivel a kis hazánkban felhasznált széndioxid jórészt a Linde tulajdonát képező Kisalföldi speciális földgázlelőhelyekről származik, így ezek az érdekes geológiai képződmények (szén-dioxid alapú, kevés szénhidrogént tartalmazó földgázok) eléggé furcsa utat bejárva kerülnek e légkörbe. Aki rendszeresen látogat kocsma jellegű hangulat-karbantartó helyeket, a csapolt sörrel komoly mennyiségű nitrogént is nyel, mert a csaposok, illetve a gázellátó cégek csalnak: aljas szemét módon a nyomógázt részben olcsóbb nitrogénnel helyettesítik, így a söröcskét nitrogén hajtja a korsóba, majd feldolgozott állapotban a piszoárba. Vagy a tapasztalatok szerint, inkább mellé.

Természetesen nem csak a gázosított élelmiszerrel nyelünk ezt-azt, hanem egyszerűen levegőt is nyelünk evés közben. Ennek oxigéntartalma a bélben felszívódik vagy felhasználódik az emésztés során, ezért a bélgázban oxigén legfeljebb nyomokban lehet. Ellenben egy átlagember bélgáza 1-40% nitrogént tartalmaz, ami a légköri levegőből származik. Ez jó támpontot ad arra nézve, hogy mennyi a nyelt, és mennyi a saját termelésű gáz. Ha ugyanis a bélgáz nitrogéntartalma 10%, ami átlagosnak is tekinthető, akkor – 79% légköri nitrogéntartalom mellett – ez azt jelenti, hogy:

10 / 0,79 = 12,658

100 – 12,658 = 87,342

Azaz a delikvens az általa a levegőbe szórt galambocska 87,3% -át saját maga konstruálta. Made in Hungary.

Természetesen ennek megfelelően a bélgázban, azaz a nem túl nemes gázban jelen vannak a levegő nemesgázai is, elsősorban argon, melynek mennyisége még kimutatható (lévén a légkör argontartalma kb. 0,9%, ennek mennyisége 0,009-0,5% között szokott lenni) és nyomokban egyéb gázok is. Persze, aki a kriptongyárban dolgozik, vagy egész nap AWI hegeszt, és argonos védőgázt szipákol, annak bélgázában ez megjelenik. Így ha egy hegesztő szakmunkást meggyilkolnak, kifingása előtti utolsó bent rekedt fingása elárulja, dolgozott-e aznap, illetve mikor hagyta el a munkahelyét. Bármit benyel az ember, annak egy része bejut a bélgázba. Ráadásul, mivel a vérgázok részben kiválasztódnak a bélbe, a belélegzett levegő is bejut ugyanoda. Ez a gyógyszerhatástanban , a receptorelméletben gyakran alkalmazott „tömeghatás törvénye” alapján következik be, azaz ha az átengedő diafragma nem tartja vissza a kismolekulájú anyagot, az igyekszik kiegyenlíteni koncentrációját az adott térben – így a szervezet vízterében is. Viszont, ez természetesen csak a kismolekulájú gázokra vonatkozik, és ezek mennyisége roppant csekély, inkább csak elméleti. Ergo: ha valaki vizipókot szinkronizál vagy egyéb perverziótól hajtva héliumot szív (pl. mert mélyvízi búvár) akkor kis mennyiségben a hélium a bélgázba is bejut, ahonnan kimutatható, míg vérmintából aligha. Nem ismerünk azonban arra vonatkozó kísérletet hogy valaki hélium szándékos benyelésével kipróbálta volna azt, hogy az alacsony fajsúlyú, ezért röhejesen magas és torz hangot kölcsönöző hélium-belélegzéshez hasonlóan a hélium-fingás is extrém hangmagassággal párosul-e, de elméletileg ez egészen biztosan így van.

A gyakorlatban a levegőben – toxikológiai, foglalkozás-egészségügyi, bűnügyi szempontból is minden bizonnyal a szén-monoxid. Ez ugyan a vérben alig oldódik, de 400-szor nagyobb affinitást mutat a haemoglobinhoz, mint az oxigén. Ezért a CO-tartalmú levegő szipákolása mérgezést és fulladást okoz, mert a vér nem képes az oxigént szállítani. A belélegzett levegő CO-tartalma nagyon változatos. Egy erős dohányos annyit szív, hogy a vérében a CO-haemoglobin aránya 10-15%, ennél a szintnél a nemdohányzó már CO mérgezés tüneteit adja, sőt, kidobja a taccsot. Ez mutatja, hogy a dohányfüst edz és egészséges, igazi férfi veszélyesen él, ezért nem dohányzik. Viszont 40-50% CO-hem esetén már súlyos mérgezés, eszméletlenség lép fel, és 60-80% halálos szokott lenni. A vérből a CO eléggé gyorsan eltűnik szabad levegőn, pláne oxigén-belélegzés folyamán, míg a tömeghatás révén a bélgázba bejutott CO nem. Így a tűzoltó, avagy a kazánfűtő vagy a szénégető egész napos önfeláldozó munkája során, miután hazamegy, egy keveset családja orra alá ereget egész napos tevékenységéből, mikor égett a keze alatt a munka. Mivel a tapasztalatok szerint a tűzben meghaltak nem az égés, hanem a CO mérgezés miatt vesztik életüket, a bélbe bejutott CO alapján körülbelül becsülhető, hogy milyen gyorsan adták vissza kormossá vált lelküket a teremtőnek. Már ha van valaki, akit ez érdekel.

