Miért érzek bűntudatot minden evészetnél?
Már egy ideje ez megy, valahányszor eszek bármit utolér a bűntudat s rögtön azt érzem, hogy híztam. Minden evészet után a mérleget szedem elő, hogy ellenőrizhessem a súlyomat.
Tudom bután hangozhat de mégis ettem eddig, mert tudom, hogy nem egészséges az amire gondolok “ma már nem kéne enni” “ez sok volt mára” “ebbe mennyi kalória lehet?”
mindezek ellenére is ettem eddig, de a bűntudat nem múlt akkor se.
S úgy érzem most vagyok ott már egy hete kb., hogy inkább nem eszek s nem “hízok” illetve nem kell bűntudat gyötörjön.
Régebbi képekkel hasonlítgatom össze a testem és a többi. “Bakker, tavaly nyáron ilyen lapos volt a hasam, most meg ilyen… ezen sürgősen változtatnom kell”
Mindennap azon kattog az agyam miben mennyi kalória van.
Ha van süti kirakva meg minden finomság az a gondolat lő meg, hogy baromi sok kalóriát tartalmaznak azok, s mennyire nem éri ez meg nekem.
Többször is düht érzek amiatt, hogy ehetnékem van. Ilyenkor nem egyszer volt, hogy elkészítettem valamiféle kaját és a 2. falatnál síró görccsel vágtam a földhöz… Ha nem egyből a kukába/wc-be.
Nem merek senkihez se fordulni, de tisztába vagyok azzal, hogy nem helyes az ahogyan az ételhez állok hozzá.
Valaki esetleg tudná miért történik ez velem?
A testalkatom inkább am átlagosnak mondanám, bár a hasamon tényleg lenne még mit alakítani. Sosem voltam kövér, de most mintha több lennék mint mondjuk egy éve.
168 cm 58 kg ha ez számít.
Úgy érzem ha egy 8-9 kg-t ledobok akkor fogom jól érezni magam a testembe.
Elnézést ha zavaros a szöveg.
18L
"Úgy érzem ha egy 8-9 kg-t ledobok akkor fogom jól érezni magam"
Nem fogod. Testképzavarod, vagy valamilyen egyéb pszichológiai problémád van, amin szakember könnyen tud segíteni. A BMI-d teljesen optimális, ha ebből te leadsz 9 kilót, az már bőven a kóros soványság tartománya. Ha nem vagy megelégedve a testeddel, akkor esetedben nem a kalóriadeficit és a felesleges fogyókúrázás fog célravezetni, hanem valamilyen sporttevékenység, ami által izmosodni, "formásodni" tudsz. Viszont azt gondolom, hogy te nem fogod megúszni egy pszichológus segítségét.
8-9 kilóval könnyebb leszel, és ingerült, esetleg már menrtuálni sem fogsz.
Testképzavarod van, és innen indul ki az étkezési zavar.
Menj szakemberhez, ne várd meg, míg a mínusz 9 kiló helyett már 42 kilósan is tovább akarsz fogyni.
Én ugyanezzel a súllyal estem egy sok-sok éven át tartó étkezési zavarba. A legalacsonyabb súlyom 35 kiló volt (pedig én is csak 3-4-et akartam fogyni, mert piszkáltak).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!