Ez mennyire normálatlan evési szokás? Káros?
Nem mondta, hogy tele gyomorral menne ágyba. Csak hogy meló után kaja. Remélhetőleg nem csak munka-evés-alvás szentháromsága az élete, csak csinál valamit evés után?
Reménykedem, hogy kész étellel várja valaki otthon. Nagyon sokan esznek így, a párom is kivéve, hogy reggel túrós bukta, napközben üdítő, csoki. Nem minden munka teszi lehetővé az eszegetést. A gyerek meg: délelőtt kifli+tejföl, kettőkor 10 perce van, hogy odaérjen az ebédlőbe végig állja a sort, turkáljon kicsit a "moslék"ban ahogy mondja, majd este 18-19-kor tudunk normális kaját enni mind. Reggel 6-kor nem akarnak enni. Csak kávé. nem ideális, de elvagyunk azért. Hosszú távon.
Első válaszoló vagyok
"mert aki az étkezés után érdeklődik, és válaszol, azok között nagyobb arányban van túlsúlyos, testépítő és beteg"
Te ugye ez nem komoly, hogy egy lapon említed a túlsúlyos és a beteg emberekkel a testépítőket??
Én rendszeresen edzem, tömegelek, testépítek, a belinkelt oldal tanácsai szerint. Oké, nem vagyok versenyző szinten, ez is igaz. Viszont mióta így élek (3 éve), azóta egyetlen egyszer sem voltam beteg. Nuku betegség, semmi!! Antibiotikumot, se semmilyen gyógyszert ezidő alatt nem szedtem, sőt gyógyszertárban is csak egyszer voltam amikor meghuzodott a vállam és vettem egy gyulladáscsökkentő krémet. Ki az aki a hétköznapi "egyél azt ami jólesik" kajával fel tudja ezt mutatni? Szerintem nincs oylan ember, és ez azért van, mert ezek a kaják nem tartalmazzák a megfelelő mennyiséget a szükséges tápanyagokból! Retek, narancs, kiwi... mind szép és jó, de hiányzik a lényeg!
Ha valaki sokat eszik meghízik. Ez így van. De ha ki van számolva grammra pontosan a fehérje, ch, zsír bevitel, elosztva napi 6 étkezésre, és heti 3 edzéssel megtámogatva, akkor nem felesleg fog feljönni az is biztos. Vagy ha úgy van kiszámolva, akkor menni fog le a zsír.. Ezek tények!! Persze nyilván ha valaki látatlanba megpróbálja belőni magának a mennyiségeket úgy nem fog sikerülni.. De minek ezen gondolkozni, amikor minden le van írva azon az oldalon amit linkeltem!
Persze fölöslegesen tépem a szám valszeg, mert erősek a beidegződések, "hogyha jól érzed magad edd azt", meg hasonló elvek. Mindenki a saját életével játszik, és úgy ahogy akar! Csak ennyit akartam még hozzáfűzni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!