Az normális, hogy a lábfej zúzódásom 3 hónapot követően sem múlik el?
A lényeg, hogy január elején voltam focizni, ahol biztosan nem rúgtam össze senkivel, de szerintem rosszul találtam el a labdát és a jobb lábfejem, a boka alatt kicsit meg a mellette lévő részén megzúzódott. 1-2 napig nagyon nehezen tudtam ráállni. Nem nagyon duzzadt meg, csak kékes lila véraláfutásos lett, ami azóta nem mindig látszik, de ha feszítve tartom a lábfejem 5 percig, utána nagyon ronda.
Egy kicsi duzzanat van még ott, fáj is, a színe sem jó. Kentem mindenféle krémmel, vérkeringést serkentővel, nicoflex, inno reuma forte krém, flector, cartidol krémekkel, fel is volt polcolva, jegelve volt az elején, és semmi változás nincs.
Orvosnál nem voltam vele, úgy gondoltam, hogy egy egyszerű zúzódás, aki pár napon belül el fog múlni, mert volt már korábban ilyen (akkor mezítláb rúgtam bele küzdősport órán a társam térdébe, ráállni sem tudtam pár napig, de hamar meggyógyult, ekkor voltam orvosnál, zúzódás volt, rosszabbul is nézett ki). Szóval most hiába állítok be a balesetire, ott azt kell mondani ugye az ellátás érdekében, hogy aznap vagy tegnap csináltad, hogy elküldjenek röntgenre, megmondják, hogy csináljam vele ugyanazt, amit már csináltam. Ha az igazat mondom, hogy 3 hónapja volt, akkor meg se ellátás, se röntgen.
Kezd aggasztani a dolog, hogy nem múlik el a lábfejemen a zúzódásom...szerintetek mit tegyek? Nektek volt már ilyen? Bevált praktika esetleg ennyi idő után? Lehet valami bajom, ha ez nem múlik el?
25/l
Nekem egyszer kiment a bokám. 15 éve, azóta is duzzadtabb. Igy maradt, azt mondták, ez ilyen. (a jobb bokám normális, a bal mandarin nagyságú) úgy látszik van, ami nem áll sose helyre. Ha nem okoz gondot, fájdalmat, életminőseget nem befolyásolja, akkor azt igy kell elfogadni)
A zúzodás 1 évig is lehet színes, volt ilyen egy kocsiajtó rácsukâsra a vádlimon... Viszketett, csomósodott fél év után, de nem trombózis, hát nem foglalkoztak vele. Szerintem 7 év és nyoma se lesz :D
Ha egy ev után is látod, az egy hosszabb elmék...
Nincs vele dolog.
Ha mozgásban gondot okoz, fáj, akkor szakember
De nem lesz gond, hosszú a gyógyulási idő
Hát miután pár nap, max. 1-2 hét alatt NEM múlt el, ahogy szokott, akkor mégiscsak el kellett volna menni orvoshoz, de ez butaság, amit írsz: "Ha az igazat mondom, hogy 3 hónapja volt, akkor meg se ellátás, se röntgen.", ez nem így működik, max. az orvos majd megjegyzi, hogy miért nem mentél el bármikor korábban a 3 hónap alatt, de ettől még kivizsgálnak nyilván.
Én a helyedben mielőbb elmennék orvoshoz (sebész, ortopédia), és megvizsgáltatnám, valószínűleg egy röntgent is fognak csinálni.
én a kisujjammal védtem valahogy ki az esést, 4 hónapja, még mindig duzzadt és fáj
voltam orvosnál
3-as: a pihentetésen kívül mit mondott az orvos? Írt rá valamit? Röntgen volt neked? Dettó ugyanígy vagyok vele, meg tudom, hogy ugyanezt mondana nekem is az orvos, de már 3 hónap eltelt és semmi..nem csinálna vele semmit!
2-es: De sajnos a Honvédban és egész Budapesten így működik...
Eltörve nem lehet, mert futni szoktam járni, olyankor annyira nem fáj..illetve változó, hogy mikor fáj és mikor nem, mikor duzzadt és lila és mikor nem látszik rajta semmi.
Én igazából attól félek, hogy ha huzamosabb ideig kék lila és duzzadt, akkor ez okozhat akár az erekben maradandó károsodást.
Akkor próbáld ki a magyar egészségügyet. :) Nekem tavaly volt szerencsém gerinc sérvvel szórakozni ezekkel, pontatlan diagnózisok, ct-t nem akartak kiírni, kapcsolattal tudtam csak bejutni ctre, hiszen magánba is kellett a beutaló. :) Ja és biztosan államiban jártam kezelésekre, mert érdekelte őket mi van..1 millióba fájt. :)
Ennyit a honvéd kórházról és az összes állami orvosról.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!