A nagyvárosi ember vérében 4-8% is lehet a CO-hem. A falusi egyén vérében – ha nem éppen kukoricaszár-égetésből jön, vagy nem tüzel a kutyája, és ha nemdohányzó – viszont nincs. Ennek megfelelően bélgáza is CO mentes, azaz kaphat zöldkártyát, mert az általa kipufogott gáz az EU-4 normái szerint megfelelő. Viszont – erről később még szót ejtünk – lehet a szénhidrogén-kibocsátása miatt elmeszelik. Így egy egyén vérvizsgálatából vagy diszkrét névjegyként lenyomott gázocskájából megfelelő műszerrel megállapítható, hogy az illető paraszt-é vagy póóógár.

A bélgáz fő tömegét, rendszerint 60-95% -át, vagy még többet, nem a benyelt, hanem az autodidakta módon magunkban előállított gáz dominálja. Ezt NEM az ember csinálja, hanem , mint említettünk csakis és kizárólag bélflóránk , ami, tekintettel arra, hogy a „flóra” latinul ugye virágot jelent, jelen esetben nem virágos, hanem bacikkal telepített belet jelent. Beleinkben sok apró jószág él – a növényevő, kérődző állatokban még sokkal több – akik igen hasznosak. Egyrészt, mivel utálatosak, kötekedők, és nem tűrik a konkurenciát, komoly védelmet nyújtanak a betolakodó fertőző baktériumokkal szemben. Másrészt, segítenek az emésztésben, feltárnak sok olyan tápanyagot, ami az ember enzimjei számára nem emészthető. E mellett vitaminokat – főleg K és B-12 – vitamint is termelnek nekünk, ezért a széklet fogyasztása igen egészséges, mert sok vitamint tartalmaz. Tudják ezt a legyek is. Nem is láttam még véralvadási zavaros legyet, biztosan a sok K vitamin felvétel miatt. Ha antibiotikum-zabálással kiirtjuk a minket fertőző aljas gonosz kórokozókat, sajnos, orális antibiotikum-felvétel mellett, betesszük a kaput a mi kedves hűséges bél-virágoskertecskénknek is, ezért aki sok gyógyszert eszik, az beteg, mert nem védik saját baktériumai. Leghelyesebb ilyenkor lenyelni egy színtenyészetet, hogy újra bootoljon a bélrendszer.

Bélbaktériumaink elsősorban szénhidrát-emésztők. Szénforrásként glükózt és más egyszerű cukrokat használnak, akárcsak mi. Mondhatni, eleszik előlünk a kaját, de rendesek, igazság szerint nem sokat falnak. Amit lenyelünk, annak rendszerint legalább 99%-a, de általában sokkal több a miénk. Éhezést csak a bélférgek tudnak okozni, a bélbaktériumok apró és aranyos jószágok, ők soha. Viszont adott esetben megemésztik a számunkra nehezen emészthető keményítőt, sok amiláz enzimet termelnek, és feltárják nekünk, sőt, némelyik fajuk a hemicellulózt is. A cellulózt az ember és saját baktériumai nem emésztik, de sok állat tart cellulózemésztőket, (pl. sztearothermophilusokat) és jól megél velük. Ideális esetben az emésztés,a cukorbontás végterméke szén-dioxid és víz:

C6H12O6 + 6 O2 = 6 CO2 + 6 H2O

Azaz, ha bacijaink elbontanak belecskénkben 10 gramm szőlőcukrot (mert megittunk egy pohár jó tokaji aszút, direkt közvetlen életvédelmi okokból) akkor 0,33 mól szén-dioxidot termelnek , azaz nem kevesebb, mint 8,17 litert. Mivel az átlagember ritkábban fingik naponta többet 0,5-1 liter CO2-nél, láthatjuk, hogy sejtmagnélküli barátaink milyen keveset esznek. Az egész banda átlagban talán 0,6-0,8 g cukrot fogyaszt, és több ezer milliárdan vannak rá.

