Miből méretek erőt? Tudtok ilyen gyógyulás történetét, reménytelen esetekről?
Bizony, nem is szabad feladni az álmaidat, ez csak egy rossz szitu, amit meg kell oldani. Túl fiatal vagy még, hogy egy ilyen dolog keresztülhúzza a számításaidat :)
A történet, ami engem megfogott anno egyébként, az az volt, hogy egy 70 körüli úriemberrel volt egy riport a tévében és arról szólt, hogy ő marharégóta fut. Mint kiderült, akkor kezdte el a futást, amikor 40 éves kora körül közölte vele a dokija, hogy inoperábilis agydaganata van és 3 hónap van hátra az életéből. Én azóta hiszek a sport erejében. Persze mellé nemárt ilyenkor egy kis zöldségdiéta. A rákos sejtek ugyanúgy cukorral táplálkoznak, mint az agy. Én megpróbálnék egy 2 hetes nyers-zöldség diétát. Csak zöldszínű zöldség, semmi más. Abból viszont jöhet töméntelen mennyiség.
Nekem egy basalioma nevű bőrrákom lett az arcomon. Nem tudtam mi lesz a vége, hisz évről évre terjedt. Ezért elkezdtem úgy élni hogy maximálisan szépek legyenek a napjaim, amikről nem tudtam hogy megélem-e a 60. évet vagy netán mégis meggyógyulok és édesapámhoz hasonlóan én is megélem a 90-et is. Az elégedetté és boldoggá tett napok visszahozták a lelki kiegyensúlyozottságom, ami miatt az immunrendszerem is megerősödött. Azt csináltam ami jól esett, nem dolgoztam sehol, hanem élveztem az életet. Ez nagyban hozzájárult a gyógyuláshoz. Mellette padlizsánból és almaecetből készült krémmel áztattam éjjelente, amit az interneten találtam. Ez az orvosság kellemes meglepetést okozott mert úgy begyógyult tőle mint ha egy közönséges seb lett volna. Volt időm informálódni a rákról hogy miért alakul ki és hogyan gyógyulhat meg. Például igyekeztem lúgosító növényi ételeket fogyasztani, hisz a korábbi stresszes életmódhoz a szervezet elsavasodása is társult, úgy ahogy leírják. Sokat aludtam még nappal is. Igyekeztem sokat tartózkodni olyan erdei levegőn ami távol van a járműforgalomtól, tehát ahol sok az oxigén és a negítív ion a levegőben. És visszaszereztem régi egészségem és testi-lelki erőm.
Úgy tartom hogy a gyógyulásom kulcsa az volt hogy lélekben érezzem jól magam. Azt csináltam amihez kedvem volt, és nem azt amit mások szerettek volna hogy csináljak mondjuk azért mert hataloméhesek. A lelki egyensúly visszaszerzése után ösztönösen is olyan ételt ettem amire a szervezetemnek szüksége volt, mert volt időm és erőm figyelni arra hogy mit kíván a szervezetem. Ezek főleg növényi ételek voltak. Míg korábban stresszes biorobotként csak arra tudtam figyelni hogy a szervezetem megkapja a szükséges kalóriát hogy másnap is tudjam folytatni a teljesen értelmetlen munkát.
Ma már úgy képzelem a jövőt hogy akár délre költözök ahol egész évben nyár van. Például fémdetektoros aranyásó leszek Ausztráliában. Miért? Hát mert ez a lehető legtermészetesebb, legszabadabb és stresszmentes életmód a jó levegőn. Nem kérek több rákot. Ezért nem kérek több munkahelyi hajtást, hataloméhes főnököt, másoknak vagy megfelelést vagy kötöttségeket, főleg nem kérek lelkileg gyötrő embereket. Mert meggyőződésem hogy az utóbbi a legnagyobb rákkeltő tényező. Míg az UV-sugárzás vagy a rákkeltő vegyi anyagok csupán katalizátorok.
48/F
"A rákos sejtek ugyanúgy cukorral táplálkoznak, mint az agy. Én megpróbálnék egy 2 hetes nyers-zöldség diétát. Csak zöldszínű zöldség, semmi más. Abból viszont jöhet töméntelen mennyiség."
Mielőtt bármilyen drasztikus diétába fogsz, beszélj az orvosaiddal és kérd a tanácsukat. Még egy egészséges ember is brutálisan legyengülhet egy ilyen drasztikus, kalóriacsökkentő étrendváltástól.
Mi a cukor? Szénhidrát. Mi van a zöldségekben? Szénhidrát (elsősorban). Mi a logika abban, hogy ilyen brutálisan megvonjuk a szervezettől a fehérje és zsiradékforrásokat, ha pont a cukroktól (szénhidráttól) kéne óvakodni? (Mondom mindezt úgy, hogy vegetáriánus vagyok.)
Csodadiéta nincs. Orvosokkal jól együttműködő betegeknek viszont tízezrei gyógyulnak meg.
Az egészséges táplálkozás persze iszonyú fontos.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!