Segítség, most akkor anorexiás vagyok, vagy sem?
Figyelt kérdés
Sziasztok! 16 éves vagyok és 168 centi magas, emellett pedig 65 kiló. Tavaly júliusban elkezdtem kalóriát számolni, akkor 1200-zal kezdtem, azonban ez sajnos egyre rosszabbodott. (Nem sokkal utána ez a szám már csak 600, aztán csak 400 volt. Egy ideje már nem számolom, de most sem eszem, csak naponta 2-szer, az a mennyiség sem valami sok.) Pár hónappal később már betegesen mindent grammra pontosan lemértem, naponta 2-szer ettem (voltak napok, amikor csak egyszer nagyon keveset), utána pedig a bűntudat sétálni/futni vitt. Rendszeresen mérem magam a mérlegen, és ha az többet mutat, mint amennyit én szeretnék, akkor csak tovább éhezem. Tudni kell rólam, hogy 7 éve táncolok, de sosem voltam megelégedve azzal, ahogy kinézek, a többiek a csapatban vékonyak, lapos hasuk van:(( egy olyan 50-52 kiló szeretnék lenni, de mindenki azt mondja, hogy izmos vagyok és vékony, meg "nincs miből fogynom". Hab a tortán, szüleim rengeteget vitatkoznak velem emiatt, időbeosztás szerint akarnak etetni, pszichológushoz nem visznek, mert szerintük ez "divatból kitalált dolog". Gondolkozom már azon egy ideje, hogy hiába nem vagyok vékony, ettől függetlenül ez anorexiának számít-e? (Csak azért kérdezem, mert egyszer a háziorvosom mondta, hogy mintha elkezdett volna kialakulni nálam.) Én úgy tudom, hogy az anorexiások kövérnek látják magukat, de javítsatok ki, ha nem így van és nem jól tudom. Köszönöm, ha szántok rám időt és válaszoltok. Szép napot mindenkinek!<32021. aug. 14. 02:38
1/13 anonim válasza:
Igen az vagy, és ez nem a súlyodon múlik. Minden tipikus tünetet leírtál.
Milyen súlyról kezdted 1 éve?
2/13 A kérdező kommentje:
Ha jól emlékszem, akkor ugyanúgy 65-66 kiló voltam, rosszabb napjaimon 68 is akár, csak ebben az 1 évben változott viszonylag sokat, 62 is voltam, 60 is://
2021. aug. 14. 03:58
3/13 anonim válasza:
Aki nagyobbnak/kisebbnek látja magát mint amilyen az testképzavaros.
Viszont igaza van #1nek az anorexiának semmi köze ahhoz hogy hány kiló vagy és igen valószínű, hogy az vagy. De valahogy érdemes lenne meggyőzni a szüleidet,mert ez komoly dolog és igenis szükséges pszichológus
4/13 A kérdező kommentje:
Jó lenne, de tavaly december óta mondogatom nekik, természetesen semmi:( szóval gondoltam, hogy megpróbálom egyedül megoldani, de rájöttem, hogy lehetetlen
2021. aug. 14. 05:18
5/13 anonim válasza:
Keress pszichológust, és nem lehetetlen egyedül, csak piszok nehéz.
Én 5+ év étkezési zavar után gyógyultam meg szálegyedül, mert a covid miatt nem akartam kórházba befeküdni vagy bejárni.
Mentálisan piszok nehéz volt, és fizikálisan is a gyomorfájdalmaktól, de most már egészséges vagyok :)
6/13 anonim válasza:
Minden ilyen betegségnek pszichológiai oka van. Kérjük segítséget! Mielőbbi jobbulást!
7/13 anonim válasza:
Fordulj a háziorvosodhoz, mondd el neki ezt az egészet, azt is hogy a szüleid nem akarnak pszichológushoz vinni, talán őrá hallgatnak a szüleid. Egy orvosi papír azért hatásos tud lenni. Segítségre van szükséged, és lehetőleg most, amíg még a súlyod nem életveszélyes.
8/13 A kérdező kommentje:
Kedves 7. válaszoló! Ezzel az a bajom van csupán, hogy a háziorvosom tavaly decemberben a vesehomokomra is azt mondta, hogy biztosan csak szerelmes vagyok (3 nap alatt 4,5 kilót fogytam, pedig ugyanúgy ettem). Előtte az arcüreggyulladásomra semmilyen gyógyszert nem kaptam, mondta, hogy majd elmúlik. Szóval ilyen téren nem ért a gyerekekhez, maximum csak a babákhoz. Orvost papírt szerintem nem írna, ahogy ismerem annyi lenne a válasz, hogy feküdjem ki.
2021. aug. 14. 10:57
9/13 anonim válasza:
Én talan azt tudom javasolni, hogy mindjart kezdodik az iskola próbálj az iskolapszichológussal beszélni, majd ő talán meggyőzi a szüleidet
10/13 anonim válasza:
#8, azért én tennék egy kört a háziorvosnál, legalább egy telefont megeresztenék, maximum nem válik be. De semmit nem vesztesz ahhoz képest, ha meg se próbálnád. Ha nem, akkor tényleg ott az iskolapszichológus, esetleg az ofőnek is szólhatsz, hogy gáz van, talán egy felnőttre jobban hallgatnak a szüleid.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!