Hüvelygomba mellett húgyúti fertőzés is? (Tünetek aktus után jelentkeznek. )
Már egy ideje küzdök a hüvelygombával. Eddig kétszer voltam orvosnál, mindkétszer olyan gyógyszereket írt fel, amik vagy nem használtak, vagy nagyon hamar el is múlt a hatásuk. Tenyésztésre egyszer se küldte el a mintát.
Legutóbb múlthét hétfőn voltam dokinál, akkor írt fel Orungalt és Canesten Combi Unot, páromnak ugyanezt csak krémmel. Miután ezek elfogytak és letelt a szükséges idő, együtt töltöttem az estét a párommal, de az aktus utáni nap ismét éreztem, hogy visszajött a gomba. Ezalatt azt értem, hogy viszketett, fehér volt a folyásom, és előjött egy húgyúti fertőzéshez hasonló dolog.
Csíp, amikor vizelek, emellett van egy folyamatos égő-csípő fájdalom/diszkomfort érzésem odalent (sajnos nem tudom szavakba önteni), amely néha erősebb, néha teljesen elmúlik a nap folyamán. Ezek a hólyaghurut tünetei, amennyire el tudtam igazodni az interneten. A kérdéseim: Lehetséges, hogy a meg nem gyógyult (nagyon rezisztens) hüvelygomba mellett még egy bakteriális húgyúti fertőzésem is van? Összeköthetőek a nemi aktussal? Melyiket hogyan fogják kezelni, ha a gomba és a baktérium kezelése ég és föld?
És a leglényegesebb: Nőgyógyászhoz elég elmennem a problémámmal (holnap), vagy urológiára és ki kell dobjam a pénzt?
Nagyon szépen köszönöm mindenkinek a választ!
Már teljesen megkeseríti ez a helyzet az életem...
17/L
Nekem egyszer volt nagyon durva hüvelygombám,akkor nekem is csípett, miközben pisiltem, a végére már majdnem sírtam minden pisilés közben, annyira fájt és égett közben, illetve már véreztem is, mert annyira kimarta a gomba a hüvelyemet belül. Én akkor már ülni sem tudtam, annyira égett, viszketett a hüvelyem, hogy azt hittem megbolondulok. Szerintem nőgyógyászhoz menj, ő is tud kérni vizeletvizsgálatot, amiből kiderül, hogy van-e húgyúti fertőzésed, vagy sem, és a hüvelyfertőzést is tudj kezelni, míg az urológus nem. Viszont lehet érdemes lenne elmenned egy másik nőgyógyászhoz, aki csinálna tenyésztést is, hogy pontosan mi okozza a problémádat.
Nekem amik nagyon beváltak: Diflucan tabletta (szájon át szedendő, receptes, heti 1-et kell belőle bevenni, ez kiírt mindent), Gynoflor hüvelytabletta (recept nélküli, visszaállítja a hüvely normál pH-ját 1-1 fertőzés után), Gynoxin hüvelykrém (recept nélküli, van hozzá applikátor, nekem ez a krém sokkal jobban bevált, mint a Canesten kúp)
Jobbulást!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!