Akik korábban evészavarokkal (főleg anorexiával) küzdöttek, hogyan jutottak túl rajta?
Milyen tüneteitek voltak, hogyan kezdődött nálatok ez az egész? Mikor vettétek észre, hogy változtatnotok kell? Sikerült teljesen meggyógyulnotok?
Fontos lenne, hogy leírjátok a tapasztalataitokat. :( Előre is köszi.
18/L
Nem lehet rajta teljesen túljutni. Meg lehet tanulni jól kezelni.
A sport segít.
Nálam úgy kezdődött,hogy bevettem a fejembe, hogy kövér vagyok. Elkezdtem kínosan figyelni az evésre és szépen fogyogattam. Aztán ezen felbuzdulva, még kevesebbet kezdtem enni, (mert hogy az ember sosem lehet elég elégedett) még és még akartam fogyni. Ez már az életformámmá vált. Aztán egyszer csak azon kaptam magam, hogy egyáltalán nem vagyok éhes és nem kívánok már semmit sem enni. Egy meghámozott almagerezdet is nagy erőfeszítések árán tudtam csak lenyelni.Na akkor már kezdtem kapizsgálni, hogy ez már nagy gáz. Megijedtem.Nem éreztem az ízeket sem, gyenge és fáradékony voltam. Ekkor a 160 cm magasságomhoz 44-45 kg voltam csak, két gyerek után. Aztán volt ezután egy nyugodtabb időszak, hogy szinte zabáltam és 1 év alatt 15 kg-t híztam,de azt önerőből leadtam.
Most 51,5 vagyok. Hajlamos vagyok most is kicsit túlzásokba esni, de már nem figyelem görcsösen, hogy mit eszem és mennyit.
De, vannak akik teljesen túljutnak rajta, de azok lesznek az elhízottak, akikből ki nem néznéd, hogy valah anorexiások voltak. Én például nem is akarok rajta teljesen túljutni. Sportolni és egészségesen táplálkozni mindig is fogok, és nasikat csak mértékkel és ritkán fogok enni. És szerintem ez a helyes hozzáállás, és ez különbözteti meg az odafigyelő embert, és az anorexiást. Mert az anorexiás fél mindenfajrta junk foof-tól, egyszer sem eszik, vagy ha igen, akkor bűntudata van, még az odafigyelő ember eszik 2 havonta egyszer, nem azért mert fogyni akar, hanem azért, mert egészségesen él, és jól is esik neki. És nem veszi támadásnak, ha megérdezik tőle,
hogy kér e még egy kekszet, ahnem udvariasan visszautasítja, vagy megköszöni és elveszi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!