Az ember ugyanígy emészti, bontja, égeti a cukrokat (répa-, szőlő-, tej-, gyümölcs-, maláta-, és minden egyéb bonyolultabb cukrokat) viszont mi a keletkezett szén-dioxidot nemes egyszerűséggel kilélegezzük. A bélbe szorult apróságok viszont ezt nem tudják megtenni, ezért csak halmozódik. A durranásig. Adott esetben szinte teljesen mindegy, hogy pl. az adott baktériumtörzs az adott szénhidrátot esetleg nem égeti el teljesen, mert mannittá, tejsavvá (savanyú káposzta) netán, ha nagyon rendes, barátságos mikroorganizmusról, pl. bifidusról van szó, alkohollá erjeszti, mert valamennyi szén-dioxid akkor is felszabadul. Sajnos, az alkoholos erjesztés szerepe az emberi bélrendszerben roppant alárendelt, ezért ez a szöveg - azaz a felelősség áthárítása a törzsfejlődés alacsonyabb fokán megrekedt házi kedvenceinkre – a rendőri szerv szondát tartó keze előtt nem jön be.

Minden gyermek tudja, hogy a szellentést rendszerint meg lehet gyújtani, sőt, a bátrabbja nem egy esetben ki is próbálta. Ilyen egyénekkel találkozhatunk a you tube egyes videofelvételein is, akik a fartájék kozmetikai szőrtelenítésének egy egészen speciális módjára esküsznek meg. Fordultak elő sajnos súlyos esetek is, pl. hasműtétek során a lézerkés vagy elektromos szikra okozta robbanás tragikus következményekkel járhat. Ráadásul, az orvosprofesszor ekkor még valamilyen hazugsággal is elő kell, hogy álljon a hozzátartozóknak, hiszen a valódi történés minden bizonnyal műhibapert vonna maga után. Az még rendben van, hogy a paciens kifingik a műtőasztalon, de hogy pont a fingja miatt... Természetesen a műtéti előkészítés részét képező szadista éheztetés nem ennek elkerülését szolgálja (a valóságban sokkal több fehér holló és szemüveges romagyerek potyog az égből, mint bizonyított ilyen eset történt), de a lehetőség fennáll.

Az átlagos bélgáz fűtőértéke 6-9 MJ/m3, azaz sokkal csekélyebb, mint a földgázé, de a jól komposztált biogáz ennél lényegesen többet tud. Ha a föld teljes emberi lakosságának gáztermelését el tudnánk égetni 21%-os energetikai összhatásfokú gázturbinákban, azzal 267750 lóerő villamos teljesítményt tudnánk szolgáltatni, tehát kb. száz mozdony, vagy kétszáz harckocsi vagy egy baromi nagy hajó teljesítményét. Más szavakkal: egy fél paksi atomerőmű blokk váltható ki vele. Sajnos tehát, bár komoly energiáról van szó, az emberiség energiaproblémájának megoldásához saját magunk erjesztőképessége nem elegendő, még elméletben sem. Viszont, a biogáz, mint olyan, ígéretes energiaforrás. Más szavakkal: egy ló egy nap potenciálisan 2,2 kg metán megtermeléséhez elegendő biogáz-alapanyagot képes citromok formájában széthullajtani, azaz egy ló 1,15 lóerő teljesítmény produkál, ha nem hajtjuk, hanem csak hagyjuk szarni. Ez is mutatja, hogy a munka, mint olyan, veszedelmes találmány, és veszedelmesen alacsony hatásfokú. Az embert nem a munka tette emberré, hanem a munka elkerülésének szándéka, azaz más szóval a lustaság az, amely agykérgében indukálta azokat az ördögi fabrikációkat, melyeket összességében ma technikai civilizációnak nevezünk. Villamosenergia-termelésünk jövője tehát (a) szarban van.

Mi ég a fingban? A metán és a hidrogén. Az emésztésünk ugyanis nem csak a fent vázolt utat követheti, hanem élhetnek, élnek beleinkben olyan mikroorganizmusok, amelyek a szénhidrátokból és a zsírokból (pl. hasítás, majd dekarboxilezés útján) erjesztenek. A metán pl. az emésztés során származó ecetsavból is keletkezhet, dekarboxilezés útján:

CH3-COOH = CH4 + CO2

Hidrogénezés egyes szerves anyagok bontása, oxidálása során képes keletkezni. Számos baktériumtörzs képes tenyészetben is hidrogént termelni, pl. ha petricsészéjüket lufiban helyezzük el, azt felfújják. Elrepülni nem tudnak a petricsésze nagy súlya miatt, így a léghajózás örömét a baktériumok első ízben csak a XVIII században tapasztalhatták meg, mikor az első emberek emelkedtek a levegőbe, taknyos orral, mert megfáztak a sok kísérletezés és léghajóépítés közben. Fentről tüsszentve sokkal jobban tudtak fertőzni, ezt a vegyi és biológiai hadviselésben az óta is alkalmazzák. Szkafanderben viszont tilos hányni.

