Rákszűréssel kapcsolatban segítene nekem valaki?
6 hetes terhesen csinálták a rákszűrést, a doki nem mondta hogy mikor.hova telefonáljak be pontosan.
ez volt március 5.-én.
Igaz az hogy kiértesítenek ha baj van,vagy mindenképpen be kell telefonálnom? Kb mennyi idő után?
Ma 27.-e van,így gondoltam betelefonálok az eredményért, de azt se tudtam hogy hova kell. Sztk-ba voltam. A neten végülis kibogarásztam, hogy talán simán az általános ambulanciára kell betelefonálnom, ott is vették le a mintát.
Hívtam, de nem vették fel, pedig 8-tól rendelés van, és lassan 9 óra.
szerintetek? próbáljam meg később őket hívni, vagy értesítenének ha baj lenne?
És ez mindenhol így megy? Elég ideges vagyok.
Emlékszem, én is rá akartam kérdezni, de küldtek ugye ultrahangra, ahol megint 50 percet vártam, aztán 12 hetesre időpontot kérni, és aztán kellett visszamennem a dokihoz, akinél először voltam, viszont neki addigra már lejárt a munkaideje ( dél volt) így csak mondott 1-2 mondatot, és el is ment.
Hétfőn találkozok a védőnőmmel, aki eddig nagyon aranyos volt, szerintetek kérdezzem inkább meg őt, hogy mit csináljak?
Közbe hajlandóak voltak felvenni a telefont, így harmadszorra.
Azt mondták, ha gond van 1 hónapon belül postai úton értesítenek.
Köszi a válaszokat!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!