Egy láb elvesztése után kimennél utcára, emberek közé, társaságba művégtag nélkül?

Ó, van itt köztünk egy féllábú, aki 4 éve, a balesete óta lemondott a párkeresésről is. ár napja leveleztem vele néhány órácskát, mert van fél lábú ismerősöm, aki nem csak hogy teljes életet él, de a nők is tapadnak rá, úgy ismertem meg, hogy egy ismerősöm élete nagy szerelme az illető.

Próbáltam meggyőzni róla, hogy abszolút feleslegesen temeti el magát élve ilyen fiatalon. Kérte, meséljek magamról. Mivel valahol a felnőtt párkapcsolatok vagy a szexrovat környékén kezdtünk levelezni, siettem tisztázni, hogy házas vagyok és gyerekem is van és nem keresek partnert.

Annyit válaszolt, hogy szopjam le az anyámat.

Nos, ha te vagy az, kedves kérdező, akkor mindenki jobban jár, ha nem mész emberek közé.

Amint megerosodnek mennek mindenhova ahova el tudnek menni... Az elet megy tovabb, ha maskepp is, de megy...

Tovabbra is megprobalnek igenyes maradni, mindig epillalva, apolt labbal😁

30/N

Folytatni kell utána ugyanúgy az életet, amennyire csak lehet. Ha nem mennék ki emberek közé, akkor jönne a depresszió, vagy alkoholizmus stb...Szerintem semmi negatív élmény nem származna ebből emberekkel kapcsolatba, ha valaki emiatt fintorogna rám az utcán azt betudnám normálatlannak (mert az lenne tényleg).

Ez más, de nekem van egy down szindrómás tesóm, régebben zavart ha mentem vele valahova, azóta rájöttem, hogy ebben semmi rossz nincs, igaz megnéznek páran, főleg a kisgyerekek. De engem annyira nem zavar ez az én életem, meg a tesómé, aki nem egy számkivetett, ugyanúgy a társadalom tagja és meg kell mutatnia magát, hogy ő is itt van minden fogyatékával. Meg engem se húzhat vissza a társadalom felől érkező grimaszolás, hogy megéljem a saját életemet, ugyanúgy megéljem a tesómmal a kapcsolatomat, mint mások, aztán ha el akarok vele menni turizni, akkor el fogok menni és kib#szott jól fogjuk érezni magunkat. Ne hagyja senki, hogy a rokkantsága vagy fogyatéka, illetve az emberek ezzel kapcsolatos reakció megakadályozzák abban, hogy a lehető legteljesebben élje az életét.

14

Ma már sokat javult a helyzet, de még így is sokszor azt kockáztatja az ember, hogy elmegy valahová, és egyszerűen nem tud bemenni. Mert van kettő, de akár csak egy lépcsőfok, vagy fellépő. Normál esetben fel sem tűnik senkinek. Én meg kint maradok. És nem megyek be, mert ne tudok.

15 Én csak az emberek felől érkező reagálásról beszéltem. Az nyilván más, hogy ha a környezeti adottságok akadályoznak. De ha barátokkal lóg az ember akkor én simán megkérném, hogy segítsenek. Inkább ez, mint hogy ne lépjek ki a lakásból, biztos inkább ezzel szenvednék, mint a bezártsággal járó mentális következményekkel, mellesleg mentális betegségem már van, magamat lőném agyon a 4 fallal. Amúgy is mit kell sírni ezen, b#sszus aki meg vak az is eljárkál a botjával, és annak szerintem halmozottan hátrányosabb a helyzete. Évekig járt el dolgozni az utcánkban egy vak férfi, gyalog e a buszhoz, aztán be a nagy városba és ezt mindig egyedül megcsinálta míg élt.

Miért olyan nehéz megkérni valakit hogy segítsen? Főleg vkit a társaságból.

Én simán kimennék nem érdekel ha megbámulnak

23l

A body shaming semmilyen formaja nem elfogadott, nem is szabad elfogadni, szoval igen. De pink hajjal es 200 kilosan is kimennek az utcara sot felemas zokniban is. maganugyem, ha hulyen akarok kinezni, ha nem fogyok le stb.

Egy amputalt lab plane maganugy, es cseppet sem az amputalt hibaztathato erte, nem mintha barkit szabadna hibaztatni a kulsejeert ha tehet rola, ha nem.