A bélgázok ideális esetben – ha nincs energiaveszteség, ha az emésztés, az energiatermelés tökéletes – csak szén-dioxidból állnak. A tapasztalatok szerint ez nincs így: a bélgázban 4-45% metán, és 0,5-30% hidrogén is lehet. A 40% alatti szén-dioxid tartalmú gáz meggyújtható és ég, ha levegővel keveredik. Éppen magas hidrogén-, és metántartalma miatt a bélgáz redukál, oxigént nem vagy csak elenyésző nyomokban tartalmazhat, és így sok anaerob baktérium is élhet a belekben. A nagy növényevők egy része pl. clostridumokat nevelget jobb sorsra érdemes beleiben, amelyek olyan rokonszenves betegségeket tudnak okozni, mint a tetanusz, a gázüszög vagy a kolbászmérgezés (botulizmus). Persze, csak ha a véráramba jutnak. Az anaerob bacik nem termelnek kataláz enzimet, amely elbontja a hidrogén-peroxidot, amely a légzési folyamatokban oxigén jelenlétében mindig képződik kissé, és az élő szervezetekre nagyon mérgező (ezen alapul fertőtlenítő hatása). Az aerob (levegőn élő) szervezetek, így az ember is, termelnek katalázt. Ha vérünk egy cseppjét hidrogén-peroxidba cseppentjük, az azonnal hevesen felhabzik, felpezseg bomlása miatt. Ezért a vérző sebre öntött hidrogén-peroxid a vérzést megállíthatja. Ugyanakkor biztosan állíthatjuk, ha a honfoglalás korában ismert lett volna a hiperol, az önök vérszerződő elődei az aktust akár pezsgőzéshez hasonlatosan is végezhették volna.

Viszont a fenti összetevők mind-mind szagtalanok. Nincs szaga se a metánnak, se a hidrogénnek, se a szén-dioxidnak. Pusztán tehát, ha szénhidrátokat erjesztenek kis társaink, nem képesek szagos termékeket előállítani. Csakhogy szerencsére emberek vagyunk, akik nem azért küzdötték fel magukat a tápláléklánc csúcsára hogy utána vegetáriánusok (indián szó, jelentése béna vadász) legyenek. A jó isten, ha nem akarta volna, hogy állatokat együnk, nem teremtette volna őket húsból. Ahhoz, hogy büdöset szellentsünk, szükséges, hogy fehérjét fogyasszunk.

A fehérjék aminosavakból állnak, amelyek képesek büdösek lenni. Ez a fő különbség az erjedés és a rothadás között: a rothadás bűzös, mert termékei azok. (Ezért nem lehet tyúkból (gazdaságosan) pálinkát főzni, csak tyúkhúslevest. Ellenben a meggy kettős hasznosítású, mert leves és meggybor készítésére is alkalmas.)

Alapvetően az ammónia sem jó szagú, szerves származékai, az aminok különösen büdösek. Ha a legegyszerűbb aminosavat, a glicint valamely ráérő baktérium dekarboxilezi, metil-amint kapunk, amely intenzíven halszagú. Valójában nem a metil-amin halszagú, hanem a hal metil-amin szagú, mert a halpikkely bomlása során legfőképpen ez az anyag keletkezik. Egy szag: rohadt halszag. Mély szippantást kérünk:

NH2-CH2-COOH = NH2-CH3 + CO2

Ha ennek metil-származékát, a metil-glicint, vagyis a szarkozint bontjuk el, dimetil-amint kapunk. Ez sokkal pentetránsabban, és intenzívebben büdös:

CH3-NH-CH2-COOH = NH(CH3)2 + CO2

A keletkező dimetil-amin leginkább édeskés dögszagú, kisebb koncentrációban átható rohadásszagú.

Ezt szinte bármely aminosavval el lehet játszani. A legerősebb szaga a kadáverinnek (cadaver = hulla, gondolom, nem kell magyarázni, milyen szagú) és a putreszcinnek (putidus = rothadt) van. Ezek a lizin, illetve a glutamin nevű aminosavakból képződnek. Első ízben Brieger izolálta őket 1885-ben bomló szövetből. Ő adta a ptomain nevet is nekik és a hasonló vegyületeknek (ptoma (görög) = hulla). Bár korában már több baktériumot ismertek, mégis igyekeztek a bomló szövetek parentrálisan megfigyelhető szeptikus, mint akkor hitték, mérgező hatását a kadaverinnel és a hasonló vegyületekkel magyarázni. Amíg a ragályok átvitelének módjáról a tudománynak – az ókorban, a középkorban, de még a XIX szd. elején is csak halovány fogalmai és sejtései voltak - a „hullamérgezés” meséje tartható és általánosan elfogadott volt, vakon hittek benne az ókor és a középkor legkiválóbb orvosai is, Hippokratesztől Pareig. Csak Semmelweis Ignác volt az első, aki 1846-ban felismerte, hogy a „hullamérgezés”, amely a boncnokokat megöli, és a gyermekágyi láz, amellyel az orvosok mocskos, hullarészes kezeikkel fertőzik az asszonyokat, tulajdonképpen egy és ugyanaz a szepszis, mely némi klóros vizes kézmosással kivédhető - majd a sejtbiológiai és a kórokozók felfedezése tett pontot az ügy végére. A korszakalkotó felfedezése abból ált, hogy felfedezte a kézmosást (mint Pilátus, aki egyszer már, más körülmények között szintén felfedezett). Így a „hullamérgek” mítosza szétfoszlott, különösen az után, hogy szinte minden fehérjebomlási termékről kiderült, hogy tulajdonképpen ártalmatlan. Csak baromi büdös.

