A B1-vitamint lehet túladagolni?
itt azt állítják lehet:
Itt pedig azt,hogy vízben oldódó vitamin révén nem lehet:
Most melyik az igaz?
(kiselőadásunkhoz gyűjtök anyagot)
klasszikus, betegséget okozó hypervitaminózis KIZÁRÓLAG zsírban oldódó vitaminokkal fordul elő (A-D-E-K), viszont túladagolni lehet a vízben oldódókat is, csak ezekből a felesleg a vizelettel távozik, miután a máj kiszelektálta. betegségeket a mai álláspont szerint, bizonyíthatóan nem okoz, de több kutatás jutott már olyan eredményre, hogy egyes megebetegedések előfordulásában szerepük lehet. ilyen pl a túlzott Cvitamin bevitel és a vesekövesség közötti összefüggés.
tehát, túladagolni lehet, de orvosilag bizonyíthatóan betegséget nem okoz!
A válasz megírásának időpontja: ma 19:33
erre gondoltam, amikor azt mondtam, hogy egyes kutatások szerint. mások más következtetésre jutottak. A rendelőkben dolgozó orvosok pedig ezeket az eredményeket követik, és ha bizonyított a dolog, csak akkor állítják, hogy vki a vitamintól betegedett meg.
túladagolni,pedig annyit jelent, hogy az előirt/ajánlott adag többszörösét beszeded, tehát túladagolni lehet (véletlen vagy szándékosan), dehogy ennek lesz-e hátránya rád nézve? hivatalosan vizben oldódótól nem, zsírban oldódótól pedig betegség vége (huzamos ideig tartó túladagolás kell hozzá!)
hiánybetegségek pedig főleg a vízbenoldódóknál lépnek fel, mert azokból nem raktározódik semennyi. Hamár Cvitamin, ide ez is jó, Kolombusz és a skorbut nevű betegség :)
A válasz megírásának időpontja: ma 19:39
:)))))) azért abban ő is jelentősen érdekelt, hogy kizárólag az ő által forgalmazott csodaszereket vegyük :)))
a legegyszerűbb még mindig a kiegyensúlyozott, egészséges táplálkozás.
a hypervitaminózis pedig valódi betegség, létező, kezelendő kórok összefoglaló neve. Keress rá!
B1 vitamin nincs köztük :)
érdekes. de van egy olyan mondás, miszerint minden szentnek maga felé....
normál, kiegyensúlyozott táplálkozással ma Magyarországon senkinek nem kell vitaminbevitel pluszban. És most megdöbbentő leszek, a kismamáknak sem. Én, orvosként, semmilyen táplálékkiegészítőt, vagy terhesvitamint sem szedtem, mégsem volt semmilyen hiányom a terhességeim alatt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!