Motorbaleset után , ki merne visszaülni a motorra, avval a tudattal, hogy majdnem meghalt már egyszer?
Nem tudom, nincs jogsim motorra és nem is motorozok.
Viszont ismerek valakit, aki 41 éves, 3 éve nekib.szódott fejjel a szalagkorlátnak, úgy van összekapcsozva a gerince, deréktól lefelé lebénult, pelenkázásra szorul élete végéig. Vele beszélgettem, ő azt mondta visszaülne motorra, ha tehetné.
Nekem szilánkosra tört a lábam, több mint negyed éve, azóta se tudok járni, és legalább 2-3 év a teljes felépülés!
Én nem ülök vissza egy jó darabig... Közút miatt estem, nem magam hibájából.
Amíg nem jó a lábam, nem ülnék fel.
Amúgy meg simán. Kit érdekel, ennyi erővel ne gyalogoljak, mert majdnem meghaltam, amikor a hülyéje majdnem elgázolt a zebrán.
Cory 'Nasty' Nastasio, dirt bmx versenyző jut eszembe. Olyat esett, hogy az orvosok szerint sosem fog lábra állni, gerincét törte. Neki az a hivatása, nem csak lábra állt, de visszatért versenyezni is.
Ennek sok éve már, nem tudom most mit csinál.
Akinek szenvedélye, az visszaülne.
Aki csak közlekedik vele, lehet, hogy meggondolja.
Én majdnem belehaltam egy szenvedélyembe. Majd felgyógyultam és kissé óvatosabban már, de újra csinálom.
Kettes: kinek a hibaja ha ilyen kozutakon motorozik valaki?
Otos: hivatasa a tanarnak meg rendornek van van, az extrem sportoloknak meg beteges fuggosege
Három gyerekkori ismerősöm halt meg motoros balesetben.
Egyikük sem érte meg a 18 éves kort.
Ebből ketten vétlenek voltak, a harmadik pedig vakmerő.
Nekem elég volt ennyi ahhoz, hogy tiszteljem a normálisan közlekedő motorosokat, és elkerüljem a hülyéket. Magam részéről viszont maradok az autónál.
Három olyan koccanásom is volt (a saját hibámból), aminél az autókat pár százezerből rendbe lehetett hozni, de ha ez motorral történik, akkor már nem élnék...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!