Az intenzív, igazi, echte, valódi szarszagért azonban nem az aminok, hanem az indol (C8H7N), illetve a metil-indol, azaz a szkatol (C9H9N) a felelősek. Ezek az indolvázas aminosav, a triptofán, illetve helyenként előforduló metilszármazéka bomlásából keletkeznek. A sors gonosz tréfája, hogy ugyanezek az anyagok nagy hígításban kellemes jázminvirág illatúak, a jázmin és az akácvirág is tartalmazza őket, és a mesterséges jázminszagot is ezzel állítják elő. Ezért jó a jázminillat a szarszag fedésére (WC-illatosítók) mert telíti – ugyanaz a szaganyag – az ember orrát, és feltűnés nélkül használható.

Indoltermeléssel foglalkoznak többek között szabadidejükben a Proteus mirabilis (utóbbi jelentése: „csodálatos”) és shigella dysenteria, azaz a vérhas kórokozója, és csoportjuk többi nem, vagy kissé bélfertőző tagja is. De termel indolt a jól ismert kólibaktérium is, az Escheritia coli is, aki amolyan útonálló, mindenhol ott van, ahol egy kis szart találni...pl. a magyar állami költségvetés körül is. Ugyanő persze, szorgalmasan termel hidrogént és metánt is, ahogy klebsiellák és a proteusok is.

A kén-hidrogén (H2S) erős, bűzös záptojásszagát mindenki ismeri. Ez az igazi szellentés sava-borsa, már csak azért is mert erősen savi karakterű, másrészt a hidrogénciánhoz fogható mérgezőségű gáz. A kéntartalmú aminosavakból – a metioninból és a ciszteinből állítják elő többek között (foglalkozásszerűen, nyereségvágyból, bűnszövetségben, különös kegyetlenséggel) a proteusok, a citobakterek, és leginkább a szalmanellák népes és emberbarát családja. Kén-hidrogént tesznek szabaddá a nagy kéntartalmú illóolajokat tartalmazó növények, elsősorban a mustár és a fokhagyma, esetenként a vörös-, és lilahagyma és egyéb hagymás növények is: utóbbi alliumtartalmának közel fele kén, ezek igen hatékony és egészséges illóolajok, de bizony ezekből is kén-hidrogén keletkezik. A normál bűzös szellentés nem képzelhető el kén-hidrogén nélkül, szerencsére már nagyon kevés is elég belőle: pár milligramm belőle egy egész helységet , akár egy színháztermet is képes beillatosítani. Mellesleg 40-50 mg egyszeri belélegzése halálos: ennek már maró, fullasztó hatása van, a szagát ekkor nem is lehet észlelni. Erdélyben, a Torjai büdösbarlangban (ami geológiai képződmény , nem egy kifejezetten nagy méretű biológiai képződmény beceneve) sokan lettek már öngyilkosok a vulkáni eredetű kénhidrogén beszipákolásával, de adott esetben csatornákban, silókban, vagy a mocsárgázban is veszedelmes mennyiség lehet belőle: szerencsére ez ritkán okoz mérgezést. Nem egy gyógyvíz-, és földgázforrás is jókora adagban tartalmazza, gyógyhatása vitán felül álló. Nem egy, szibériai ólom-, higany-, cink-, és kadmiumbányában a sorvadásig halálra dolgoztatott és nehézfém-mérgezett volt hadifogoly reménytelen állapotát mentette meg a hazai gyógyvíz: a forró kén-hidrogénes fürdő annyi nehézfémet vont ki mérgezett szervezetükből, hogy szinte megfeketedett a bőrük a nehézfém-szulfidoktól. Mindez ivókúrára fokozottan érvényes, aki pedig remek egyéni adottságai folytán az ivókúra alapanyagát önmagában állítja elő, az még inkább boldog lehet. Ergo: aki sokat fingik büdöset, az védett a nehézfém-, és arzénmérgezésektől, aki arzénnel, ólommal, rézzel stb., dolgozik, igyekezzen minél több tojást és babot enni, és ha valaki megjegyzést tesz emissziójukra, bátran vissza kell válaszolni: ez a védőitaltól van, ez egészségem záloga. Nem véletlen, hogy a recski rézbányászok is vedelték a parádi csevice kénes forrásvizét, már amikor látta az asszony, mert egyébként inkább a borovicskára szavaztak. Mivel pedig nem tudhatjuk, hogy a környezetünkben a modern ipari tevékenység miatt egyébként is felhalmozódott toxikus nehézfémek mikor akarják üde fiatalságunkat derékba törni, a hosszú élet érdekében mindenkinek csak azt tanácsolhatom: a kénhidrogén-termelés a jövőnk záloga! Ne féljünk fingani, legyünk büszkék nehézfém-antidotum termelésünkre!

