Nem akar elmúlni a fertőzésem, az eredmény alapján teljesen rendben van minden, és a nődoki sem vesz komolyan. Keressek másik orvost?
Üdv! Több éve van hüvelyi fertőzésem, viszket, erős folyásom van. 1 éve rendszeresen járok nőgyógyászhoz, elég összetett a probléma, van gombás és bakteriális fertőzésem, emellett hüvelygyulladás is, volt hogy véreset pisiltem. Kaptam vagy 5 fajta kúpot, több dobozzal elhasználtam, nem változott semmi. Fél évente kell csinálni vér és vizelet vizsgálatot és kenetet is vett, az eredményem az lett, hogy nincs semmi bajom, holott tényleg minden ugyan olyan. Fél éve élek szexuális életet, azt mondta valószínű, hogy attól van, plusz a stressz miatt, meg menstruáció után erősebb a folyás. Egy ideje az együttlét fájdalmas és kellemetlen, utána mindig kisebesedik és feldagad a hüvelyem, legalább egy nap mire helyrejön, Mostanában már inkább hanyagoljuk az egészet, a kedvem is elment tőle. Nem tudom, mit csináljak, már gyógyszert sem akart adni, mert ugye az eredményem teljesen rendben van, a fogamzásgátlót erőlteti nagyon.
Ha neki nem is, nekem igenis fontos, hogy rendbe jöjjek és ne legyen ennek súlyosabb szövődménye.
Mit csináljak? Keressek másik orvost?
ha valakinek voltak hasonló problémái és tud valamit tanácsolni az is jöhet! :)
17/L
Nos, menjetek együtt STD-rendelésre vagy urológiára.
A fertőzés nem a nőgyógyászat asztala.
Bakteriális és gombás fertőzés egyszerre nem lehetséges, ugyanis mindkettő valójában egy kémhatás-eltolódás. A gombás fertőzés a hüvelyflóra ellúgosodása, a bakteriális fertőzés a hüvelyflóra elsavasodása.
Végy egy PH-csíkot (indikátort) vizes oldatokhoz, és otthon kenj rá hüvelyváladékot, azonnal tudni fogod, van-e fertőzésed és milyen.
nem, de gumival védekezünk, ami tudom, hogy nem maximálisan, de azért mégiscsak véd. neki nincs semmi baja, volt orvosnál is.
meg a gyógyszer után, ami olyan máfél-2 hétig tart, mindig várunk három négy napig, és ugyanúgy változatlan minden
5: Agyrém, amiket a nőgyógyászokról sztoriznak.
A másik 2 szakterületen szabad csak orvosolni ezt a dolgot.
Ha felkerestél másik orvost az remélhetőleg megerősítette valamelyik álláspontot (beteg vagy nem beteg vagy).
A kérdés, hogy használtok-e síkosítót az óvszer mellé, mert attól is lehet a probléma ha részben szárazon élitek a szexuális életet(amihez passzol a kellemetlen egyűtlét, kisebesedés,feldagadás).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!