El kéne kezdenem hashajtózni/gyógyszerezni vagy hánytatni?

3-as, voltam bulimiás.

Tudom, min mész át, tudom, hogy bárki mondhat bármit, nem fogod abbahagyni - majd amikor már kirohad az összes fogad, vagy vért hánysz, TALÁN (én a vérhányásnál is csak legyintettem, kit érdekel?)

Amúgy a recovery kva nehéz, mármint elkezdeni normálisan enni, NEM hányni, leküzdeni a késztetést, nem szedni a hashajtót, bármilyen obstipatio kínoz is...

Viszont vagy meggyógyulsz, vagy az egész életed rámegy, és örülhetsz, ha nem halsz bele - nekem majdnem sikerült 35 kilósan (kevert zavarban szenvedtem).

Lehet ha mar benne lennek nagyon a betegsegbe akkor jonnek ra hogy ez nem jo - nem, hanem teljesen ráfüggsz, és minél tovább vagy benne, annál nehezebb lesz kimászni.

Én két évvel ezelőtt kezdtem a recoveryt, de még mindig nem vagyok 100% gyógyult. Hánytatni nem, azt az elmúlt két évben maximum 2x csináltam, de mentálisan is nehéz, fizikálisan pedig pokol sokszor, mert fáj enni.

És minél tovább csinálod, annál jobban tönkreteszed magad és annál több maradandó károsodással kell számolni - egy teljesen szétbrmolt emésztőrendszer nem hozható helyre 100%-ig, hiába az orvosi segítség.

De persze ezt is teljesen feleslegesen mondom.

A saját károdon majd rájössz, és UTÓLAG azt kívánod, bár a legelején hallgattál volna azokra, akik segíteni akartak.

Bár ne hajszoltad volna bele magad az egész körforgásba, amelyből csak sérülten jöhetsz ki, és sohasem gyógyulhatsz meg fizikálisan teljesen.

Benne lenni jó buli, ez tény. Valamiért vágyjuk az érzést, fájdalmasan teli majd megkönnyebbülni > olyasmi, mint egy orgazmus (többen ehhez hasonlítják, és végülis igazuk van, mert a feszültség kiadódik pl hányás formájában), amire könnyű rákapni.

De kiszállni belőle az nem egyszerű, és minél tovább vagy étkezési zavaros, annál nehezebb.

#4-es voltam