Az emberi szervezetben viszonylag ritkán keletkezik igen mérgező foszfin, foszfor-hidrogén, amely a természetes mocsárgázok egyik fő összetevője, talajlakó mikroszervezetek biogén eredetű foszfatidokból redukálják. A foszfin (PH3) a kén-hidrogénhez és az arzén-hidrogénhez hasonlóan erős méreg. Ugyanakkor szaga sokkal bűzösebb, mint toxikus adagja: a halálos koncentráció ezredrésze már menekülésre késztet. Szaga „könnyed” , semmihez sem hasonlítható bűz, amolyan szélsőséges ürülékszag.

Az, hogy mennyi büdöset termel az ember, elsősorban nem a fehérjefogyasztás mennyiségétől, hanem a visszamaradó, nem felszívódó, tehát a bélben, a baktériumok által elbontott fehérjék, illetőleg aminosavak mennyiségétől függ. A húsok, húsféleségek jó emésztésű szervezetben rendszerint könnyen, gyorsan bomlanak el aminosavakra és szívódnak is fel, mivel aminosav-arányuk közel áll az emberi szervezetéhez, azaz ezek teljes értékű fehérjék, közel 100%-ban hasznosulnak. Ugyanilyenek az étkezési gombák fehérjéi is, ezek kiváló húspótlók, általában aminosav-összetételük megfelelő, és ezért ezektől sem fingunk. Ugyanis csaknem teljesen felszívódnak. Ugyanez igaz a tejtermékekre is, kivéve néhány erjesztett jószágra, pl. speciális sajtokra, mert ezekben az aminosavak egy részét az erjesztésüket végző gombácskák már kifalták. Persze ezek a sajtok adott esetben már kívülről is büdösek, de belsőleg alkalmazva is hatásosak.

Az állati belsőségek – vesepecsenye, máj – már képesek arra, hogy gáztermelést váltsanak ki. Ennek oka főleg elkészítésük módja: a hozzáadott hagyma, fűszerek, a főzés, sütés, abárolás miatti aminosav-veszteség.

A legtöbb növény fehérje aminosav-összetétele azonban nem pontosan felel meg az ember igényeinek. A legtöbb növény fehérjéje kivétel pl. a szója – nem teljes értékű, ugyanis itt a leggyengébb láncszem elve dominál: húszféle aminosavból, ha egyből is nincs elég, a szervezet nem tud fehérjét felépíteni, tehát csak annyi szívódik a többiből is, amennyi felhasználható, azaz egy csomó visszamarad. A növényi fehérjék rendszerint csak 30-70%-ban hasznosulnak, a piszkok.

A legtöbb növényben kevés a fehérje. A gabonafélék, a liszt, a burgonya (szóval a krumpli) keveset tartalmaz, sok szénhidrát mellett, ezektől rendszerint nem fingunk. Ugyanakkor a hüvelyesekben igen sok van: a bab, a borsó, a lencse roppant tápláló, nagy fehérjetartalmúak. A kora középkorban nem termesztették őket, ezért voltak éhezések és szegénység, mert a gabonatermés bizonytalan és nem ad elég fehérjét. Amikor a XIII században beindult Európában a bab-, és borsótermelés, nemcsak a szellentés lett gyakoribb, hanem a pocak is: az emberek nem éheztek, ráértek hasznos dolgokkal, pl. keresztes háborúkkal és eretneküldözéssel foglalatoskodni, meg reneszánszt csinálni. Dante és Michelangelo nem lehetett volna bab és a bab teremtette jólét nélkül, az óta tudjuk: „aki sokat fingik jobban él” (Itáliai népdal a XIV századból). A reneszánsz, majd a reformáció és a

kapitalizmus nem jött volna létre hüvelyesek nélkül. A sok élelmiszer azonban bajt is hozott: elszaporodtak a patkányok, és 1347-ben kitört a nagy pestisjárvány, a gonosz kis csupaszfarkúak támogatásával. Mellesleg hüvelyes a lucerna is, a nyulak is ezt szeretik, nem a füvet: a lucerna proteinturmix nekik, a vérnyulak lucernával gyúrnak. És a lucernától finganak. A répától nem. Ugyanakkor a kérődzők képesek szervetlen nitrogénből – karbamidból, ammóniumsókból – kedvenc bacijaik segítségével aminosavakat, illetőleg bocihúst előállítani.

A hüvelyeseket nem véletlenül fogyasztjuk állati fehérjékkel keverve, azaz kolbászos babfőzelék, illetve bab-, és lencsegulyás formájában, füstölt csülökkel. Állati fehérje (hús) hozzáadásával komplettálhatóak, és sokkal jobban hasznosulnak. Biológiai értelemben hüvelyest hús nélkül fogyasztani a mai energiaválságos időkben megengedhetetlen pazarlás. Ha azonban hús nélkül fogyasztjuk el a hüvelyeseket, aminosav-tartalmuk közel fele nem hasznosul, hanem bélbaktériumaink dolgozzák fel őket – meglehetősen pentetráns termékekké. Ezek a borzalmas instrumentumok hatalmas mennyiségben képződhetnek. 100 g tarkabab felfalása kb. 28 g fehérjét jelent, amiből kb. 10 g nem szívódik fel. Ebből kb. 0,5 g metionin és cisztein, amelyekből kb. 0,1 g kén-hidrogén szabadulhat fel (elméletben) , gyakorlatban persze kevesebb. Kevés? Ez a mennyiség pontosan 150 légköbméter, azaz egy egész másfél szobás lakás teljes elbűzösítéséhez elegendő. Egy század katona babgulyás után akár egy sportcsarnokot is képes telefingani. A sport nem egészséges.

