Táplálkozási zavar? Vagy mi lehet ez? Mit csináljak?

Sziasztok, először is szeretné leszögezni hogy eddig mindig nevetségesnek tartottam az ilyen jellegű problémákat/kérdéseket, pláne, ha egy ilyen jellegű oldalon teszik fel őket, de szégyellek beszélni a dologról a barátaimmal vagy a családommal. 23 éves lány vagyok, pár hónapja volt egy csúnya szakításom és valahol ott kezdődött a történet. Annyit kell rólam tudni hogy 168 centi magas vagyok és a szakításkor szerintem kb 71 kiló lehettem. Mindig sokat sportoltam, ráadásul arányos az alakom szóval soha nem panaszkodhattam arra, hogy ne lennék vonzó, de tény, hogy nem voltam/vagyok valami vékony. Kiderült, hogy a barátom megcsal, és a szakítás után 2 nappal már a másik lánnyal volt miközben én hihetetlenül összetörtem lelkileg, olyan volt az egész, mint egy rémálom. Ennek csak azért van jelentősége, mert a barátom mindig is imádta a testem, szinte tuszkolta belém az ételt, merthogy ő mennyire imádja a formás, nőies lányokat, nagy melleket, kerek feneket; soha nem imádtam annyira a testem, mint mellette (mialatt együtt voltunk, híztam kb 4-5 kilót). Viszont az "új csaj", akivel megcsalt és azóta is együtt van, az a tipikus csontváz-modell kategória, a 180 centijéhez szerintem lehet vagy 45 kiló (csak képről láttam, de egyszerűen sokkolt). Miután ezzel szembesültem, nem bírtam tovább enni. Valamit hibáztatnom kellett, hibáztattam hát a testemet ("ez is csak azért történt mert túl kövér vagyok"). Az ételtől megundorodtam. Az első 1-2 hétben a sokkhatás miatt nem tudtam enni, de azóta kialakult egy új életformám. Mindig is imádtam enni; ennek mostanra nyoma sincs. Megszállottan számolok minden egyes kalóriát, amit beviszek a szervezetembe, és ha 1000 kalória fölé megyek, szabályos pánikrohamok törnek rám. Egy napom sikerességét az elfogyasztott kalóriák számával mérem. Minden ételt magamnak kell elkészítenem, mástól nem fogadom el, mert nem tudhatom, mi van benne. Vettem egy kis konyhai mérleget, amivel MINDENT lemérek, amit elfogyasztok, még a kenyérre kent vajat is, nehogy 10-20 kalóriákkal elszámoljam magam (a lakótársaim már kezdenek furán nézni rám úgyhogy nem átallom becsempészni a kaját meg a mérleget a fürdőbe és ott titokban lemérni, mielőtt megeszem...). A mérleg és a mérőszalag az új legjobb barátaim, szabályos extázisba kerülök, ha fogyok egy kilót vagy lemegy fél centi a combomból. Amire viszont ma jöttem rá, és nagyon megrémiszt: az éhség a részemmé vált. Reggel, mikor felkelek, szédülök és hányingerem van az éhségtől és imádom ezt az érzést, legszívesebben abbahagynám az evést teljesen hogy állandóan érezhessem. Azt az érzést, amikor evés után jóllakom és "tele vagyok", már nem bírom elviselni, ezért egyre kisebb adagokat eszem, pont csak annyit, hogy ne korogjon hangosan a gyomrom, a vizet meg iszom literszámra mellé. Ma jobb kedvem volt és megettem egy egész tányér tésztát ebédre, 650 kalória volt, (persze reggeli egy joghurt, vacsora meg ezek után nyilván eszembe sem jutna...), de hónapok óta először ettem egyszerre ennyit, először éreztem azt az igazi jóllakottság-érzést és órákig sírtam és pánikoltam miatta, hogy emiatt most mindent vissza fogok hízni és főleg hogy nem érezhetem az éhséget, amit úgy megszoktam; még hányni is megpróbáltam, de az nekem (szerencsére) nem megy.

Ez volt az a pont amikor nagyon megijedtem. Mióta elkezdődött ez az egész kicsit több, mint 2 hónapja, fogytam 13 kilót. Persze az sem segít abban, hogy visszatérjek a normális önmagamhoz, hogy valóban nagyon jól nézek most ki magamhoz képest és mindenki agyondicsér a fogyás miatt. Tudom, hogy 168 centihez az 58 kiló nagyjából pont ideális súly és hogy NEM vagyok kórosan sovány és ha valakit megkérdeznék, hogy anorexiás vagyok-e, valószínűleg kiröhögne, de a támogató barátok meg család nem látják, mi játszódik le bennem (rejtegetem mert nagyon szégyellem) és félek hogy ha tényleg valami "elromlott" az agyamban és így folytatom, abból az 58 kilóból nagyon hamar lehet sokkal kevesebb is. Bocs a kisregényért, de objektív kívülállók véleményére vagyok kíváncsi; szerintetek is gáz van? Kérjek segítséget, vagy nem kell túlreagálni, el fog múlni magától is? Akivel történt már hasonló, örülnék, ha megosztaná! Köszönöm a segítséget :)