EZ a húsokrólról szóló cikk valóban igaz?
Ez NEM húsokról, hanem töltelékárukról szól. De amit ir, az igaz, amiket üzletekben kapsz, azokban alig van igazi hús.
Ha megteheted, akkor vegyél tényleg házikészitésü dolgokat.
Szerintem igen. Aki írta, annak a stílusa eleve hiteles. Ezen kívül tényleg ezek az anyagok vannak feltüntetve a felvágottak csomagolásán. Meg mindettől függetlenül is nyilvánvaló, hogy ebben az országban minden csalás: A felvágott nem húsból, a sajt nem tejből, a kenyér nem lisztből készül alapvetően.
Ezt most itt nehéz tételesen bizonyítanom, de remélem elhiszitek a tapasztalataim alapján is. Én egyrészt éltem még a szocialista rendszerben is, és emlékszem, hogy akkor mi milyen volt, meg több évet éltem Amerikában és Nyugat-Európában is, így össze tudom hasonlítani. Csak egy példát mondok. Végy egy magyar zsemlét! Pici galacsinná lehet összegyúrni, mert szinte kizárólag térfogatnövelőből áll, liszt pár szem van benne. Elég átmenni Szlovákiába, és ott megnézni, megkóstolni egy zsemlét, kiflit, kenyeret. Látszik, hogy abban van anyag, azaz liszt, a magyarban nincs. Ugyanez igaz a felvágottakra, csak ott nem lehet ennyire frappánsan bizonyítani. De egy kóstoláspróba és az állag szemrevételezése azért itt is egyértelmű eredményt ad, csak aki már ebbe született bele, és nem evett mást, az ugye nem tudhatja, milyen lenne a valós felvágott vagy sajt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!