Megjegyzendő, hogy a magas rosttartalmú, szinte emészthetetlen tök, káposzta, meg egyéb ilyen inkvizíciós műtárgyak oly annyira haszontalan élőlények, az ember számára annyira emészthetetlenek, hogy azzal szinte kizárólag a bélbaktériumok foglalatoskodnak. Ennek súlyos következményeit egy-egy ilyen étkezés után magunk is tapasztalhatjuk.

Meg kell jegyezni, hogy egyes állatok (és emberek is persze) a bűzt fegyverré alakították, és használják környezetük terrorizálására. Ők azonban maguk termelik, nem fingják szagukat.

A gyakorlatban igen sokféle állat –elsősorban emlősök – rendelkeznek illatmiríggyel. Nem kizárólagosan persze: a tengeri uborkák, ha ingerlik őket, kihányják belső szerveiket (nem halnak bele), igen sok rovar, pl. a poloska, a fátyolka, vagy a coloradobogár nagyon kellemetlen szagú és ízű, hogy a madarak ne egyék meg, a méreggel nem rendelkező „ártalmatlan” vizisikló förtelmes bűzt képes kiereszteni, ha bántani akarják.

Az, hogy az állat illatát kellemesnek vagy kellemetlennek érezzük, nyilván jórészt szubjektív. Minden valószínűség szerint az illatmirigyek eredeti funkciója a területkijelölés és a szexualitás volt, sok állat – macskafélék, orrszarvú, szarvasfélék, kutyák – akik nem rendelkeznek szagmiríggyel, (bár tulajdonképpen a kutyáknak és macskáknak is van bűzmirígyük a végbélnyílás mellett…) jellegzetes szagú vizeletüket szétpermetezve jelölik ki működésük határait, és azon belül agresszívek. A pandáknál mindennek szexuális felhívó szerepe is van (eléggé eredménytelenül, legalább is létszámuk alapján vélve). Sok állat bűzmirígye illatszerként funkcionál – legjellemzőbben a mósuszökör és a hódpézsma – de egyébként ezek sem túl jó szagúak. Számos faj fejlesztett ki professzionális bűzmirígyet, elsősorban izzadságmirígyek megnagyobbodott és módosult formájában – ilyen pl. a görény is. Legismertebb közöttük az észak-amerikai bűzösborz (szkunksz) amely sérthetetlensége biztos tudatában, felcsapott farokkal, nagy büszkeséggel flangál az erdőkben, parkokban, de kertvárosokban is, szemmel láthatóan tudatában annak, hogy őt támadás nem érheti. Foggal, körömmel egy kicsi állat lehetne valaha is ilyen erős?

A legbüdösebb állat a nyírmihálydi etnikum után kétségkívül azonban a zorilla. Ez egy feltűnő színezetű, a szkunkszhoz, a csíkos Észak- Amerikai bűzösborzhoz hasonlít a leginkább, de nem közeli rokonok.. A rövid lábú, bozontos szőrű állat leginkább Afrikában él, főként a száraz szavannás vidékeket kedveli. Rejtőzködő éjszakai életmódja miatt csak ritkán látható, de egyik leggyakoribb emlőse az afrikai állatvilágnak.. Magányos állat (érthető), lassú, ügető léptekkel közlekedik, közben hátát enyhén meggörbíti, és a farkát csóválja. De tud fára mászni és úszni is. Főként rágcsálókkal, nyúlnál nem nagyobb kis emlősökkel táplálkozik, valamint madarakkal, gyíkokkal, kígyókkal, nagyobb rovarokkal, időnként tojást és eléje kerülő dögöt is elfogyaszt. A falusiak megtűrik a tanyájuk körül, még akkor is, ha időnként elkap egy- egy csirkét, egyéb háziszárnyast, mert távol tart a farmtól minden rágcsáló és hüllőfélét, kígyót, gyíkot. Ha ragadozó támadja meg, előbb felborzolja szőrzetét, felpúpozza a hátát, hogy nagyobbnak látsszék. Ha így sem megy el a ragadozó, akár négy méter távolságról is szembe spricceli bűzős váladékkal. Ez annyira átható szagú, annyira kellemetlen, hogy alig kap levegőt a támadó. Ha szembe kerül, még átmeneti vakságot is okoz. Ha ez sem tántorítja el a ragadozót, akkor hirtelen a földöz veri és halottnak tetteti magát. A zorilla hossza 3-0 38 cm között van, a farok hossza 20- 30 cm között, súlya legföljebb 1,5 kg. A zorilla szudáni nevének jelentése a "bűz atyja".

Az ember, bármennyire szeretné is ezt tagadni, ugyanis érzékenyen reagál a nazális terrorra. A kellemetlen szagérzés nyílván azért alakult ki a törzsfejlődés folyamán, hogy megóvja a gazdáját a fertőző, veszélyes, kellemetlen, potenciálisan ártalmas ágensektől, az illető elkerülje ezt. Hasonló ahhoz, ahogy a keserű íznek nincs egyértelműen azonosítható vegyi szerkezeti háttere, nagyon sokféle anyagot egymástól teljesen különbözőeket is keserűnek, rossznak érzünk, mert ez a természetben „méreg”’ jelentésű. Ugyanígy a bűz a „fertőző, ártalmas, veszélyes” jelentéstartalmat hordoz. És szemben a keserű ízzel, melyet azért néha a gasztronómiai felhasznál, alkalmaz, alig-alig fordul elő ennek a nazális párja. Nyílván a dögevők, pl. a keselyűk nem érzik kellemetlennek a dögszagot, a hiénák a bélszagot, de vegyük figyelembe, hogy a kutyák sokszor menekülnek a parfüm elől, minden kezdő bűnöző tudja, hogy a bors szaga megőríti őket, vagy a macska nem bírja a valeriana illatát, amely az embernek csaknem közömbös. Ergo: a szagérzékelés relatív

A bűzt ősidők óta alkalmazzák a hadviselésben, elsősorban persze trágya-, és dögbűz formájában, nem illatos vegyületeket szintetizálva. Hozzá kell tenni, hogy alkalmazása, miszerint nem eltemetni a halottakat, széttúrni a holtakat, a trágyadombokat, elsősorban a fertőzés terjesztését, és csak másodsorban a kényelmetlenséget volt hivatott szolgálni.

Az első leírást kapott bűzös haditett Rhodosz védőinak akciója volt az őket ostromló Démétriosz ellen kr. e. 305-ben. Ekkor építette az ókor kiváló hadvezére és hadmérnöke rémísztő ostromtornyát, amelynek a városszerző (helepolisz) nevet adta. Éppen e gép megalkotása miatt kapta a hadvezér a Poliorkétész (városostromló, erődbevevő) melléknevet. Ez az irdatlan támadó fegyver kőhajító-, és nyíllövő gépeivel bármilyen korabeli erődítménytfalon át tudott volna törni, igaz, kiszolgálásához kétezer ember kellett. Rhodosz hadmérnöke, Diognétosz, azonban megtalálta a félelmetes harci szörny ellenszerét. Parancsára a város lakói egy éjszaka alatt lebontották a támadás várható pontjával szemben a falat, helyére egy palánkkal elkerítve összehordták a város összes pöcegödrének, dögkútjának, trágyadombjának, eliszaposodott kútjának tartalmát, is mindenki napestig vizelt bele, majd felengedték vízzel a szükséges mértékig. Hajnalra egy alvilági tó forgyogott a fényes hadiszerrel szemben. Mikor a támadás megindult, és a torony közelített, a palánkot áttörték, a trutyi áradata szinte elmosta az ostromtornyot. A kezelőszemélyzet és a mozgatást végzők, az ostromtornyot kezelők pánikszerűen menekültek a szaráradatból, a kiváló hadvezér a haját tépte: gyönyörű hadiszere végérvényesen elsüllyedt a bűzlő mocsárban, a felázott talajon, és hetekig csak a legyek korzóztak rajta.

Nyilvánvaló, hogy Démétriosz harcedzett katonái soha nem futottak volna meg egy harcoló ellenség elől, de még égő szurokkal vagy bármilyen más hadi fortéllyal sem lehetett volna seregét elűzni. Ez azonban ezeknek a fiúknak is sok volt: a nagy hadvezér úgy elkeseredett, hogy haladéktalanul fel is hagyott az ostrommal. A rhodosziak pedig szétszedték és lemosták a gépet, alkatrészeit eladták vagy beolvasztották, és fényes (büdös) diadaluk emlékére felépítették belőle Heliosz napisten 37 m magas szobrát, a híres-nevezetes rhodoszi kolosszust, amely a kikötő világítótornyául is szolgált. Ez volt az ókori világ hét csodájának egyike, sajnos, kr. e. 225-ben egy földrengés ledöntötte, darabjai pár száz évig kényelmesen heverésztek, utána pedig egy (természetesen…) héber úriember igen kedvező áron felvásárolta a darabjait a Rhodoszt meghódító ügyeletes kalifától. (Fémgyűjtő indiaiak akkoriban még nem működtek.) Így ma már ez sincs meg. Az antik alkotóerő szédületes bizonyítéka, a kultúra magasabbrendűségének fényes alkotása tehát eléggé érdekes módon épült…